Ne higgyük, hogy mindent tudunk róla - erre számos remek tanulmány is figyelmeztet. Láthatjuk a háború kitörésének szomorú lépcsőfokait: a szarajevói merénylettől Tisza István sokat vitatott háborús felelősségéig - utóbbi, amint Maruzsa Zoltán tanulmányából is kiderül, sokáig jogos óvatosságból húzta az időt, hogy végül szabad utat adjon a hadüzenetnek. Hahner Péter dolgozata egy másik szívós legendának ered utána: vajon tényleg virágokkal a puskacsőben indultak harcba a francia bakák? Ebből persze nem sok igaz, zömmel a hátuk közepére sem kívánták a háborút, de ha már ez volt a dolguk, elszántan végigharcolták - a rettenetes áldozatokkal járó győzelemig. A gazdag felhozatalból említenénk még Pollmann Ferenc extrém harci helyzetek okozta pánikszituációkról szóló cikkét, mely döbbenetes esettanulmányokkal szemlélteti, miként reagáltak a váratlan helyzetekre a Monarchia jórészt civilből lett katonái. A háború sötét arcának felvonultatása sem hiányzik, hiszen - gondoljon erről bármit a közvélemény - a civilek elleni tömeges és szervezett erőszak sem csak a második világháború találmánya. Megdöbbentőek a Bödőcs Gergely Erőszak, terror, brutalitás című dolgozatában idézett állítások: a k. u. k. hadsereg által a nagy háború első hónapjaiban kivégzett civilek száma 36 ezerre tehető, és már a Szerbia elleni első invázió alkalmával is vagy 3500-4000 szerb civilt gyilkoltak meg döbbenetes kegyetlenséggel. Szinte másodlagos is, hogy ehhez a bosz-szú, a félelem, a csoportpszichózis vagy a harctéri kudarcok szolgáltattak-e több muníciót.
2014/4-5., 145 oldal, 995 Ft
