Tisztítókúrák, léböjttáborok, méregtelenítő beöntések, kozmetikumok, samponok, hashajtóval kiprovokált öntisztulás. Néhány ajánlat a sok közül, elég csak beütnünk a megfelelő kulcsszavakat a keresőbe. Az a közös bennük, hogy a modern tudomány szőrösszívű képviselői valamennyi hatékonyságában kételkednek, és a maguk szempontjából jogosan emlegetik a hátterükben jelző magyarázatok zavaros, tudománytalan voltát. Az efféle paradietetika sikeréhez döntően járul hozzá, hogy a belsőleg is megtisztulni vágyó, zömmel laikus felhasználók többségének fogalma sincs arról, hogyan működik szervezetünk finom szabályozása.
Ez a méreg!
Számos példát hozhatunk fel annak illusztrálására, hogy a tudományok fejlődésük korábbi fázisában sokszor maguk teremtik meg jövőbeli konkurenseiket, ha nem is intellektuális, de piaci értelemben. Annyi bizonyos, hogy már az ókori egyiptomi és görög orvoslás is úgy vélekedett, hogy a magunkhoz vett táplálék elromolhat bennünk, s a szervezetünkben mérgek képződnek belőle.
Kissé szofisztikáltabb formában ezt állította a hagyományos hippokratészi-galénoszi ún. (határozottan nem Sándor György-i értelemben vett) humoralista elmélet, mely szerint a négy alapvető testnedvünk (fekete és sárga epe, vér, nyálka) megromolhat, és mérgekkel telítheti szervezetünket. A korai mikrobiológiai és biokémiai kutatások kezdetben még talán alá is támasztották volna az efféle, az orvosok gondolkodását évezredeken át döntően befolyásoló elképzeléseket, ám legalábbis az utóbbi bő évszázadban egész máshogy látják ezt a szervezet működéséből mind többet megismerő kutatók. Azonban hiába esett ki a méregtelenítéses-purgálásos, köpölyözéses, beöntéses orvosi praxis a tudományos pikszisből, a népi képzeletet továbbra is foglalkoztatja a kérdés: az igények felkeltésében és megerősítésében úgyszólván verhetetlenek a méregtelenítő diéták apostolai.
A méregtelenítés önjelölt teoretikusai szerint táplálékaink hemzsegnek azoktól az adalék anyagoktól, melyekre nincs is szüksége a szervezetnek. Ízfokozók, színezőanyagok, tartósítószerek, az élelmiszerekben megbújó rovarirtók, herbicidek, esetleg egyéb gyógyszerek (például hormonkészítmények vagy antibiotikumok). Ezeket kéne tehát eltávolítani a szervezetből, hiszen – a tisztító kúrák proponálói szerint – makacs módon ragaszkodnak hozzánk, s lerakódnak szervezetünkben. A módszerek között különböző táplálékformák radikális megvonását javallják: csak folyadékok, levek fogyasztását (léböjtöt), kizárólag rostokban gazdag növényi anyagok bevitelét, esetleg rögvest nyerskoszt-diétát. S ha ez az első hallásra is radikálisnak tűnő étrend nem borítaná fel (s gyorsítaná fel esztelen mértékben) a bélrendszer működését, akkor jöhet a víz- és hashajtás, no meg a beöntés.
| ||
Az alkalmazott élelmi anyagok önmagukban nem is volnának ártalmasak az egészségre, sőt nagy részük nélkülözhetetlen a harmonikus, kiegyensúlyozott étrend kialakításában. Nem baj az sem, ha ezek a koktélok erős antioxidáns hatású anyagokat tartalmaznak, melyek valóban szükségesek a szervezet egészséges működésének fenntartásához, csak éppen arra nincs bizonyíték, hogy gyógyító vagy akár „méregtelenítő” hatásuk volna. Abból sem származik nagyobb baj, ha néhány napig a hol többé, hol kevésbé gusztusos leveken élünk, de az egy-két hetes cékla-répa-alma-brokkoli-kelkáposzta-citrom-gyömbér koktél hörpölgetése nyomán már felmerül, hogy létfontosságú tápanyagoktól fosztjuk meg a szervezetet, és ez több kárt okoz, mint amennyi a böjtölés kétséges haszna volna. Mondhatnánk, hogy tán még ezt az árat is megfizethetnénk, ha szervezetünkből e kúra nyomán tényleg kiürülnének a „mérgek”, ám erről szó sincs.
A modern tudomány, mindenekelőtt a toxikológia először is másként definiálja a mérgeket: bármilyen kemikália (legyen szó akár a szervezetben megszokott biokémiai ágensekről) lehet mérgező hatású, csupán dózis kérdése. A toxikológiákon sürgősségi ellátás keretében valóban többször van szükség súlyosan mérgezett emberek szakszerű ellátására, méregtelenítésére (gondoljunk csak az alkoholmérgezést szenvedettekre, gyógyszereket túladagolókra vagy a gombamérgezéses betegekre). Amúgy a gyomorrontásra szedett orvosi széntabletta is méregtelenítő kúrának tekinthető.
Másrészről – a témával foglalkozó angol professzor, Alan Boobis toxikológus frappáns megfogalmazásában – szervezetünk méregtelenítő apparátusa figyelemre méltó módon kifinomult és rugalmas, ami nem csoda, hiszen egy hozzánk alapvetően barátságtalan természeti környezetben fejlődtünk ki. A szervezet rafinált méregtelenítése során szerveink – főleg a máj vagy a vese – tökéletesen látják el feladatukat, ha pedig oly súlyos a helyzet, hogy azzal már ők sem birkóznak meg, akkor már nagyon nagy bajban vagyunk, és akut orvosi segítségre szorulunk, nem pedig többhetes léböjtre. Az orvostudomány nem mellesleg tud a szervezetben felhalmozódó mérgekről (ilyenek például a nehézfémvegyületek), s elképzelhető az is, hogy ezek a táplálékkal jutnak szervezetünkbe (például higannyal mérgezett halakkal), de ezeket semmilyen purgálás, beöntés, hasmenés nem fogja kiirtani.
A hatékony terápia, a szervezet átmosása a fémionokat megkötő, úgynevezett kelátkomplexet képző vegyületekkel pedig a modern biomedicina monopóliuma volna, habár ezt is kisajátítanák az önjelölt méregtelenítők, akik sokszor lerakódásokkal, plakkokkal akarnak megküzdeni, melyek nincsenek is ott. Tipikus példa, amikor vastagbélben képződő káros lerakódásokat emlegetnek, melyek ellen beöntést ajánlanak, noha a belgyógyászok nem tudnak ilyen plakkokról, viszont nem győzik hangsúlyozni, hogy a kíméletlen irrigáció a bélfal sérüléséhez vezethet.
Nem a ciánkáli
A szervezet nem áll le a munkájával akkor sem, amikor éppen nem élünk át akut mérgezést. Az ízfokozók, tartósítószerek, az általunk benyelt gyógyszerek, az óhatatlanul szervezetünkbe kerülő gombatoxinok gyors kiürüléséért szervek sora dolgozik, főleg azért, hogy a szervezettől idegen anyagok vízoldható formába kerüljenek, amit azután a vese kiürít a vizelettel együtt. A munkát speciális összetett organikus vegyületek, nem kis részben a máj enzimjei végzik. Erre szükségünk is van, elvégre ha szervezetünk nem lökné ki a bevett gyógyszereket, akkor (a Száz kémiai mítosz című könyv szemléletes példája szerint) például egyetlen pentobarbitál tabletta erős nyugtató hatása is akár száz évig tartana!
| ||
A vizelet mellett persze ürülnek belőlünk fölösleges anyagok a májunk által termelt epével is – egy kis részük pedig a verejtékkel együtt távozik. Ha már itt tartunk, a léböjtkúra és más méregtelenítő diéták eredményességének javára szokták írni, ha megváltozik a diétázó testének odőrje, márpedig ez sokkal inkább a sanyargatott szervezet kényszerreakciójának, James Dillard kutató vélekedése szerint az úgynevezett ketózisnak tulajdonítható. Ilyenkor a szervezet a vércukor helyett már a ketocsoportokból nyeri energiáját – utóbbiak (az acetoecetsav és a béta-hidroxi-vajsav) már akkor termelődnek, mikor a máj glikogénraktárai kimerültek.
Apropó! Számos kúra éppenséggel a máj méregtelenítését ígéri, csakhogy éppen a máj végzi a méregtelenítés munkájának dandárját! Az viszont igaz, hogy a májtisztítóként javallott máriatövis, pontosabban annak flavonolignán típusú összetevői valóban regeneráló hatásúak – úgyhogy a máriatövis-kapszulák szedését csak ajánlani tudjuk azoknak, akiknek mája károsodott (és/vagy túl sokat isznak). A májban zajló oxidatív és reduktív folyamatok kulcsfontosságúak a szervezetbe került úgynevezett xenobiotikus anyagok eltávolításában, de hangsúlyozzuk, ez utóbbi nem azonos a „mérgező” fogalmával, hiszen a szervezet már akkor is kilöki ezen anyagokat, ha nincsenek jelen mérgezést okozó koncentrációban. A kilökődés történhet a vesén keresztül, vizelet formájában, de a máj képes olyan szintén vízoldható vegyületeket előállítani (szulfátok, illetve glükoronidok), melyek az epével együtt távoznak, s a bélrendszerből már nem szívódnak fel.
Sokkal rosszabb a mérlege az efféle kúrák során erőltetett vizelet- és hashajtásnak. Semmi sem garantálja, hogy ilyenkor szelektív módon a „méreganyagok” ürülnének ki a szervezetből. Ezzel szemben, bár a székrekedés megszüntetése valóban csökkentheti a vastagbéldaganatok kialakulásának kockázatát, a gyakori görcsös hasmenés hosszú távon maga is káros lehet, ráadásul az efféle kúrák csökkentik a táplálékból felszívódó hasznos anyagok mennyiségét, s felborulhat az ion- és vízháztartás is. Meglehet, sokan ezt is a gyógyulás, az egészség jelének fogják fel, s ebben megerősíti őket az átmeneti súlyveszteség, ám a vélelmezett méregtelenítés nem következik be, a leadott kilók pedig gyorsan visszatérhetnek. A vizelethajtó hatású növények pedig már csak azért is feleslegesek, mert remekül helyettesíthetők a folyadékbevitel növelésével.
A méregtelenítő kúráknak akadnak egészen extrém formái is – egyesek a nehézfémek szervezetből való eltávolítását ajánlják, s ezt az orvosi gyakorlatban is alkalmazott kelációs terápiával vélik elérni – ráadásként pedig, jó hályogkovácsként, az amalgámtömések azonnali eltávolítását szokták előírni. Nos, számos vizsgálat tapasztalata szerint a valóban fennálló nehézfémmérgezés esetén a fémionokkal komplex vegyületeket (kelátokat) képző anyagokkal végrehajtott, szakszerű terápia nélkülözhetetlen – de egy házilagos keláció a nehézfémmérgezéstől amúgy sem szenvedő ember számára sem a szív- és érrendszeri betegségek, sem a daganatok kialakulását nem fogja csökkenteni.
Arról nem is szólva, hogy az orvosok haja is az égnek áll, ha azt hallják, hogy avatatlan kezek szakszerűtlenül alkalmaznak egy olyan módszert, melynek során kockázatos vegyületeket juttatnak olyanok szervezetébe, akiknek erre semmi szükségük. Az amúgy jól szuperáló amalgámtömések kiszedését pedig már csak azért sem ajánlják, mert súlyosan megsérülhet az általuk összetartott, még ép foganyag – miközben merő legenda, hogy ezekből valósággal szivárogna a szervezetbe a higany.
A méregtelenítés támogatói a mind erősebb kritikák nyomán alkalmanként már nem azt hangsúlyozzák, hogy az emberi szervezetben valós mérgek volnának, inkább arra biztatnak, hogy próbáljunk meg eltávolítani a szervezetből minden olyan anyagot (legyen szó „salakanyagokról” és úgymond feleslegben raktározott tápanyagokról), amelyre szerintük nincs szükségünk. Ráadásul rendre hozzáteszik: az alternatív gyógyászati értelemben vett méregtelenítés pozitív hatása akkor jelentkezik, ha valaki képes legalább egy hétre kiszakadni stresszt okozó környezetéből, amire a legjobb alkalom egy böjttáborba vonulás, úgy is, mint személyiséget erősítő, testi-lelki megújulást eredményező akaraterő-próba.
Ám szóljon akárhány lelkes beszámoló az efféle költséges kúrák szubjektíven érzett sikeréről, a kampányszerűen végzett méregtelenítés valójában sohasem pótolja a harmonikus, egészséges táplálkozást és a rendszeres testmozgást. Aki pedig valóban komoly szervi problémákkal küzd (akár a máj-, vese- vagy epeműködés elégtelenségéből fakadó panaszokkal), az jobban teszi, ha kétes hatékonyságú méregtelenítő kúrák helyett szakorvoshoz fordul.
| Lábra mennek A méregtelenítő kúrák egyik legegzotikusabb formája az elektromos lábkezelés: ebben az esetben a láb egy sós vízzel teli készülékbe kerül, a folyadékot elektrolizálják, eközben megváltozik, megsötétedik a színe, amit a méreganyagok kiürülésével szoktak magyarázni. Ám valójában arról van szó, hogy az elektrolízis során a pozitív töltésű vasanódon vas(II)-ionok képződnek melyek a másik, negatív töltésű elektródon (katód) keletkező hidroxidionokkal előbb nem túl markáns színű kolloid vas(II)-hidroxid csapadékot képeznek. Tovább oxidálódva ebből már határozottan sötétbarna színű, vízben nem oldódó vas(III)-hidroxid válik ki, amely mind fenyegetőbben sötétre színezi a lábvizet: ez gyakorlatilag a vas elektrokémiai korróziója, rozsdaképződés közben. Ennek árnyalata valóban eltérhet az alkalmazott víz összetételétől, a benne feloldott konyhasó koncentrációjától, no és attól függően, milyen hosszasan elektrolizálták e nemes nedűt – csak attól nem, mennyi „méreg” volt a kezelt személy szervezetében. |
