Az emberiség történetében óriási lépés volt az izzólámpa felfedezése a 19. század végén, amiben vagy kéttucatnyi feltaláló mellett elévülhetetlen érdemeket szerzett Thomas Alva Edison is. Az áram munkáját fénnyé (és hősugárzássá) alakító fényforrások az idők során sokat fejlődtek, többek között remek magyar feltalálók, mint a volfrám izzószál gyártását forradalmasító Millner Tivadar–Túry Pál kettős, vagy a kriptonégőt feltaláló, tragikus sorsú Bródy Imre jóvoltából.
A Napra lehet nézni
A hagyományos égőkben többnyire manapság is fém- (volfrám-) szál izzik fel, amit semleges gázzal megtöltött vagy vákuumot tartalmazó üvegbúrába zárnak. A gond csak az energiahatékonysággal volt és van: a hagyományos villanykörték a rajta átfolyó áram mindössze 2-5 százalékát alakítják át fénnyé, a többi hősugárzásként kárba vész. A már hat évtizede használatban lévő halogénlámpákat sem a nagyobb hatékonyság miatt fejlesztették ki, bár ebben jó 30 százalékkal jobbak, mint hagyományos társaik. Inkább az izzók élettartamát próbálták növelni a technológiai újításokkal, no és magasabb izzási hőmérsékletet biztosítani, ami a Nap sugárzásához még inkább hasonlító fénykibocsátást tett lehetővé. Ezért kellett a szokásosnál vastagabb, erősebb, UV-szűrésre is alkalmas burkolatba (pl. kvarcüveg) helyezni a szálat, amit jód- vagy brómvegyületek gőzével kevert nemesgázzal vesznek körül. Amikor az izzószál párologni kezd, a volfrámgőz reagál a halogénekkel, majd az így keletkezett összetett vegyületek pont a szál legforróbb részére rakódnak le, ahol megint kiválik a fémvolfrám – azaz a halogénégő gyógyítja önmagát. Ráadásul sokkal magasabb hőmérsékletre hevíthető, ami még fehérebb fényt tesz lehetővé – szemben a hagyományos izzólámpa alacsonyabb színhőmérsékletével, és kissé a spektrum vörös tartományába hajló színével. Ebből annyit veszünk észre, hogy a hagyományos égők színe összességében kissé sárgás – mármint csak volt, merthogy papíron már rég nem kaphatók. Sőt, hamarosan a halogénégők (a hagyományos méretű, a régi foglalatokba csavarható villanykörtében található apró halogénlámpák) is eltűnnek a boltok polcairól, hála az Európai Unió féltő gondoskodásának.
Kivezetik
Az EU sem most kezdte az energiapazarló fényforrások elleni, voltaképpen üdvözlendő hadjáratát. 2009. szeptember 1. után eltűntek a boltok polcairól a 100 wattos és az annál erősebb világos (átlátszó) búrás izzók és velük az összes matt, festett vagy opál búrás hagyományos villanykörte. A 7 wattos teljesítményhatárt éves csökkenésekkel 2012 szeptemberére sikerült elérni a hagyományos izzóknál – azóta elvileg már csak a nagyapa régi zseblámpájába lehet aprócska égőket kapni.
A kitiltás akkor még nem érintette az irányított fényű lámpákat és a halogén izzólámpákat – utóbbiak később kerültek sorra. Az Európai Bizottság végül 2015-ben módosította saját korábbi rendeletét, ennek értelmében 2018. szeptember 1-jei hatállyal a háztartási felhasználású halogénizzók bizonyos típusai (nagyjából az általunk használt összes halogénégők) kerültek sorra, mivel azok sem felelnek meg a szigorú hatékonysági feltételeknek. Lesznek persze kivételek: halogén spotlámpákat és halogén világítócsöveket (vonalizzókat) továbbra is lehet majd kapni.
A halogénlámpák többségét gyártani és importálni is tilos a továbbiakban az EU területén; a még raktáron levő készletek viszont értékesíthetők. Így volt ez a hagyományos égőkkel is, sőt, aki nagyon akar, még manapság is vehet ilyet – úgy látszik, szinte kimeríthetetlen a raktárak mélye. Az unió döntéshozói persze nem csupán tiltanak, de ösztönözni is szeretnék a fogyasztókat, hogy térjenek át az energiahatékonyabb, jóval kevesebbet fogyasztó és nagyobb élettartamú LED-es világításra. Anna-Kaisa Itkonen, az EU klímaügyekkel és energetikával foglalkozó szóvivője emellett arra is hivatkozott, hogy csupán a halogénégők kiváltásával 2025-re mintegy 15,2 millió tonna szén-dioxid-kibocsátást előzhetünk meg. A járulékos következmények sem csekélyek: a jövőben kevesebb szénhidrogén-alapú energiahordozóra lesz szükség az áramtermeléshez, ami évente 75 millió hordó kőolajjal apaszthatja az unió importigényét – elvégre az optimista jóslatok szerint évente 93 terawattal csökken az áramfogyasztás. A becslések szerint tíz éve még az EU-ban használatban lévő fényforrások túlnyomó része rossz hatásfokkal dolgozó izzólámpa volt. Ha viszont idővel mind a 3,5 milliárd világítótestet energiatakarékosra cseréljük, az több mint 30 százalékkal csökkentheti a világítás céljára történő energiafelhasználást.
De ha ennyi jóval jár a hagyományos égők kivezetése, miért az aggodalmak? A munkavállalók félelmét elsősorban az izzólámpagyártás megszűnése táplálta – már egy évtizeddel ezelőtt több ezer munkahely megszűnését vizionálták az elemzők. Pedig a szabályozási lépések csupán felgyorsították azt a folyamatot, amely a technológiai fejlődéssel és a termelés automatizálásával így is, úgy is bekövetkezett volna. Ráadásul drámai mértékű, iparági szintű leépítésekről nem is érkeztek hírek, hiszen az izzólámpák helyére lépő világítótestek gyártása is igényel munkaerőt (ipari célra pedig továbbra is gyárthatók speciális technológiájú izzólámpák – a hírek szerint ez is hozzájárult például a Tungsram túléléséhez).
Jóval erősebbek viszont a kétségek abban a tekintetben, hogy kiválthatja-e az izzólámpákat a fénykibocsátó diódás, azaz LED-világítás. A LED-lámpák ugyanis alapesetben csupán a látható fény spektrumának egy részén képesek elektromágneses sugárzást kibocsátani (lásd: A csábító kék fény, Magyar Narancs, 2014. október 16.). Ezen természetesen különféle trükkökkel lehet segíteni: például az alapvetően kék fényt kibocsátó LED-ekbe fluoreszcens, azaz fénnyel gerjeszthető anyagot, fényport juttatnak, amit a dióda primer fénye másodlagos fénykibocsátásra ösztönöz. E másodlagos fénykibocsátás spektruma pont a vöröstől a zöldig terjed, ami hozzájön az eredeti kék fényhez, így ez a LED már nagyjából képes imitálni az izzólámpák – Napot utánozó – fényét. A Nap fizikai szempontból – valamennyi csillaghoz hasonlóan – ideális (abszolút) fekete testként sugározza ki az energiát, a javát éppen a látható fény tartományában. A Nap természetes fényének imitációja szempontjából még mindig jobbak a magasabb hőmérsékleten izzó halogénégők, míg a LED technológiának még van hova fejlődnie.
Jobb a pazarló
Egy világítótestnél nagyon fontos a színvisszaadás is, azaz, hogy a megvilágított tárgy színe mennyivel változik meg – például a napsugárral meghintett önmagához viszonyítva. Mindez fontos lehet a mindennapokban – némely tevékenységeknél (például nyomdatechnika, színtervezés és még számos, színnel foglalkozó kreatív munka) egyenesen létfontosságú. Nos, ebben bizony a hagyományos, pazarló izzólámpák teljesítenek a legjobban, csupán némely speciális fénycső veszi fel velük a versenyt, no meg a ritkaföldfém adalékokkal ellátott halogénlámpák. A LED-es fényforrások jó közepes vagy jobb esetben is csak jó minősítést kapnak erre, bár kétségtelen a fejlődés e téren is. Itt említenénk meg, hogy a LED-es égőknek (és persze a most kifutó izzólámpáknak) nem csupán a hagyományos, de a kompakt fénycsöves fényforrások is konkurensei: ezek ugyanis ötödannyit fogyasztanak, mint a hagyományos izzólámpák. Gond azonban ezekkel is akad – leginkább az, hogy higany is van bennük, ami nemcsak a gyártást, hanem a hulladékfeldolgozást is nehézkessé, költségessé és környezetterhelővé teszi. Ráadásul a fénycsövek a felkapcsolást követően csupán némi bemelegedés után tudják leadni a papíron beígért fényerősséget – a sűrű, ám olykor elkerülhetetlen kapcsolgatás pedig csökkenti gyárilag garantált élettartamukat.
Az árkülönbség az izzólámpák és a helyükre szánt LED-es (immár hagyományos, foglalatba csavarható villanykörte formában is elérhető) világítóeszközök közt még mindig feltűnő, bár egyre csökken. A LED-fényforrások izzólámpákkal szembeni hátrányai (gyengébb színvisszaadás, a kibocsátott fény spektrumának furcsa eloszlásából fakadó nem természetes megvilágítás) tovább mérséklődhetnek, így történt ez már az elmúlt évtizedben is.
Az izzólámpánál hatékonyabb és sokkal olcsóbban működtethető LED-lámpáknál épp az okozhat gondot, hogy könnyű szívvel akár egész éjjel égethetők, ez pedig növeli a települések, pláne a nagyvárosok fényszennyezését. Emellett az ökológiai hatásuk sem elhanyagolható; nagy számban vonzzák a rovarokat, és ezzel bizonyos fajokat veszélybe sodornak (rossz helyre petéznek), másokból pedig az optimálisnál többet vonzanak a városi élőhelyekre. Némely középületek egész éjszakán át tartó kivilágítása a környékbelieket is zavarhatja, de abból is akadtak már gondok, hogy a hagyományosan közvilágításra alkalmazott, például nátriumgőz lámpákat cserélték le a LED-es világítótestekre, ám ezek nem tudták ugyanazt a fényérzetet biztosítani.
Hogy nehéz megválni az izzólámpától, azt jól mutatja, hogy még napjainkban is folynak technológiai fejlesztések e téren – a legoptimistább izzópárti jóslatok szerint az is lehet, hogy ezek nyerik a versenyt. Két éve például a MIT szakemberei álltak elő azzal, hogy akár 40 százalékos hatásfok is elérhető az izzólámpáknál (azaz az áram ekkora százaléka alakul fényenergiává), ami jóval több lenne, mint a LED-lámpák mostani 13–18 százalékos hatásfoka. Ehhez csupán olyan nanostruktúrával kell körülvenni az izzószálat, ami elnyeli az áram melegítő hatására keletkező infravörös sugárzás legalább egy részét, s azt is látható fénnyé alakítja. Ezzel együtt is kérdéses azonban, hogy feltámadhatnak-e még az életünk nagy részét bevilágító izzólámpák.
