Ha rendszeresen metszed, együtt élhetsz egy negyvenessel is

Tudomány

Minifát nevelni a lakásban nagyszerű dolog, és ma már hazánkban is be lehet ilyet szerezni a Szent István körúton. De mit tud egy bonszaj? És mitől lesz neki jó velünk az élet? Beugrottunk megkérdezni.

„A kisebbeket ajándékba adják, a nagyobb növényeket pedig különleges felhasználásra keresik a vásárlók, például fiatal párok körében egyre népszerűbb az esküvőn közösen növényt ültetni, mert a bonszajt szerelemfának is tartják, illetve filmforgatásokhoz adjuk őket bérbe. Előfordult pár extrém eset is, egy fickó terepasztalhoz tartozó figurák és kellékek felhasználásával az egyik fa alá a Jancsi és Juliskából rendezett be egy jelenetet, és így adta valakinek ajándékba” – meséli Brigitta, a Bonsai pavilon eladója. A furcsa kis üzlet hatodik éve működik a Szent István körút 6. szám előtt, a szűkös kis helyiségben szebbnél szebb bonszajok sorakoznak. „Jelenleg nagyjából hatféle bonszaj kapható nálunk, az áruk kétezer forintról indul, és felmennek egészen hetvenezerig. Azért ilyen drágák, mert vannak köztük negyvenéves növények is” – magyarázza Brigitta.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

Lakossági fa

A bonszaj viszonylag ismeretlen hazánkban, a pavilon nyitása előtt szinte kizárólag külföldről lehetett hozzájutni. Brigitta szerint rizikós más országból rendelni, mert benne van a pakliban, hogy félúton elhal a növény, vagy a vásárló nem azt kapja, amit kért. Népszerű tévhit, hogy a bonszaj maga külön növényfaj, pedig a kifejezés (mely a japán „bon” [lapos edény] és „sai” [növény] szavakból áll össze) a kis fa külsejére és tartási módjára utal.

„Mi úgynevezett lakossági fákkal foglalkozunk, ami azt jelenti, hogy olyan növényeket árulunk, amelyek bírják az itthoni klímát, és a gondozásukkal sem kell sokat bajlódni” – mondja Brigitta, aki szerint ezek az egyszerűbb igényű kis fák nem járnak különösebb macerával, azonban mégis van néhány fontos szabály, amit a növény boldog életének érdekében be kell tartani. Ilyen például a kerámiatálban tartás, a sajátos öntözési mód és a rendszeres metszés. „Hetente 1-3 alkalommal úgynevezett merítéssel ajánlatos őket vízhez juttatni, ami azt jelenti, hogy maximum egy percig vízzel teli edénybe kell – kaspóval együtt – a törzs aljáig bemeríteni. Ehhez jó a szénsavmentes ásványvíz, a desztillált víz, a csapvíz, de a legjobb, ha összegyűjtött esővízzel végezzük.” A bonszajok szeretnek folyamatosan nedves földben lenni, ezért is fontos, hogy kerámiakaspóban tartsuk, mert ez tartja bent legjobban a vizet.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

Ha már a lakásban van a kis növényünk, nem árt arra sem odafigyelni, hogy hova helyezzük el: nem szereti ugyanis a szélsőségeket, tehát lehetőleg ne tegyük radiátor közelébe vagy huzatos területre. Mivel elég szűk réteg ismeri a bonszajokat, akad még pár tévhit velük kapcsolatban, például sokan azt hiszik, hogy ezek a kis fák nem fognak már nőni. „Elképesztő dolgokat szoktak néha megkérdezni, mert úgy gondolják, azért, mert dísznövény, egyáltalán nem kell vele foglalkozni” – mondja Brigitta. Pedig a növénykék gondozása nemcsak hobbi, hanem művészet is, hiszen számos stílusirányzat van, amelynek megfelelően tudjuk őket csinosítani. „Nagyon sokféle módon lehet nevelni egy bonszajt, van, aki sziklára kiemelve ülteti, van olyan is, aki azt szereti, ha kilátszik a gyökérzet, de minierdőt is lehet csinálni, ha több kis fát ültetünk egy edénybe” – mutogatja Brigitta a csöpp kis pavilon polcain csücsülő növényeket.

A hazavitt, mutatós darabok azonban nem tartják meg örökké divatos fazonjukat: tenni is kell érte. Ha nem szeretnénk a jelenleginél nagyobb méretű fát, akkor rendszeresen vissza kell metszeni az új hajtásokat. Ez azért fontos, hogy a növényen ne legyenek torzulások, egységesen gyarapodjon, különben a gyökérzet nem tudja kiszolgálni elegendő tápanyaggal a teljes növényzetet. Amennyiben nem elégedünk meg a kapott mérettel, lehet nőni hagyni a fát, ha közben nagyobb kaspóba ültetjük, és időszakos gyökérmetszést is alkalmazunk. „Ez a művelet viszont már nem való avatatlan kezeknek, szakirodalom tanulmányozása és megfelelő eszközök szükségesek hozzá” – int óvatosságra Brigitta, de nem kell aggódni, a növényekhez adnak gondozási kártyát, szakbolt lévén pedig minden szükséges eszközt be lehet náluk szerezni.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

Egyre többen keresik fel egyébként ezt a  kis pavilont, bár még mindig csak szűk vásárlói réteggel bírnak, de a vásárlóik legalább visszajáró vendégek. Ott jártunkkor is rutinos vásárlók ugrottak be egy kis tápoldatért és néhány gondozási tanácsért. A budapestiek zömmel lakásba való bonszajokat vesznek, de lehetőség van kültéri fák beszerzésére is, amelyeket hasonló módon kell gondozni, mint beltéri társaikat – azzal a különbséggel, hogy teleltetni kell őket. De ez sem nagy ördöngösség: pusztán mulccsal kell letakarni a földjüket, hogy meg ne fázzanak.

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.