Tudomány
Csak a magyar és a szlovák között választhattak
„Az ember akkor nyilvánít őszinte véleményt, ha bizalma van abban, aki kérdezi, és átlátja a nyilatkozata következményeit” – mondja a Nógrád Megyei Levéltár volt vezetője, aki szerint egy-egy impériumváltás után ezért fordulnak meg a nemzetiségi arányok.
Több mint ötvenéves rekordot döntött meg az Orion űrkapszula
Ember szállítására alkalmas eszköz még sosem járt ilyen messze a Föld nevű bolygótól.
Nem csak zsír: mi fán terem a töpörtyű?
Az internet újrafeltalálása
Elon Musk a Twitter vezetőjeként két hét leforgása alatt dollármilliárdokban kifejezhető kárt okozott saját cégének. Mark Zuckerberget a piac azért bünteti, mert milliárdokat ver el futurisztikus álmára. Senki nem tudja azonban, hogy mi jön a közösségi média után.
Óvakodj a törpeharcsától!
Másfél évtizede a fekete törpeharcsa nevét a Balaton mellett még alig hallották néhányan. Ma meg már ott tartunk, hogy a tavat jobban kell félteni tőle, mint nem is olyan régen az angolnától.
A püspök, aki „keresztes népháborút” hirdetett az oroszok ellen
Egy gyilkos sem menekülhet
A nagy aszály után még a szakértőket is meglepte, hogy az ősz ennyire gazdag gombaszezont hozott. Ahogy előbújtak a termőtestek, úgy indultak meg a hobbigombászok is, a gombákat bevizsgáló szakellenőrök pedig nem győzték a munkát.
Sikeresen elindult a Hold felé a NASA új generációs rakétája
A legénység nélküli Artemis-1 100 kilométerre közelíti meg a Holdat.
A világ népessége átlépte a 8 milliárd főt
A népességnövekedés a szegény országokban jelent komoly kihívást.
Hogy áll most az erdők és a kormány harca?
Köhög, rángat, lefullad
Pár éve még karnyújtásnyira látszott a jövő, amelyben sofőr nélküli önvezető autók forradalmasítják a közlekedést és a szállítást. Azóta az erre specializálódott, nagyra fújt technológiai cégek megroskadtak, és az ígéretek kipukkadtak. Hol van a robotautó, melyet tíz éve ígérnek?
A Bethlen-kormányt aggasztotta, a szélsőjobbot inspirálta a fasiszta mozgalom feltűnése
Történelmet írt
Keresztes háborút hirdetett a betörő orosz csapatok ellen, püspökként szorgalmazta a katolikus egyház reformját, a cölibátus eltörlését. Az emigrációban megnősült, a kiegyezés után, családos emberként, mivel kiváló történész volt, mégis ismét püspök lehetett Horváth Mihály.