Kapu Tibor lesz a következő magyar űrhajós

  • narancs.hu
  • 2024. május 27.

Tudomány

A tartalék pedig Cserényi Gyula.

A szakértői bizottság végleges döntése alapján Kapu Tibor lehet az az ember, akit Magyarország hosszú évtizedek után ismét a világűrbe küld.

A tartalék űrhajós Cserényi Gyula lesz, ők fogják elvégezni a kiképzés utolsó fázisát – jelentette be Szijjártó Péter külügyminiszter hétfő reggel.

A miniszter épp az európai uniós külügyi tanács brüsszeli ülésére indult, amikor a bejelentést tette, amely során arról beszélt, hogy 44 éve jutott ki az űrbe az első magyar űrhajós, Farkas Bertalan, és a kormány kutatóűrhajós programjának célja, hogy segítse a magas hozzáadott értékű, high-tech szektorok, például az egészségtudomány fejlődését. A küldetésre 240-en jelentkeztek, akik közül egy összetett folyamat során a szakértők négy jelöltet választottak  ki.

 
A négy jelölt, akik eddig részt vettek a képzésben: Szakály András, Kapu Tibor, Cserényi Gyula és Schlégl Ádám
Fotó: MTI/Illyés Tibor

Kapu Tibor 32 éves fejlesztőmérnök, aki az utóbbi két évben az űripari Remred Space Technologiesnél űrbeli sugárvédelemmel foglalkozott, de pályája során a gyógyszeriparban illetve a Boschnál is dolgozott, ahol a többi között hibrid autók akkumulátorfejlesztésével foglalkozott.

Cserényi Gyula 35 éves erősáramú villamosmérnök, aki az utolsó öt évben a Bosch hatvani ipartelep elektromos hálózatának biztonsági és üzemeltetési csoportvezetője volt, ahol 19 emberért és 20 megawattért felelt.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.