Boris, a komisz ciklon

Jön a víz!

Tudomány

Talán az utóbbi időszak legnagyobb természeti katasztrófájával szembesül Közép-Európa jó része: közvetlenül a forró, hónapokon át száraz nyár után váratlan lehet az özönvíz, pedig e két természeti jelenség távolról sem független egymástól.

 

Régóta tudható: a természeti eredetű csapások leginkább akkor vágnak az elevenünkbe, ha nem számítunk rájuk. Jelen esetben a tikkasztó előzmények alapján nai­van még úgy vélhettük, hogy legkevésbé a csapadékkal járó lehűlés fenyeget minket. Minden idők tán legmelegebb nyarán vagyunk túl; nem csak nálunk, de Európa jelentős részén is hasonlóan extrém hőmérsékleti értékeket tapasztalhattak meg, bár térségenként valamelyest eltérő jellegzetességekkel. Míg a június még csak-csak hozta az elvárható csapadékmennyiséget, a július–augusztus már rendkívül száraz volt, és a forróság kitartott a kalendáriumi nyár végét követően, szeptember első nyolc napján is.

Voltaképpen meglepetés volt, hogy a meleg nem lassan csengett le, hanem szinte egyik napról a másikra lett hirtelen vérbeli ősz, mégpedig egy, a műholdfelvételeken különösen látványos, 4 ezer kilométer (!) hosszú, hullámzó frontrendszer hatására, mely az Északi-sarkkör vidékétől a Líbiai-sivatag belsejéig húzódott. Ennek a déli szakaszáról, az Alpoktól délre szokás szerint lefűződött egy mediterrán ciklon is, amelyet a Földközi-tenger rendkívüli módon felmelegedett vizéből származó pára és részben az Afrika északnyugati része felől érkező szokatlanul nedves szubtrópusi légtömegek tápláltak – ez vetett végett egy nap alatt (szeptember 8-ról 9-re fordulva) az idei meteorológiai nyárnak. S ha ennyi nem lett volna elég, ugyanez a mechanizmus lejátszódott néhány nappal később, de immár sokkal pusztítóbb következményekkel.

A jelenség egyik titka, hogy a forró levegőt hosszú időre becsapdázó hőkupolák szívósan kitartó időjárási rendszerek ugyan, ám gondoskodnak arról is, hogy örökségük ne legyen tartós. A hőség által érintett tengerek (a Földközi-tenger és annak szinte minden melléktengere, az Adriai-, a Tirrén-, az Égei-, a Jón- vagy éppen a Fekete-tenger) gigantikus mennyiségű vízpárát szolgáltatnak a hőkupola összeomlása nyomán amúgy is megérkező és szorgosan esőt gyártó időjárási rendszereknek.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.