"Először akkor használtam a metált az oktatásban, amikor Kant gonoszságelméletének illusztrációjaképpen a Slayer God Hates Us All című lemezének egy számát mutattam meg a diákoknak" - emlékszik vissza Niall Scott, az angliai Közép-Lancashire Egyetem etikaprofesszora, az egyetem bioetikai és orvosi jogi mesterprogramjának vezetője, amikor arról kérdezem, hogy mi volt a fordulópont, amitől kezdve akadémiai karrierjének is részévé vált a metál. A tanszéki profilján látható fotón tiszteletet parancsoló szürke szakállat és amerikai katonasapkát viselő Scott szerint a döntését akkor leginkább az motiválta, hogy "a szövegek jobban elmagyarázták a lényeget, mint ahogy én meg tudtam volna fogalmazni". Később egy tanulmányt is írt a témában, megjelenését követően pedig azon kezdett el töprengeni, vajon foglalkoznak-e még mások is hasonlóan furcsa dolgokkal. Kollégájával, Rob Fisherrel puhatolózásképp közzétettek egy konferenciafelhívást, a minden várakozásukat felülmúlóan intenzív visszajelzéshullám pedig azt mutatta, hogy a metálzenei műfajok kutatói a világ majd minden pontján jelen voltak, csak még nem ismerték egymást. Innen már csak egy lépés volt, hogy a hasonló érdeklődésűek hálózatba kapcsolódásával egy új tudományág jöhessen létre.
| ||
Végül 2008 novemberében történt meg az első nagy találkozás - nem máshol, mint Mozart szülővárosában, Salzburgban. A "Kemény fundamentalizmus: zene, metál és politika - első globális konferencia" a nem minden fricska nélkül kiválasztott helyszínen mintha gátat szakított volna át. Ahogy Scott fogalmaz: "Salzburg után minden megváltozott": az azóta eltelt öt évben összesen 11 globális konferencia zajlott le, többek között Prágában, Kölnben vagy legutóbb az ohiói Bowling Green Állami Egyetemen (BGSU), amelyről még a Wall Street Journal is beszámolt. Ezen a legutóbbi konferencián már közel 200 kutató vett részt négy kontinensről: az USA-ból, Brazíliából, Kanadából, Finnországból, Franciaországból, Németországból, Új-Zélandról, Puerto Ricóból és Nagy-Britanniából is érkezve. Megalakult a Nemzetközi Metálkutató Társaság (International Society for Metal Music Studies), és több, kimondottan a témára szakosodott tudományos folyóirat is elindult, mint például a Metal Music Studies vagy a black metal elméletével foglalkozó Helvete - a Journal of Black Metal Theory.
Mindemellett a metállal foglalkozó tudományos cikkek, közlemények száma is exponenciálisan növekszik a legkülönbözőbb humán- és társadalomtudományi, lektorált folyóiratokban. Brian Hickam, az illinoisi Bencés Egyetem könyvtárosa és levéltárosa nyilvántartása szerint 2000 és 2011 között összesen 224 tudományos publikáció született a témában, ami több mint a kétszerese a megelőző tizenegy év termésének, ehhez képest pedig csak 2012 folyamán már legalább 63 cikk jelent meg. Angol nyelvterületen számtalan szaktudományos folyóiratban kapnak helyet az írások, a frankofón világban a Volume! című periodika közöl rendszeresen metálhoz kötődő cikkeket, Magyarországon az utóbbi években pedig például a Replika, a Prae, a Partitura vagy a Debreceni Disputa adott teret a témának. Amíg tőlünk nyugatra a szakkonferenciák és -folyóiratok mellett már monográfiák és doktori disszertációk is születtek a területen, nálunk az alkalmanként megjelenő cikkek, könyvfejezetek mellett egyelőre főként OTDK- és szakdolgozatok, egyetemi műhelymunkák és előadások formájában érhetőek el metáltudományos tartalmak.
"A metál a közös pont"
"Engem elsősorban a zene érdekel, és az, hogyan lehet az általa keltett érzelmi-testi hatásról érvényesen nyilatkozni" - Fodor Péter, a Debreceni Egyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék adjunktusának személyes példája csak egy lehetséges metálkutatói megközelítés és téma a sok közül. Mivel a könnyűzenei műfajok kutatása a jelenlegi globális tudományos közegben leginkább az angolszász populáris kultúrakutatás és a kritikai kultúrakutatás területeihez kapcsolódik, ezen a téren is túlsúlyban vannak az olyan megközelítések, amelyek a társadalmi egyenlőtlenségek vagy a nemi szerepek újratermelődését vizsgálják meg az egyes színtereken. De emellett képbe jöhet a kommunikációtudomány és az internetkutatás is, ha valaki például a rajongók online eszmecseréit elemzi, vagy a folklór, a zenetudomány és a zeneelmélet, ha meg éppen az egyes műfajok zenei motívumainak eredetére kíváncsi, és a listát gyakorlatilag az összes tudományterület felsorolásával folytatni lehetne.
Az utóbbi évek publikációi és előadásai között így éppúgy találhatunk a sátánizmusnak a norvég black metal esztétikájában betöltött szerepét, a heavy metal gitárvirtuózainak technikáját vagy éppen az azerbajdzsáni és madagaszkári színterek kultúráját vizsgáló dolgozatokat. "A tudományköziség párbeszédek sorát nyitotta meg a kutatási területek között: filozófusok beszélgetnek zenetudósokkal, kultúra- és médiakutatók jönnek össze politológusokkal és antropológusokkal, és mindig a metál a közös pont" - magyarázza Scott. Fodor Péter még egy sajátos magyar szempontot is hozzátesz: "Olyan időket élünk, amikor mifelénk a kultúratudományok szerény mértékben élvezik az oktatáspolitika rokonszenvét, s ilyenkor talán hamarabb születik megértés Vas Gereben filológusa és az új-zélandi post-death metal titkának faggatója között."
Keith Kahn-Harris, a máig legfontosabb metáltudományos monográfia (Extreme Metal: Music and Culture on the Edge) szerzője szerint mindezen túl a metálkutatás különlegességét és vonzerejét az adhatja, hogy a tudományos világban még mindig viszonylag ritka és érdekes vállalkozásba fogott bele. "A legtöbb metálkutató része annak a világnak is, amelyet tanulmányoz, így erős köteléket hoz létre a tudományos kutatás és a rajongók hétköznapi tevékenysége között." Ez a cél azonban nem mindig teljesül maradéktalanul, ugyanis a tágabb metálközösség viszonyulása a tudományos munkákhoz meglehetősen változatos. Vannak, akik érdeklődnek az ilyen megközelítések iránt, de sokan szkeptikusak vagy elutasítóak, és úgy gondolják, a metálhoz semmi köze nincs a tudománynak. "Ez egyfajta fordított elitizmus" - ahogy Scott fogalmaz.
"Teljesen megszokott folyamat"
Hosszú út vezetett el odáig, hogy ma már folyóiratok és tanszékek tucatjai adnak helyet a metálzenével foglalkozó tudományos munkáknak, és jelentősebb szemöldökfelvonások vagy éppen elutasítás nélkül lehet a témával foglalkozni. Amikor Jeremy Wallach, jelenleg a BGSU egyetemi tanára a kilencvenes években a metálról írta a szakdolgozatát, több professzora nehezményezte a témaválasztását. Niall Scott is hasonló megpróbáltatásokról számolt be az időszakból: ahogy fogalmazott, vagy nem vették komolyan, vagy pedig olyan egzotikus jelenségnek tekintették, amit majd idővel kinő.
A kétezres évek elejére már elhalkultak az elutasító hangok, így Magyarországon is komolyabb megrázkódtatások nélkül lehetett belefogni a terület kutatásába. "A magam részéről többnyire pozitív és megerősítő visszajelzéseket kaptam" - idézi fel L. Varga Péter, az ELTE BTK Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet tudományos munkatársa a kezdeteket. "Egy szemináriumi dolgozatot - amely a metálzenét kedvelők identitás- és normaképző magatartásáról, retorikai jellegzetességeiről kívánt néhány gondolatot vázolni - fejlesztettem először OTDK-dolgozattá, amely számomra is meglepő módon nyertes lett 2003-ban a kommunikációtudomány szekcióban, majd ebből lett később egy rendes publikáció. Ezt a lelkes és támogató, szűk baráti és szakmai fogadtatást további hasonló publikációk követték. Szóval azt mondhatom, hogy teljesen megszokott tudományos szocializációs folyamatról volt szó."
Hogy pontosan minek is köszönhető a metálkutatás volumenének és elfogadottságának exponenciális növekedése és intézményesülése, arra számos egymást kiegészítő magyarázat él egymás mellett. Az egyik szerint részben magának a zenének a globális jelenléte és a rajongótábor kiszélesedése hozta el a változást. Ahogy Jeremy Wallach mondja, "már nem lehet az ifjú eltévelyedettek múló hóbortjának tekinteni a műfajt, ha ezek az eltévelyedettek negyvenévesek, értelmiségiek, doktorok, politikusok vagy éppen programozók". A rajongói közösség általános öregedése pedig egyértelműen kihat a tudományos közösséggel való kapcsolatra is, hiszen a tudomány területén leginkább a szenior kutatók rendelkeznek a legnagyobb tekintéllyel és befolyással. A metál belépéséhez az akadémiába tehát egyszerűen egy generáció beérésére volt szükség: akik az első Black Sabbath-lemez megjelenésekor születtek, ma érnek olyan korba, hogy megvédett doktori disszertációval tudnak tudományos tevékenységet folytatni.
Egy másik, már a tudomány világán belül felfejthető szál pedig a populáris zene és kultúra kutatásának általános felívelése, az újabb és újabb tudományágak és alágaik létrejötte. Az utóbbi évtizedekben valóságos mennyiségi és minőségi robbanás zajlik a népszerű kultúra kutatásában, és gyakorlatilag nincsen olyan terület, amivel ne foglalkoznának szakemberek: így voltaképpen csak idő kérdése volt, hogy a metál mikor kerül sorra. És ahogy a populáris kultúra kutatása egyre több területet ölel fel, rendre tovább osztódik újabb és még szűkebb specializációs irányokra és tudományos közösségekre. Ma még általánosságban a metálkutatói színtér újdonsága a téma, de nem kizárt, hogy pár év múlva izgatottan várjuk majd a pánskandináv viking metált kutatók egyesületének exkluzív vándorgyűlését.
