Aggasztóan sokszor jut atomcsapásig a mesterséges intelligencia háborús szimulációkban
Még a semleges kiinduló helyzetből is hamar elmérgesedő konfliktust generál.
Még a semleges kiinduló helyzetből is hamar elmérgesedő konfliktust generál.
Szamárköhögés és kanyaró: két olyan, korábban már visszaszorítottnak gondolt fertőző betegség, amely napjainkban is terjed – a hiba az emberekben van.
Berlin felett az ég kifényesedett vasárnap hajnalban.
Forradalmi áttörésre számítanak a szegedi kutatók.
A lítium 70 százalékát pótolhatja az akkumulátorokban.
Harmincnyolc éve szakadt le az Antarktiszról, néhány hónapja pedig sodródni kezdett.
Nem szunnyad a Fagradalsfjall, veszélybe került a Reykjanes-félsziget egyik városa. Mi ez a vulkán, eddig mit csinált és miért élnek olyan helyen emberek, amelyet bármikor elönthet a láva?
Hangrobbanás nélkül képes átlépni a hangsebességet.
Kivételesen hipnotikus számítógépes játék jelent meg közel negyven évvel ezelőtt, ráadásul a korabeli Szovjetunióban fejlesztették. Sikere máig töretlen, elterjedése a világban merő kalandregény.
Óránként akár 130 hullócsillagot is meg lehet figyelni a Quadrantidák meteorraj érkezésével. A légköri jelenség január 4-én a hajnali órákban lesz a leglátványosabb.
Olyan dolgokat is ismerhet a felhasználóról, amit valójában sohasem osztottak meg vele.
Az alapvetően zsíralapú étrend epilepsziás betegek, főleg gyerekek állapotának javítására kitalált, e célra viszonylag hatékony módszer. De akadnak, akik fogyni szeretnének tőle.