Létezhet-e a világ Twitter és Facebook nélkül?

Tudomány

Elon Musk a Twitter vezetőjeként két hét leforgása alatt dollármilliárdokban kifejezhető kárt okozott saját cégének. Mark Zuckerberget a piac azért bünteti, mert milliárdokat ver el futurisztikus álmára. Senki nem tudja azonban, hogy mi jön a közösségi média után.

Kedves Olvasónk!

Ez a cikk a Magyar Narancs 2022. november 24-i számában jelent meg. Most ezt az írást ebből a lapszámunkból széles körben, ingyenesen is hozzáférhetővé tesszük.

Részben azért, mert fontosnak tartjuk, hogy minél többen megismerkedjenek a tartalmával, részben pedig azért, hogy megmutassuk, érdemes a Narancsot megvásárolni is, hiszen minden számban hasonlóan érdekes cikkeket találhatnak – és a lap immár digitálisan is előfizethető, cikkei számítógépen, okostelefonon és tableten is olvashatóak.

magyarnarancs.hu-n emellett a továbbiakban sem csak fizetőfal mögötti tartalmakat találnak, így mindig érdemes benézni hozzánk. 

Visszavárjuk!

A szerk.

Egy hónapja sincs Elon Musk a Twitter élén, ám ez is elég volt ahhoz, hogy teljessé tegye a káoszt. A cég felső vezetőinek jelentős része vagy magától távozott, vagy leépítették, és Musk a cég egyéb alkalmazottainak majd’ a felét is kirúgta egy aláírás nélküli levélben. A maradéknak felajánlotta, hogy vagy lemondanak az otthoni munkavégzésről, vagy három hónap végkielégítéssel távozhatnak. Nagy csinnadrattával elbocsátott pár megbecsült mérnököt is, akiknek a fő bűnük az volt, hogy szakmai kérdésekben nekik volt igazuk. A legfrissebb netes vicc szerint már nemcsak egy-egy tweet, hanem maga a cég is csak 280 karakterből áll.

A szervezeti „átalakítás” mellett Musk már a szolgáltatást is átfazonírozta – ám a változtatásokról ezek szédítő tempója és esetlegessége miatt felelősséggel beszámolni egy hetilapban sajnos csak módjával lehet. Volt olyan funkció, amely 24 óra alatt háromszor változott meg, jelenleg épp a negyedikkel élnek vissza a trollok, így nyilván napokon belül tovább szerelik majd azt is. Már ha be nem omlik az egész oldal, merthogy a fejlesztőkkel együtt az üzemeltetési szakemberek is távoztak.

Miért (volt) fontos a Twitter?

A 2006-ban indított mikroblog-szolgáltató és közösségi oldal nem a legnépszerűbb, nem a legsikeresebb, nem a legjövedelmezőbb és még csak nem is a legnagyobb a hasonló profilú cégek közül. Ám sikerült olyan köztérré válnia, ahol különböző érdeklődésű csoportok tagjai könnyen beszélgethetnek a fontosnak tartott témákról, és viszonylag egyszerűen rálátnak más csoportok beszélgetéseire is. Az információ remekül terjed a Twitteren; politikai­lag pedig épp az teszi értékessé, hogy ez igaz a hamis információkra is. A platform egyszerre volt fontos kihangosítója a Black Lives Matter tüntetéseknek és Donald Trumpnak. Van középkori történész meg számítógépes nyelvész csoport, és jobboldali konzervatív építészeti mémeket megosztó csoport is. (A konzervatív építész mém szerint régen minden jobb volt, és a régen alatt a gótikát kell érteni.)

A szolgáltatásnak hagyománya az is, hogy mindig is rosszul menedzselték. Utólag jónak ítélt vezetői nem tölthettek sokat a kormányrúdnál, az alapító, Jack Dorsey pedig azért hanyagolta el a Twittert, amikor épp ő volt a vezér, mert több céget is igazgatott, és guru szeretett volna lenni. A moderálási gyakorlat esetleges volt, de végül még Donald Trump – akkor már bukott – amerikai elnököt is sikerült kitiltani gyűlöletbeszéd miatt. És a Twitter legalább elmondhatta magáról, hogy a Facebookkal szemben őket legalább az ENSZ szakértői nem hívták tetemre azért, mert népirtáshoz szolgáltattak platformot.

Mindez annyiban mindenképpen változhat, hogy Musk nem pártolja a moderálást. Legalábbis addig nem pártolta, amíg a felhasználók el nem kezdtek rajta röhögni. Azóta előfordultak olyan letiltások, amelyeket csak a vezér hiúságával lehet magyarázni.

Az internet szövete

A „decentralizált” melléknevet csúnyán elhasználták az utóbbi időkben a kriptopénzek, DAO-k, NFT-k és web3-as vállalkozások. Pedig ez nem csak azt jelenti, hogy boldog és boldogtalan rajzolhat magának játékpénzt, és vonogathatja a vállát, ha eltűnik a betétesek igazi pénze. A decentralizáltság, azaz a központ nélküliség sokáig az internet egyik alapvető szervezési elve volt. A világháló elődjét arra tervezték, hogy amerikai egyetemek gépeit kösse össze, s így a kutatók másik gépen is tudjanak műveleteket végrehajtani, adatokat elérni. Ezek az egymástól távoli gépek ráadásul – hiszen évtizedekkel a mai operációs rendszerek előtt járunk – olyan egyedi rendszereket futtattak, amelyek nem voltak képesek szóba állni egymással. A megoldás olyan köztes gépek megtervezése volt, amelyek tudtak egymással kommunikálni, valamint rendelkeztek szoftverrel ahhoz, hogy az összekötendő gépekkel oda-vissza adatot cseréljenek. Mindegyik egyetemi számítógép kapott egy-egy „szinkrontolmácsot”, kisvártatva pedig már olyan számítógépeket kezdtek építeni, amelyek értették a „tolmácsok” egymás közti nyelvét.

A végletekig leegyszerűsítve: ma is ezeken a protokollokon nyugszik az internet. Bárki csatlakoztathat egy szervert az internethez, és közzétehet rajta egy weboldalt. Nem feltétlenül lesz csinos webcíme (mint például a Magyarnarancs.hu), mert a névszerverek működése már központosítottabb, de az oldal elérhető lesz. Ugyanez a helyzet a levelezéssel is, még ha a spamvédelem miatt sok szabványnak kell is megfelelni, hogy a levelünk tényleg meg is érkezzen. De nem csak Gmail vagy Outlook létezik a világon.

1244728236

 
Kis színes elefántok a szörnyek ellen
Fotó: Getty Images

A decentralizáció az internet természetes állapota, az ezzel együtt járó minden kényelmetlenséggel. Jelentős változást azok a silószolgáltatások hoztak, amelyek a saját felületükön próbálták tartani a felhasználót. A Facebooknak, a Twitternek vagy az Instagramnak az a jó, ha nem kószálunk el másfelé. Az Amazon szeretné, ha mindent tőlük vásárolnánk meg, s ehhez be kell csatornáznia a kisebb boltokat, vagy lemásolni a sikeres termékeket saját gyártó partnerek bevonásával.

Nincs kicsit más világ

A nagy, silószerű oldalakkal együtt szárba szökkent a nagy léptékű adatgyűjtés is. Ezt az adattömeget és a belőle épített profilokat a szolgáltatók egyrészt reklámok kiszolgálására használják fel, másrészt arra, hogy megfelelő tartalmat ajánljanak a felhasználóknak. A „megfelelő” több mindent jelenthet, de a platform szempontjából az a tartalom a jó, amelyik eléggé felpaprikázza a felhasználót ahhoz, hogy reagáljon rá, továbbkattintson, vitatkozni kezdjen róla, továbbossza az ismerősei között. A közösségi oldal elsősorban leköt, elfoglal és felháborít, nem pedig informál. A Twitter vagy a Facebook üzleti modelljét mára mindenki ismeri: reklámot értékesítenek, fő ígéretük pedig az, hogy a begyűjtött adatok alapján pontos reklámcélzást tesznek lehetővé. Azaz, csak annak mutatják meg a hirdetést, aki nagy valószínűséggel vásárolni is fog. S hogy ezek a szolgáltatások világszerte elérhetők legyenek, óriási adatközpontokat üzemeltetnek. A Facebook szervereinek számát 180 ezerre becsülték 2021-ben, a Twitter szerverparkja is százezres nagyságrendű.

Mindebből az is következik, hogy aki változást akar, és például elmenekülne egy furcsán viselkedő milliárdos által megvásárolt közösségi oldalról, az nem választhat egyszerűen egy másikat. Már csak azért sem, mert az összes közösségi oldalt furán viselkedő milliárdosok birtokolják.

Az újraszövetségesített internet

A Twitter konkurenciájának mondott Mastodon sem pont olyan, mint a Twitter. Az emberek különböző szerverekre regisztrálhatnak – mint az e-mail-fiókjuk megválasztásakor –, és létrehozhatnak ott egy profilt vagy fiókot, de van arra lehetőségük, hogy más szerverekre regisztrált embe­reket is kövessenek. A folyamat bonyolultabb, mintha egy centralizált rendszeren belül kellene ugyanezt elvégezni. Az ily módon újradecentralizált, avagy „föderált” internet mérete meg sem közelíti a platformcégek világában megszokott nagyságrendet. A felhasználók számát nem milliárdokban, hanem pár millióban mérjük, nem jellemző a reklám, és természetesen nincs pénz óriási szerverparkokra. A föderált internet szervereit városok vagy hobbisták üzemeltetik – Németországban több városnak van saját Mastodon szolgáltatása. A működésüket illik pár euróval támogatni, hogy a szerverbérletet ne a saját zsebéből fizesse az adminisztrátor, de egy kisebb Mastodon-szerver üzemben tartása az olcsó hobbik közé tartozik. Több munka van vele, mint költség.

A felhasználónak pedig egy szolgáltató helyett többtucatnyi szerverről kell eldöntenie, hogy megbízzon-e a működtetőiben. Lehetséges, hogy egyes szerverek eltűnnek majd – a rajtuk tárolt adatokkal, fiókokkal, profilokkal együtt –, vagy elérhetetlenné válnak, más szervereket (a Mastodon esetében ezeket egyébként instanciáknak hívják) otthagynak majd az emberek, mert nem tetszik a légkörük, elégedetlenek az adminisztrátorral vagy ellepi a spam a szervert. Az is kitalálásra vár, hogy a vitarendezést vagy a moderálást – amit a platformcégek ímmel-ámmal, rosszul végeznek – hogyan lehet civil erőforrásokból megoldani. Például úgy, hogy a szerver felhasználói bizalmat szavaznak a moderátornak, és összedobják a fizetését. S ha ez ma utópisztikusnak hat, ne feledjük: ugyanilyen utópisztikus ötlet volt annak idején a web vagy a mára az internet és az okoseszközök jelentős részét működtető Linux operációs rendszer is. A most Mastodon szervert, vagy bármely más, az ActivityStreamet használó rendszert üzemeltető ember egy nagy kísérlet része: vajon lehetséges-e olyan internetes közteret teremteni, amely valóban a köz tulajdona? (Az ActivityStream a Mastodon szerverek egymás közötti nyelve.)

A szabadság kis körei

A szoftver és protokoll, amire a Mastodon épül, lehetővé teszi az adatok hordozását is. A Twitterről, a Facebookról vagy a többi közösségi oldalról is el tudjuk vinni az adatainkat, ezt a lehetőséget a GDPR adatvédelmi törvény kötelezővé teszi. Ám ezek a mentett adatok a legritkább esetben importálhatók más szolgáltatókhoz. Ehhez képest a Mastodon szerverek között fájdalommentesen lehet költözni. Van törekvés tehát arra, hogy a központosítás helyett föderációra építő, többszerveres, együttműködő modellben működő oldalak egy új internetet alakítsanak ki. A Fediverse (föderált univerzum) felhasználói élménye most még messze elmarad attól, amit a központosított szolgáltatások nyújtanak, az előnyeik pedig – a felhasználó szabadsága vagy a korlátlan adatgyűjtés hiánya – nehezen magyarázhatók meg. Egyelőre lámpással kell keresni azokat, akik a Facebook helyett a Calckey-n vannak jelen, és a Moly vagy a GoodReads helyett a BookWyrmen tartják számon, hogy mit olvastak. De a silóoldalaknak akkor is van alternatívájuk. Vállban szoros még, derékban meg bő, és a szabása sem az igazi – de a Mastodont már megéri kipróbálni, a Diaspora fórumai pedig tökéletesen használhatók. És aki emlékszik arra, hogy milyen volt 2007 körül a Facebook, ahol nem lehetett semmit csinálni, vagy hogy 2010-ben hányszor robbant le a Twitter, az pontosan tudja, hogy idővel minden szoftver megszerelhető.

 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Neked ajánljuk