Tudomány

MAHART a Dunán: Az elcseszett cirkáló

Nem igaz, hogy a virtuális világkiállítás keretében az Internetre közvetített dunai élőkép kamu. Erről magam is meggyőződhettem, miközben a Dömös cirkáló szigorú ura Piszkos Fredet megszégyenítő stílusban adta elő tengerésztörténeteit. A fedélzeten háromszáz, fényképezőgépekkel és videókamerákkal hadonászó japán turista fegyelmezetten palástolta víziszonyát.
  • - bodoky -
  • 1996. július 4.

Citadella: Fény- és hangjáték

Ha valakinek, aki idegenforgalomban utazik, az a zseniális ötlete támad, hogy a millecentenárium ürügyén történelmi összefoglalóval vágja meg a turistákat, de nem készül el időre, nem tehet mást, mint hogy június 17-én csinál egy ingyenes előadást a meghívott idegenvezetőknek, hátha azok majd fellelkesednek, és tisztes jutalék reményében úton-útfélen eladják a programot.
  • Winkl Air
  • 1996. július 4.

Anti-Leary: Kerge eufória

A személyiszámítógép-forradalom és a világméretű hálózat kiteljesedését kerge eufória kíséri; a kommunikáció szép új világát övező csinnadrattában alig érteni a szkeptikusok szavát.
  • Zsadon Béla
  • 1996. június 27.

Bidékiállítás

A Kiscelli Múzeum a Margit kórház felett van, a meredek kapaszkodó után hirtelen bal kanyarral jutunk a parkolóba, onnan meg az udvarba. Az az. Egy kórházi látogatás előtt vagy után a kellemes séta már önmagában véve is fertőtlenítő hatású. Suhogó lombok, megnyugtató környezet.
  • W. Air
  • 1996. június 20.

Szezon

Alex, a svájci-magyar fogorvos évek óta a füredi szívszanatóriumban tölti a nyarat, és átjár a déli partra bulizni a srácokkal. Érthetetlen, mert számomra délen egyetlen dolog pozitív: hogy látni onnan az északi dombokat. A nők nem érdeklik, amióta otthon unatkozó felesége rákapott az áramszexre, és a kisvasúttól a kettőhúszig mindennel próbálkozott, míg a váltóáram végül lehasználta Alex szívét.
  • - sisso -
  • 1996. június 20.

Timothy Leary: Új nem

Az információ korának kritikusai mindent negatívan szemlélnek, mintha az információ mennyisége folytán elveszne annak értelme. Gutenberget is ezzel vádolták. De az egyén kezében még soha nem volt ekkora hatalom. Az információ korszakában az információt szabadjára kell engedni. Elérhetővé kell tenni bárki számára: ezt jelenti a népszerűsítés. Ma a filozófus feladata egyénre szabni, népszerűsíteni és humanizálni, hogy az emberek megbarátkozzanak vele. Néhányan láttuk, mi történik, és kivettük az LSD adta hatalmat a CIA kezéből, ma pedig a számítógép hatalmát marjuk el az IBM-től, ahogy korábban a pszichológiát az orvosoktól és az analitikusoktól. Minden időben olyan emberek közé tartoztam, akik Prométheuszhoz hasonlóan a hatalommal birkóztak, hogy visszaszolgáltassák azt az egyénnek.
  • Nyírõ András
  • 1996. június 13.

BEK-döntő: Juventissimo

Tizenegy évvel a Heysel Stadion drámája után, amikor Platini megnyerte a BEK-et, de sok olasz elvesztette az életét, a Juventusnak végre van egy nagy fülű kupája, aminek örülhet. Róma az Ajaxot imádta, de Van Gaal álomgépezete most csődöt mondott: a torinói "öreg hölgy" legyőzte az amszterdami istenfiakat, ugyanúgy, mint legutóbbi találkozásukkor, az 1978-as negyeddöntőben: 1-1 után tizenegyesekkel. A Vatikáni Rádió élőben közvetítette a mérkőzést.
  • Jannes Hartkamp
  • 1996. május 30.

Ne a gyerek előtt (Bírák és melegek)

Amikor a régi Angyalban két éve megalakult a Szivárvány Társulás a Melegek Jogaiért elnevezésű szervezet, az alapítók az egyneműek élettársi viszonyának legalizálását jelölték meg az egyesület egyik csapásirányaként. Az Országgyűlés az Alkotmánybíróság tavalyi határozatának megfelelően a múlt héten megszavazta az idevágó törvénymódosítást, a Szivárványt viszont még mindig nem jegyezte be a bíróság.
  • - kerényi -
  • 1996. május 30.

Forinthamisítás

1946, a forint bevezetése óta nem készült olyan hamisítvány, amely akár csak elemi szinten is képes lett volna lázba hozni az országot. A forinthamisítás kriminalisztikai hordereje megrekedt a házi feladatként forintot rajzoltató rajztanárok és váratlan, átütô tehetségként debütáló apukák szintjén. Talán a magyar iskolarendszer fonákságaira nézve is megszégyenítô, hogy a hamisítványok száma megmaradt az évi egy-két darab százforintos szintjén.
  • Bodor Ádám
  • 1996. május 23.

HYPE

Azt jelenti, bôr alá adott (hypodermic) injekció, illetve injekciós tű. Meg azt, hogy löket, lövés, drog. Aztán divatôrület, eszement csinnadratta valami újdonság körül. Végül: gondosan tervezett reklámhadjárat új termék bevezetésére. A piac behülyítése.
  • Zsadon Béla
  • 1996. május 23.

A narancskirálynô születésnapja: Túrni

Amikor a tizenhetedik századi felfedezôk behatoltak a mai Oranje Szabadállam területére, valószínűleg szerethetôbbek voltak, mint a multikultúra turistái, amint megvalósítják magukat a narancsból született város, Amszterdam szeméthalmain.
  • - sisso-bod -
  • 1996. május 16.