BioNTech alapítók: 2030-ig elérhetővé válhat a rák kezelésére kifejlesztett vakcina
A rák kezelésében is az mRNS-technológiát használnák.
A rák kezelésében is az mRNS-technológiát használnák.
A kaliforniai, ausztráliai, dél-európai erdőtüzek megrázó képei az idén nyáron Magyarországon is valósággá váltak a példátlan aszály következtében. A természetvédelmi szakértők szerint ideje változtatni erdőgazdálkodási szokásainkon, de globálisan is új megelőzési és mentési stratégiákra lenne szükség.
Alain Aspect francia, John F. Clauser amerikai és Anton Zeilinger osztrák fizikus összefonódott fotonokkal végzett kísérleteket.
Minden új technológia új kérdéseket keletkeztet a társadalomban – például akkor, amikor a technológia a művészetet, az alkotás folyamatát változtatja meg, s a kreativitás új útjait kínálja fel.
Fenomenológusból nem könnyen faragható Szókratész. A fenomenológus – dióhéjban – azt vizsgálja, hogy mindaz, amit érzékelünk, aminek van jelentése, létezik. Tehát a mobiltelefonok, a számok, a „szabadság” éppen úgy, mint a boszorkányok vagy a rokonaink valamilyen formában léteznek, de az elme számára (értsd: számunkra) mégiscsak az az elsődleges, hogy megjelennek – és mint ilyenek, jelenségek.
A Nemzetközi Csillagászati Unió pályázatot hirdetett.
A csaknem egyméteres mamutagyarra egy mélygarázs építésekor bukkantak rá.
A kognitív pszichológusok azt vizsgálják, hogy hogyan hat a relaxáció a poszt-covid tünetek enyhítésére.
A sűrű vasúthálózat viszont javítja a levegő minőségét, mert a vonatok menetszele ventillációs folyosókat képez a nagyvárosokban.
1931 óta a jégtömeg 63,2 százaléka tűnt el az alpesi országban.