Nem tehetek róla, lelkem egyik rejtett zuga elcsökött. Szereti az olyan durva dolgokat, mint belecsapódni egy csíkos hardcore nadrág-kupacba, nagyobb pénzösszegeket letétbe helyezni, irigykedve bámulni tetovált férfihátakra, az oldalukon feszítő olajbirkózó-bajnok nőikre meg motorjuk nyergét lovagoló szeretőikre egy tetováló-kiállításon. És persze piercingeket lesni titokban, kissé puffadt köldökökön, az se semmi. Igen, és szeretnék prolifiús kefeparókát is több színben, meg szeretnék ezüst lakkbakancsot króm cipőfűzővel és még több basszusgitárost szénszálas gitárokkal.
Tetkó se lenne rossz,
de nyáron a strandon nem látok már egyetlen adminisztrátornőt sem, akinek ne lenne legalább a bokájára tetováltatva valami, meg egy szimpla büfést sem, akinek ne lógna a fülében két ezüstkarika. Amerikai barátaim tele vannak testgyűrűkkel, meg-megkoccan rajtuk az ember foga, egyetlen ausztrál ismerősöm pedig a törzsi tetkókról álmodik, amikor épp nem zöld hangyákról. Részemről egyelőre úgy egyeztem ki a testdíszítéssel, hogy maximum fülgyűrű, illetve kisebb genetikai elvadulások sminkelése jöhetnek szóba, esetleg karmikus tetoválások az arcon, dühkitörésből kifolyólag.
Nincs mese,
van szép tetoválás, és mind a máson. A tetoválómester felkeresése lassan a konzervativizmus tipikus megnyilvánulása lesz, és be kell állnia a sorba annak, aki nem akar a divathullámról lemaradni. Már nem fognak rá ferde szemmel nézni, mint öt évvel ezelőtt a Balaton-parton. Aki lemarad, azért az se aggódjon, majd kap a jövő században csinos polikarbon vázat, ami lapozáskor nyikorog, sőt egyszerűen meg sem fog halni, mert még a bőrét is cserélik majd, a megunt tetoválásokat átveszi a MÉH.
Aki eltökélte magát, elég ötletet kaphatott a Tattoo Expón, hova menjen levarratni magát anélkül, hogy vérmérgezést kapna. Volt például egy kedves lány, kismama és képzőművész, aki elkötelezte magát a tetoválás mellett, gyönyörű rajzokat operál bőrbe, arcra nem hajlandó alkotni, és tizennyolc év alatt nem fogad pácienseket. Mások alacsonyabbra szabják a korhatárt, és arcra is nyomatnak, végül is aki nem részeg, vagy nem nyomott valami drogot, az szabadon el tudja dönteni, akarja-e a fején hordani az egykori harcosok stigmáját vagy a Rembrandt-összest.
A tattoo-mutogató versenyen kiderült, hogy a lányok a mellükön vagy a bokájukon hordanak jeleket legszívesebben, míg a fiúk a karjukon meg a hátukon, és hogy
dúl az absztrakt,
törzsi jellegű, a fekete-fehér, a fantasy, a japán meg a hiperrealista. Láttunk renitenseket a fent említett Feszty-körképes srácon kívül is, akit hatalmába kerített a magyar történelem. Van, aki Mindszenty bíborost ábrázoló képet visz majd magával a sírba, amint a hercegprímás egy kiskanálban öngyújtóval forralja a heroint, és lesz, aki barátnője arcképét hízza majd szénné, ha sok sört iszik.
A biomechanikus tetoválásról,
ami csak az izmokkal érvényesül - attól kacsingat -, és az intim pontokról csak misztikus történetek keringenek. Senki sem mutogatott ilyeneket, pedig érdekelt volna, teszem azt, egy fitymatetoválás is. Teljes hátakat lehetett látni, de abban nincs semmi érdekes, a mennyiségi szemlélet csak a full back és full arm verseny szempontjából fontos. Aki tele van, az egyre csak újabb tetoválásokra gyűjt, mint ezek után mindenki, aki meggyőződött róla, hogy van saját stílusa, a tű is tiszta, és megtalálja a neki valót. Aki meg jól érzi magát természet adta bőrében, az férjen bele, és ne lyuggassa.
- sisso -
