A tüntetőséta kezdetei Budapesten

Lépteitek súlya

Tudomány

Az európai jogállamokban ma már természetes, ha egy-egy ügy mellett vagy ellen politikai pártok, civil szervezetek vagy az állampolgárok egy csoportja tüntetést rendez – ahogy az is, hogy ezeknek a megmozdulásoknak egy része vagy épp az egésze, sétálásból áll.

Fennállásának ezredik évfordulóját ünnepelte 1896-ban Magyarország. Erre az alkalomra készült el a fővárosban a Vígszínház, az Iparművészeti Múzeum és a Nagykörút; átadták a kontinens első földalattiját, s a Város­ligetben hónapokon át látogatható volt a Millenniumi Ezredéves Országos Kiállítás. Az ünnepségek megnyitóján bemutatták Erkel Ferenc István király című operáját és Jókai A szigetvári vértanúk című drámáját; este tűzijátékot tartottak a Gellért-hegyről. Sétapálcás urak és napernyős asszonyok korzóztak a főváros új utcáin, elegáns hintók és modern villamosok szelték át a széles sugárutakat. Budapest aranykora? Minden bizonnyal. De nem mindenkinek.

Jogot a népnek!

A magyar fővárosnak 1896-ban egy olyan újfajta látványossága is lett, amely nem a hatalom megrendelésére és a felsőbb társadalmi rétegek megelégedésére jött létre. A technológiai innovációk, művészeti irányzatok és divat­trendek mellé érkezett meg a politikai nyomásgyakorlás új formája, a tüntetőséta, amit a fővárosi szocialisták és szocialista munkások vezettek be. Maga a kifejezés 1896 végén tűnt fel először a magyar sajtóban, ahol a jelenséget egyértelműen importterméknek tekintették, és a nagy német szocialistáktól átvett „politikai sétaként”, „a külföldön dívó tüntetőséták meghonosításaként” írtak róla.

A sétálás békés tevékenység. Ezt a tulajdonságát állították előtérbe a szocialisták is: erőszakmentesen kívánták felhívni a figyelmet társadalmi problémákra, és ennek segítségével próbáltak politikai eredményeket elérni. Alapvető szabály volt, hogy a tüntetők csak a járdán mehetnek; nem állhatnak meg, folyton mozogniuk kell, és nem hangoskodhatnak. Annak érdekében pedig, hogy még inkább demonstrálják a tüntetőséták közbiztonságra ártalmatlan voltát, a munkások gyakran magukkal vitték feleségüket és gyerekeiket is; amit az ellenfeleik úgy értékeltek, hogy velük akarják fedezni magukat rendőri beavatkozás esetén. Mindenesetre több ezer vagy tízezer ember közös sétája, még ha békés is, rejt magában veszélyeket. Mindezt persze a sétálók és az őket ellenőrző hatóságok is tudták.

Az első jól dokumentált tüntetőséta 1896. november 22-én zajlott le, amikor a szocialisták a képviselőház ellen vonultak. A munká­sok Csepelről, Kőbányáról és más külső kerületekből a kora délutáni órákban érkeztek meg a belvárosba, ahol elbűvölték őket az elegáns palotasorok, a gazdagon dekorált épületek. A szédületes sebességgel fejlődő fővárosban azonban ezúttal ők maguk szolgáltak újfajta látványosságként; a tüntetőséta alkalomról alkalomra nagyszámú bámészkodót vonzott. A hatalom ugyanakkor inkább tartott ettől, és nem engedélyezte a Nagykörútra tervezett sétát, csak azt, hogy a munkások szórványosan, a szabad közlekedés akadályozása és csoportosulás nélkül sétáljanak a járdákon. Erre a munkások úgy döntöttek, hogy a Nagykörúton párosával, egymástól ötlépésnyire mennek, a tüntetősétát pedig az Andrássy úton tartják meg; illetve hogy az eseménynek külsőleg is felismerhető jelleget adjanak, gomblyukukba piros jelvényt tűznek „Jogot a népnek! / Recht dem Volke!” felirattal. Az egyes lapok különbözőképpen értékelték a sétát: a Fővárosi Lapok szerint az esemény fiaskóval végződött, mert a résztvevők nem gyűltek össze akkora számban, mint tervezték. A Kis Ujság viszont arról tudósított, hogy körülbelül háromezer munkás sétált nyugodtan a járdákon; mivel azonban a tömeg egy részen összetódult, a rendőrség szétverte azt. A tüntetőséták – és persze a szocialisták által hangoztatott eszmék és követelések – a későbbiekben is egymástól jelentősen eltérő véleményeket, értelmezéseket és reakciókat váltottak ki a különböző nézeteket valló újság­írókból és írókból.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.