Gyárlátogatás: Intelmek

szerző
Bodoky Tamás
publikálva
1997/45. (11. 06.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A londoni Heathrow vidéki vasútállomásnak tűnik a leixlipi Fab-10 félvezetőgyár után, pedig odafelé még lenyűgözött a repülőtér futurisztikus, holdbázisszerű labirintusa. Az Intel több tucat újságírót hívott meg szerte Európából, hogy írországi gyárában élőben is szemügyre vehessék a hirdetései főszerepében a szilíciumlapkát felváltó szkafandereseket, amint robotszerű mozdulatokkal, egy katasztrófaelhárító kommandó elszántságával tevékenykednek a steril narancssárga fényben úszó gyártósorok előtt.

A londoni Heathrow vidéki vasútállomásnak tűnik a leixlipi Fab-10 félvezetőgyár után, pedig odafelé még lenyűgözött a repülőtér futurisztikus, holdbázisszerű labirintusa. Az Intel több tucat újságírót hívott meg szerte Európából, hogy írországi gyárában élőben is szemügyre vehessék a hirdetései főszerepében a szilíciumlapkát felváltó szkafandereseket, amint robotszerű mozdulatokkal, egy katasztrófaelhárító kommandó elszántságával tevékenykednek a steril narancssárga fényben úszó gyártósorok előtt.

A külvilágtól hermetikusan elzárva, túlnyomás alatt japán robotok dolgoznak, ahová többlépcsős zsiliprendszeren át, teljesen átöltözve jutnak be a folyamatot felügyelő technikusok: a processzor mikrostruktúráját egyetlen porszem tönkreteheti. A fényes, kerek szilíciumlapokat tartalmazó dobozok egy játékvasút-szerű pályán több mint háromszáz gépen haladnak végig: parányi fémdrótok rétegződnek a tranzisztorok közé, tesztelik, majd gyémántvágóval kivágják a lapkákat a korongról. A kórházinál jóval tisztább környezetben a speciálisan preparált szilíciumlapkára rétegezett leheletfinom alumíniumbevonatra a fényképezéshez hasonló litográfiai eljárással maratják az áramköröket. Még a tudományos-fantasztikus irodalmon edződött újságírónak is óhatatlanul olyan benyomása támad, hogy itt az intergalaktikus technológia importja folyik, a Fab-10 kívülről és belülről is rendkívül idegenszerűen hat a harsogóan zöld ír tájban, csodálom, hogy Mulder és Scully még nem nyomoztak itt.

Az Intelt Robert Noyce és Gordon Moore alapította 1968-ban, és hamarosan csatlakozott hozzájuk

az 56-os magyar

emigráns, Andy Grove (alias Gróf András), a cég jelenlegi első embere. Eredetileg az akkor még nem létező szilícium alapú számítógépmemória-piacot vették célba, kiszorítva az olcsóbb, de elavulófélben lévő mágnesgyűrűs memóriát. Az Intel első processzora a 4004 jelű volt, bevezetésére 1971-ben került sor. Kisebb volt, mint egy rajzszög, de 2300 tranzisztort tartalmazott. Akkoriban ez hatalmas áttörést jelentett, hiszen akkora számítási teljesítményt képviselt, mint az első elektronikus számítógép, az ENIAC. Az ENIAC-nak, amikor 1946-ban megépítették, tizennyolcezer elektroncsőre volt szüksége, amelyek 3000 köblábnyi (85 köbméter) térfogatot töltöttek ki. A PC-piacot letaroló x86-os processzorcsalád első generációja, az i286 1982-ben került piacra, ezt egyre gyorsuló ütemben követték az újabb generációk: i386 (1985), i486DX (1989), Pentium (1993), Pentium Pro (1995).

Az Intel 4004

gyártási vonalszélessége - ez az érték a processzoron található vezetőrétegek szélességét jelenti - 10 mikron volt. A jelenleg gyártott Pentium-chipek vonalszélessége 0,35 mikron, az előrejelzések szerint ez az érték 2000-re 0,18 mikron, 2011-re pedig 0,07 mikron lesz, az órajel pedig el fogja érni a ma még hihetetlennek tűnő 10 gigahertzet. A processzorok fejlesztését az Oregonban működő Intel Architektúra Csoport végzi, 1996-ban 1,8 milliárd dollárt fordított a cég kutatásfejlesztésre. Kétezerre 900 megahertzes processzorokat prognosztizálnak a processzordizájnerek, a fejlődés jelenlegi üteme alapján pedig nem kizárt, hogy az egyetlen szilíciumlapkán elhelyezkedő tranzisztorok száma a mai Pentium Pro processzor 3,5 milliós tranzisztorszámához képest 2006-ban akár a 350 milliót is elérheti.

A trend exponenciális növekedést mutat, ezt Gordon Moore már 1965-ben megállapította:

Moore I. törvénye

kimondja, hogy a processzorokba épített tranzisztorok száma minden 18. hónapban megduplázódik. A fejlődésnek mindeddig nem szabott gátat a technológiában rejlő bármiféle korlátozó tényező, az elmúlt harminc év során helytállónak bizonyult a fenti törvényszerűség, és a jelek szerint változatlanul érvényesülni fog a következő tizenöt-húsz évben is. Ad absurdum elképzelhető az is, hogy a miniatürizáció mindaddig zavartalanul folyhat tovább, míg a vonalszélesség el nem éri egy fématom átmérőjét. Az elmúlt hetekben bejelentett két újabb felfedezés is további optimizmusra ad okot: az IBM-nél megoldották a chipen belüli összeköttetéseket biztosító alumíniumvezetékek sokkal jobb vezetőképességű rézre cserélését, az Intel pedig egy tranzisztorban egy helyett két bit információ tárolására képes technológiát fejlesztett ki, és hamarosan piacra dobja az így megduplázott kapacitású, 64 megabites memóriamodulokat.

Az Intel hasonló szerepet játszik a piacon, mint a Microsoft: a forgalomban lévő személyi számítógépek 80 százalékában Intel processzor ketyeg -

a wintel platform,

vagyis az Intel, vagy Intel-kompatíbilis processzorral épített, Windows operációs rendszert futtató személyi számítógépek a kilencvenes évek során fogyasztási cikké tették a számítástechnikát: ilyen gépből tavaly hetvenmillió darabot adtak el. Az Egyesült Államokban ismét tisztességtelen piaci magatartással vádolt Microsoft kiváltságos helyzetével szemben azonban a processzorpiacon kemény verseny folyik, "ahol csak az üldözési mániás képes a túlélésre" - állapítja meg Andy Groove most kiadott könyvében. Az Advanced Micro Devices (AMD) és a Cyrix, a két legnagyobb klóngyártó az elmúlt évben lemaradni látszik: nem bírják az Intel által kierőszakolt tempót tartani. A Cyrix a National Semiconductorral való egyesülése után be is jelentette: kivonul a személyi számítógépek piacáról, és a jövőben az olcsó intelligens eszközök processzorigényét próbálja meg kielégíteni.

A high-end Pentium Pro és Pentium II.

processzorokkal ugyanakkor újabb vetélytársakat szerzett magának az Intel: ezek a chipek már megállják a helyüket a munkaállomások és szerverek korábban az IBM, a Digital, a Sun, a Silicon Graphics által birtokolt piacán is. Az Intel és a Digital a nyáron nagyjából egyszerre jelentette be a 64 bites, 600 MHz órajelű chipet (Intel P7, illetve Alpha 21164). Idén májusban a Digital többrendbeli szabadalomsértéssel, lényegében az Alpha másolásával vádolta meg vetélytársát. Az Intel viszontvádakkal és ellenkeresettel reagált, majd egy peren kívüli megállapodás keretében 7oo millió dollárért megvásárolta a Digital összes félvezetőgyárát. A két cég megállapodott arról is, hogy bár az Alpha fejlesztőcsoport a Digital tulajdona marad, az Alphákat az Intel fogja gyártani és technológiáikat kölcsönösen egymás rendelkezésére bocsátják. Ez a megállapodás az Intel egyeduralmát vetíti elő - a Digital inkább kitért és szövetséget ajánlott újdonsült vetélytársának, mintsem hogy dollármilliárdokat kockáztasson a versenyben.

Az Intel sikerének titka az erőltetett - néha túlzottan is az: emlékezetes a sokáig titkolt lebegőpontos számítási hiba az első Pentiumokban - fejlesztésen túl az erős marketing és az a képesség, hogy az új processzorokat rekordidő alatt képes tömegtermelésbe vonni. A tucatnyi Intel-gyár a "másold pontosan" elvén működik: az épületek és a gépek elrendezése megegyezik, és ha valahol változtatnak valamit, azt a többi gyárban is megteszik. Egy a vállalati terminológia szerint Fabnek nevezett processzorgyár felépítése 25 évvel ezelőtt egymillió, ma másfél milliárd dollárba kerül. A gyárak vezetői rendszeresen tapasztalatot cserélnek, a mérnököket, a technikusokat és a menedzsereket mozgatják a gyárak között: "Így tulajdonképpen egy nagy, virtuális gyárunk van" - magyarázta az izraeli Schlomo Caine, aki a Fab-10 mellett most épülő Fab-14 igazgatója lesz.

Ami a marketinget illeti,

1991 óta folyik a tudatos imidzsépítés, ekkor találták ki az "intel inside" logót, amely a PC-gyártók hirdetéseinek köszönhetően gyorsan közismertté vált: "Számításaink szerint 1996-ban viszonteladóinkkal együtt világszerte nem kevesebb, mint egymilliárd dollárért vásároltunk médiát" - nyilatkozta Dennis L. Carter, a cég egyik alelnöke. Amikor a piac az erős grafikát igénylő alkalmazások felé mozdult, az Intel multimédiás funkciókkal egészítette ki a processzorachitektúrát, és a logóba bekerült az MMX felirat. Az Intel érdekelt az új médiában, amely drámaian bővítheti a processzorpiacot: a cég fantáziát lát a webes hirdetésekben, az általa kifejlesztett Intercast technológia lehetővé teszi, hogy a televízióműsorok mellett a számítógépen megjeleníthető kiegészítő információkat sugározzanak a tévétársaságok, és beszállt egy Internetes kereskedelmi szoftvereket fejlesztő cégbe, a Pandesicbe is. A hálózati számítógép (NC) kontra hálózati PC (NetPC) vitába nem bonyolódott bele: nemes egyszerűséggel "connected PC"-ről beszél, ennek az eszköznek pedig az a legfontosabb tulajdonsága, hogy Intel-processzort használ.

Az Intel nagyon nagy

A kaliforniai Santa Clara ma már csak a főhadiszállásnak ad helyet, a multinacionális cég világszerte közel ötvenezer dolgozót foglalkoztat, forgalma 1996-ban meghaladta a húszmilliárd dollárt - a teljes számítástechnikai piacot háromszázmilliárd dollárosra becsülik. Leixlipben ízelítőt kaptunk a zaibatsu-morálból is: a hatalmas épületkomplexum mintha építőelemekből lenne összerakva, a szigorú vállalati hierarchiában mindenkinek pontos helye, feladata és percre beosztott munkaideje van: hangyabolyként dolgozik a gyár, ez ilyen komplex feladatok esetében másképpen nem is volna elképzelhető. Az Intel továbbképzi és egy életre magához láncolja technikusait, mérnökeit és menedzsereit, akik a vállalati szamárlétrán haladva rendszeresen állomáshelyet változtatnak: egy új gyár beindításakor tapasztalt csapatot vezényelnek oda, akik betanítják a helyieket, a termelésben megfáradt mérnököket áthelyezik kutatásfejlesztésre és így tovább. Nagy kiváltság az Intelnél dolgozni: az egy dolgozóra jutó árbevétel 1996-ban csaknem félmillió dollár, a társaság részvényeinek tíz százaléka dolgozói tulajdonban van. A cseh kollégák szerint nem elképzelhetetlen, hogy a következő Fab éppen Csehországban épül, náluk tele van ezzel a sajtó. Dennis Carter szerint mindez spekuláció, még nem eldöntött, hogy melyik országot választja következő gyárának felépítésére a cég, amelynek becsült piaci értéke a bruttó magyar adósságállomány ötszöröse.

Bodoky Tamás

(Dublin)

szerző
Bodoky Tamás
publikálva
1997/45. (11. 06.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...