Jön a víz!

Talán az utóbbi időszak legnagyobb természeti katasztrófájával szembesül Közép-Európa jó része: közvetlenül a forró, hónapokon át száraz nyár után váratlan lehet az özönvíz, pedig e két természeti jelenség távolról sem független egymástól.

 

Régóta tudható: a természeti eredetű csapások leginkább akkor vágnak az elevenünkbe, ha nem számítunk rájuk. Jelen esetben a tikkasztó előzmények alapján nai­van még úgy vélhettük, hogy legkevésbé a csapadékkal járó lehűlés fenyeget minket. Minden idők tán legmelegebb nyarán vagyunk túl; nem csak nálunk, de Európa jelentős részén is hasonlóan extrém hőmérsékleti értékeket tapasztalhattak meg, bár térségenként valamelyest eltérő jellegzetességekkel. Míg a június még csak-csak hozta az elvárható csapadékmennyiséget, a július–augusztus már rendkívül száraz volt, és a forróság kitartott a kalendáriumi nyár végét követően, szeptember első nyolc napján is.

Voltaképpen meglepetés volt, hogy a meleg nem lassan csengett le, hanem szinte egyik napról a másikra lett hirtelen vérbeli ősz, mégpedig egy, a műholdfelvételeken különösen látványos, 4 ezer kilométer (!) hosszú, hullámzó frontrendszer hatására, mely az Északi-sarkkör vidékétől a Líbiai-sivatag belsejéig húzódott. Ennek a déli szakaszáról, az Alpoktól délre szokás szerint lefűződött egy mediterrán ciklon is, amelyet a Földközi-tenger rendkívüli módon felmelegedett vizéből származó pára és részben az Afrika északnyugati része felől érkező szokatlanul nedves szubtrópusi légtömegek tápláltak – ez vetett végett egy nap alatt (szeptember 8-ról 9-re fordulva) az idei meteorológiai nyárnak. S ha ennyi nem lett volna elég, ugyanez a mechanizmus lejátszódott néhány nappal később, de immár sokkal pusztítóbb következményekkel.

A jelenség egyik titka, hogy a forró levegőt hosszú időre becsapdázó hőkupolák szívósan kitartó időjárási rendszerek ugyan, ám gondoskodnak arról is, hogy örökségük ne legyen tartós. A hőség által érintett tengerek (a Földközi-tenger és annak szinte minden melléktengere, az Adriai-, a Tirrén-, az Égei-, a Jón- vagy éppen a Fekete-tenger) gigantikus mennyiségű vízpárát szolgáltatnak a hőkupola összeomlása nyomán amúgy is megérkező és szorgosan esőt gyártó időjárási rendszereknek.