A Pesti Est színpadánál, ahol Õz Zsolt, a Vidámpark énekese tartott rögtönzött előadást, trágár dalokat énekelve szénrészegen, egy tizennégy éves átlagéletkorú rendőrzenekart zavarba hozva, és csak azért nem szedték le az inkalosok, mert elhitték, hogy ő a főszponzor, na, ott hallottam először a titokzatos vécéborogatóról. Egyik állítólagos ismerőse szerint azzal szórakozik, arra élvez el, amikor megérzi áldozata kipárolgását. Mindig is bírtam az ilyen egyéniségeket, akik valami különleges műsorszámmal megpróbálnak kitörni a tömegből. Kim Gordonnak meg Iggynek könnyű, meghirdetett fellépők, különben is ismerősek voltak már valahonnan. Az Internetto sajtótörténeti laptopfutárainak sem volt nehéz dolguk, csak ki kellett ülniük a csúszdához a hordozható számítógéppel, és máris az ölükbe pottyant valamelyik egészségügyi szakközépiskolás lány, aki arról panaszkodott, hogy az a kevés fiú is homokos a sulijukban. (Narancs-igazolvánnyal sem nagy ügy a csajozás, ahogy elnéztem.) De Juhász Jácint idő előtti reinkarnációjának meg a krisnadiszkóban stédzsdájvoló mekegő embernek vagy az őrült szellemgyógyásznak, akit már minden munkahelyéről kirúgtak, nem lehetett olyan könnyű híveket szerezni, mégis fáradhatatlanok voltak.
A ToiToi- (gyorsan installálható szilikon tüsténtvécé) borogató viszont jól csinálta, mindvégig inkognitóban maradt, csak a szigetvárosi folklór ajkán élt. Az a legenda járta, hogy ha bemész ebbe az átderengő, jobb esetben klórszagú fülkébe, és ötször kimondod azt, hogy Toitoi, majd letolt gatyával, illetve felhúzott szoknyával háromszor megpördülsz saját tengelyed körül, akkor ott terem a pasas, és hátulról rád borítja a budit. Bevallom, egyszer nekiveselkedtem, hogy megpróbáljam felborítani, gondoltam, learatom a sikereit, de túl nagy erő kell hozzá. Hősünk tehát vagy erős férfi, vagy replikáns, egy csomó izomba plántált huzallal.
Egyik áldozatát láttuk a Flasht követő hajnalon, amikor azt is gondolhattuk volna, hogy az illető csak a hely szelleme, mert mégsem lehet valóság az, hogy valaki virradatkor nyakig szarosan rohangál fel és alá, miközben nyomdafestéket nem tűrő kifejezéseket kukorékol, mint kakas a pácban. Az a nagy szerencséje, hogy nem volt tele a tartály, mert akkor, állítólag, meg lehet fulladni. A budi az ajtajára esik ugyanis.
Ezután szorongással, testőrökkel körülvéve mertem csak átlépni a ToiToi csoda küszöbét, és legföljebb két percig tartózkodtam benn, igyekezve nem gondolni a borogatóra. Inkább messziről csodáltam a vécék utcáját, a mesterséges metropolis hihetetlenül szép városrészét. Éjszaka kísértetiesen szűrődött át rajta a nagyszínpad fénye, körülötte ólálkodott a titokzatos borogató.
Fent másfél óránként húzott át a Mir űrállomás csillaga. Talán jövő ilyenkorra oda fizetek be egy társasútra, és privát tombolok inkább az űrdiszkóban, mert a súlytalanságban minden lassabban borul.
