Tudomány
„Az őserdőben sok a zűrös eset” - Dr. Hardi Richárd szemorvos
Hardi Richárd több mint húsz éve hagyta el Tatabányát Kongóért, megélt két háborút, és több ezer ember látását adta vissza. Naponta akár 100 beteget is ellát; ha operál, 20 betegnél nem adja alább.
Spenótból emberi szív
Popeye a kanyarban sincs: spenótlevél erezetét állványnak használva növesztettek egy mini, de működő emberi szívet tudósok, amit a jövőben szívszövet gyógyítására lehet majd felhasználni.
Veszélyben a méhek, a várható következmények beláthatatlanok
Megint szembemegyünk az Európai Bizottság javaslatával.
Lehűtött kedély
A lázcsillapítás sokáig az orvosi gyakorlat része volt. Ma már nem így van, sőt, azt tartják, egyáltalán nem muszáj azonnal helyreállítani a normális testhőmérsékletet.
Itt a Facebook fegyvere az álhírek ellen
A Brexit és Donald Trump megválasztása kellett ahhoz, hogy Zuckerberg végre lépjen. A magyarok egyelőre védtelenek maradnak.
Anya, apa és még valaki – Három szülőtől jönnek majd világra a jövő gyerekei
Egy új eljárással megelőzhetik a genetikai betegségek öröklődését, a mesterséges megtermékenyítés során három ember DNS-ét használják fel az orvosok.
„Ott van az a pici rezgés”
Rezonáló gépek, „simiző” kerekek, furcsa rezgések, emberi eredetű időkésés, a semmiből fellépő forgalmi dugók, rejtélyes turbulenciák, a robotok érintése – ezekről beszélt nekünk a Műegyetem tudományos iskolát alapító professzora.
„Brutális kegyetlenséggel” – Hermann Róbert történész 1848/49 kevésbé ismert eseményeiről
1848–49-ben nemcsak forradalom és szabadságharc, hanem etnikai polgárháború is zajlott Magyarországon. Történelmi glóbusz a friss Magyar Narancsban.
Nem százasok
Annyira megszoktuk saját, jól bevált mértékegységeinket, hogy ha mással találkozunk, előfordul, hogy gondot okoz az átváltás.
Lehúzott redőnyzár
A biztonsági gyufa, a porlasztó, a villanymozdony vagy a bűvös kocka mellé odatehetjük azt a szerkezetet is, amely a fotózást forradalmasította volna. A Duflex fényképezőgépet annyi technikai újdonsággal szerelték fel, hogy a kortársak fel sem tudták fogni, így nem is nagyon értékelték. De nem csak ezért lett kudarc a magyar technikatörténet egyik legnagyobb újítása.
Kivezetnék a rosszat - Oltásellenesség
Az oltások több mint két évszázados karrierje és sikere sem győz meg mindenkit arról, hogy szükséges alkalmazni a korábban rengeteg áldozatot szedő járványos betegségek elleni vakcinákat. A kortárs paramedicina, például a homeopátia felől érkező szkeptikusok érvei és indulatai sok forrásból táplálkoznak és egyre népszerűbbek.
„Elég, ha együtt gondolkodunk”
Filozófiai kávéház, tanácsadás, praxis – új jelenségek és fogalmak, amelyek azt mutatják, hogy a filozófusok egy része igyekszik közelebb hozni a hétköznapokhoz a gondolkodás művészetét. A téma szakértőjével beszélgettünk.
„A lehetetlennel határos”
A rendszertanról szóló, többször újrafogalmazott könyve szinte átírja a növényvilág osztályozását, cikkeit világszerte idézik – nekünk többek között az evolúciós gondolkodás jelentőségéről, a megszokott fogalmak feloldódásáról és Darwin máig tartó hatásáról mesélt.