Akár már holnap 20 százalékkal csökkenthetnénk az üvegházhatást eredményező gázok kibocsátását, a technológia rendelkezésünkre áll, mondta a konferencia előtt Clinton elnök, ám egyedül maradt tervével. Az Egyesült Államok mint a világ legnagyobb szén-dioxid-kibocsátója, mindössze annyit tud vállalni, hogy 2010-ig nem emel az 1990-es szinten, ami egyébként egy főre számolva éppen kétszer akkora, mint az európai. Az USA mellesleg riói vállalását sem teljesítette.
Az Európai Unió
már gálánsabb, mivel az 1990-es szinthez képest kész 15 százalékkal visszafogni a gázkibocsátást. Igaz, a nyugat-európaiak sem tartották be riói ígéretüket, ám ők azzal számolnak, hogy néhány csatlakozó keleti szomszéddal együtt már számottevő csökkenést tudnak felmutatni. Magyarország sem akar lemaradni, a négyfős magyar küldöttség ötszázalékos csökkentést vállal, ámbár mi a nyolcvanas évek közepéhez viszonyítunk; 1990 óta Magyarország egyre kevesebb szén-dioxiddal szennyezi a levegőt. "Mindez persze nem annak köszönhető, hogy korszerű technológiákat használunk, hanem annak, hogy jóformán teljesen leépült a nehéziparunk", mondta lapunknak Faragó Tibor, a magyar küldöttség vezetője, a környezetvédelmi minisztérium osztályvezetője. Szerinte a közeljövőben minden bizonnyal nő az ország energiaigénye. A kérdés csak az, milyen energiaforrásokat használunk majd. Jelenleg mindenesetre azzal számolunk, hogy az energiaszektor szénre fog épülni. (Faragó Tibor az ENSZ éghajlati keretegyezményének elnökségi tagja, a tizenegy tagú testületben orosz kollégájával együtt képviseli Kelet-Európát.)
Faragó úgy véli,
a szén-dioxid-kibocsátás
visszafogása mindenütt komoly gazdasági érdekeket sért, ezért kemény alkudozásokra lehet számítani. Az egyezkedést nem könnyíti meg az a több ezer lobbista sem, aki a folyosókon arra vár, hogy valaki kijöjjön a tárgyalóteremből, ő pedig rákérdezzen: ugye nem született olyan döntés, amiről még nem tudok? Vagyis a környezetvédők mellett Kiotóban nagy számban vannak jelen a szén- és olajipar képviselői is. Elszántságukra jellemző, hogy például az USA-ban 13 millió dolláros kampányt szerveztek azért, hogy meggyőzzék az embereket: ha kevesebb fűtőanyagot használnak, tönkreteszik az amerikai gazdaságot. Olyan kutatásokat pénzelnek, amelyek rámutatnak az éghajlattudomány bizonytalanságára és bagatellizálják azokat a vészjósló állításokat, amiket ma már a kisiskolások is kívülről fújnak: amennyiben a mostani ütemben nő az üvegházhatású gázok, elsősorban a szén-dioxid koncentrációja a légkörben, akkor száz év múlva a Föld átlaghőmérséklete 2 fokkal, a világtengerek szintje pedig fél méterrel megemelkedik.
A globális felmelegedés
mértékéről lehet ugyan vitatkozni, arról azonban nem, hogy a tengerszint 15-20 centiméterrel nőtt az elmúlt száz évben. Az is tény, hogy 1995 volt a század legmelegebb éve, s a földi átlaghőmérséklet azóta is rekordközelben mozog. Ráadásul egy Wallace Broecker nevű amerikai klimatológus arra a következtetésre jutott kutatásai során, hogy a legutolsó tízezer év teljesen rendhagyó időszak volt a földi éghajlat történetében. Broecker, aki 1996-ban két magas tudományos kitüntetést kapott, egyértelműen fogalmaz: nem az állandóan hangoztatott lassú felmelegedés fenyegeti a Földet, inkább az, hogy az éghajlatváltozások nem fokozatosan, hanem gyorsan és szélsőségesen mennek végbe.
Az utóbbi tízezer évben, az emberi civilizáció kialakulásának és fejlődésének időszakában olyan stabil és változatlan éghajlat uralkodik, amire nem volt példa a megelőző százezer év alatt. Grönlandi jég- és üledékmintákból kiderült, hogy a korábbi százezer évben az éghajlat vadul ingadozott egy nagyon hideg és a maihoz képest 5-10 fokkal hidegebb állapot között. Összesen húsz globális klímakatasztrófa történt, a változások pedig igen gyorsan, pár évtized alatt lezajlottak. Czelnai Rudolf akadémikus, éghajlatkutató szerint mindez azt jelenti, hogy bár jelenleg melegszik a légkör, a korábbi állapot legalább 5-10 fokkal hidegebb a mainál. Azaz a mostani globális felmelegedés bármikor kilendítheti a rendszert, és a jelenleginél jóval hidegebb klíma köszönthet be. Nem igaz tehát az a közhiedelem, hogy a szén-dioxid-koncentráció növekedése a végtelenségig felmelegíti a légkört. Az óceáni áramlások globális rendszere ugyanis gyökeresen megváltozhat, és az egész éghajlati rendszer egyensúlya felborulhat.
Czelnait meglepi, hogy kevesen beszélnek erről, pedig
az El Ni-o-jelenséget
is a csendes-óceáni tengeráramlások megváltozása okozza. A néhány évente visszatérő El Ni-o csupán kisebbfajta anomália. Jelenleg a század legerősebb El Ni-o-időszakának kellős közepén vagyunk, Peru partjainál a meleg tengeráramlások váltak uralkodóvá: a halak eltűntek a part menti vizekből, a perui illetékesek a károk felmérésével foglalkoznak. A jelenség Ausztráliában szokatlan forróságot okozott, nem egy helyen 45 Celsius fokot mérnek, az erdőtüzeket szinte lehetetlen megfékezni. Bár az El Ni-o hatásáról a kutatók még keveset tudnak, az bizonyos, hogy ezek a károk eltörpülnek a mellett, amit egy globális változás idézne elő, véli Czelnai Rudolf.
Amerikai egyetemisták ennek ellenére manapság a farkasok újrahonosítását tartják a legfontosabb ökológiai teendőnek, a felmérések szerint a szén-dioxid-probléma és a globális katasztrófa veszélye nem izgatja őket. Magyarországon pedig az ökológiai kérdések egyáltalán nem foglalkoztatják az embereket. A kutatások közben rendre azt mutatják, hogy az éghajlatváltozás már elkezdődött, egyre gyakrabban kell szélsőséges időjárási helyzetekre felkészülni.
Kovács Róbert
