Leállítja a Google az ingyen internet projektet

  • narancs.hu
  • 2021. január 22.

Tudomány

A Loon projekt ballonaival Kenyát próbálták ingyenes internethez juttatni. De az üzleti modell nem volt fenntartható.

A Google Loon projektjének első igazi küldetése 2020 nyarán indult el Kenyában, ekkor 50 ezer négyzetkilométeren biztosított internetkapcsolatot a Google 35 repülő ballon segítségével. A projektet azonban leállították, a modell ugyanis nem fenntartható üzletileg - írja a hvg.hu.

A Projekt Loon még 2013-ban indult, sok évnyi kísérletezés és tesztlés után azonban mostmár nem folytatja a Google, a bejelentés szerint ugyanis  a "kereskedelmi alkalmazás" jóval bonyolultabb és kockázatosabb, mint azt korábban gondolták.

A projekt lényege szerint repülő ballonkkal juttatott volna el ingyen internetet az olyan nehezen elérhető térségekbe, mint például Kenya. A módszer éles próbája tavaly nyáron volt, amikor 35 ballot küldtek ki, amelyek 50 ezer négyzetkilométernyi területet fedtek le internet-ellátottsággal. Ez előtt ráadásul a projekt katasztrófahelyzetekben már bizonyított 2017-ben Puerto Ricóban a Maria hurrikán, Peruban pedig a 2019-es földrengés pusztítása után is tudták használni. Mindhiába, a modell ugyanis úgy tűnik, üzletileg nem volt fenntartható.

A Google így most cégen belül igyekszik más munkát találni az eddig a projekten dolgozó alkalmazottaknak. A projekt lezárása miatt internet nélkül maradó kenyaiakat pedig10 millió dollárral igyekeznek majd támogatni  egy nonprofit szervezeten keresztül.

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.