Magyar Narancs: Mekkora jelentősége van ennek a versenynek?
Bazsó Gábor: Az eredmény hosszú távú következményeit még nem nagyon fogtuk fel, én még csak harmadéves vagyok, de ez annyi ajtót nyitott ki a számunkra, amit most még nem is tudtunk feldolgozni. Mivel a világon mindenki ismeri ennek a versenynek a jelentőségét, azt reméljük, bárhol is szeretnénk elhelyezkedni, ez hatalmas előny lesz a számunkra. Általában a joghallgatók külföldön végeznek posztgraduális képzést, e téren is lehet előny. Ez az eredmény azt is bizonyította, hogy az ELTE jogi kara versenyképes olyan külföldi egyetemekkel, ahol sokkal több pénzt fordítanak a felkészülésre.
Kajtár Gábor felkészítő tanár:
A verseny nem jár semmiféle pénzjutalommal, mert önmagában itt jó eredményt elérni elképesztő presztízs, hiszen ez a világ legrégebbi és legrangosabb perbeszédversenye. De olyan rangsorbeli váltást jelent az ELTE ÁJK számára, amit milliárdokban lehetne kifejezni. Nincs az a PR, ami így kiemelne minket a világ többi egyeteme közül. Abból a szempontból is fantasztikus ez a teljesítmény, hogy európai ország csapata az elmúlt hatvan évben csak három-négy alkalommal tudott döntőbe jutni.
MN: Hogyan lehet a versenyre felkészülni?
Sulyok Katalin felkészítő tanár: Minden csapatnak ugyanazt a fiktív jogesetet kell megoldania, amihez egyenként 70 oldalas alperesi és felperesi beadványt kell benyújtani, tehát mindkét oldalt képviselni kell. A négyfős csapat egyik fele az alperes fejével gondolkodik, a másik a felperesével. A verseny szóbeli részét Washington D.C.-ben rendezik, ahová a nemzeti válogató fordulók legjobbjai jutnak ki. Itt már élesben egymással mérkőznek meg a csapatok: felperesek csapnak össze alperesekkel. Mivel ez a verseny komoly felkészülést igényel, elsőként alaposan kiválogatjuk az ELTE hallgatói közül a legerősebb jelölteket. Elvárás a nagyon magas szintű angolnyelv-tudás, hiszen a verseny nyelve angol, és nem feltétel ugyan, de előny, ha valaki már korábban indult perbeszédversenyen. A versenyzők onnantól kezdve, hogy szeptemberben megkapták a jogesetet, heti minimum 40–50 órában készülnek, emellett még az egyetemi tanulmányaikat is végezniük kell; igaz, hogy az ELTE egyedi tanrendet ad ebben az esetben, ami azt jelenti, hogy nem kötelező órákra járniuk, viszont vizsgázniuk muszáj.
Bazsó Gábor: A legnehezebb a felkészülésben az volt, hogy nagyon rövid időn belül kellett megismerkednünk olyan jogterületekkel, amelyekkel eddig egyáltalán nem foglalkoztunk. Az idei jogeset középpontjában a nemzetközi környezetjog, illetve az emberi jogok álltak, utóbbival külön kurzus ilyen mélységben nem is foglalkozik az ELTE-n. Pár hetünk volt csak megismerkedni ezekkel, mert haladnunk kellett és alkalmaznunk a fiktív jogesetre. Nem anyanyelvi csapatként nekünk még az is plusznehézség volt, hogy olyan szintű jogi érvelést tudjunk írni, amivel fel tudjuk venni a versenyt azokkal a hallgatókkal, akik az érveléstechnikát már általános, illetve középiskolában tanulják. Sajnos Magyarországon ezt még egyetemen sem igazán oktatják, ezért ebben nagy érdemük van a felkészítőinknek.
Szép Vanessza: Amellett, hogy munkaórában is ki lehet fejezni, hogy mennyit készültünk erre, valójában az elmúlt hét hónapban teljesen más életmódra kellett áttérnünk. Minden a versenyről szólt, a szabadidő is. Ha filmet néztünk, azt csak angolul tettük, illetve főleg a korábbi versenyekről készült felvételeket néztük. Ha pedig olvastunk bármi olyat az újságokban, aminek esetleg köze lehet a jogesetünkhöz, azonnal elmélyedtünk benne és beépítettük a felkészülésünkbe.
Koncsik Marcell: A felkészülés során meg kellett tanulnunk azonosulni azzal a szereppel, melyet később Washingtonban is képviseltünk. Az elején talán mi sem hittük el az összes érvünk erejét, azonban muszáj volt százszázalékos magabiztossággal prezentálnunk azokat. Ahogy haladtunk előre a kutatás során, egyre izgalmasabbá kezdett válni a probléma, hiszen beleláttunk a mélységeibe. Óriási előny volt, hogy egymást motiváltuk a felkészülés során, napról napra jobbak akartunk lenni.
MN: Miben állt a megoldandó jogeset?
Bazsó Gábor: Két szomszédos állam jogvitájáról volt szó, amelynek középpontjában egy védett jakcsorda állt, amely évszaktól függően mozog a két terület között. Mindkét államban vadásznak a jakokra, de különböző okok miatt. Az egyikben vallási meggyőződésből, a másikban viszont tudományos indok áll a háttérben, mert rájöttek, hogy az állatból kivont enzimből életmentő gyógyszert tudnak gyártani. Ebben a jogesetben szembekerült egymással több emberi jog is. Egyrészt a vallási és kulturális jogok, másrészt az egészséghez való jog. Ezenkívül a környezetjog szempontjából kérdésként merült fel, hogy az alperes gyógyszergyártó fél befejezze-e az állatok vadászatát, mert megsérti a nemzetközi környezetjogi kötelezettségeit. Továbbá az is előjött, hogy a gyógyszergyártó állam fizessen-e kártérítést cserébe, amiért gyakorlatilag ellopták a másik államban élő őshonos törzsek speciális tudását arra nézve, hogy a jakból kinyert enzim gyógyító hatással rendelkezik.
MN: Nem csak a fődíjat hozták el, de részsikereket is elértek.
Bazsó Gábor: Ezen a versenyen külön értékelik az írásbeli és szóbeli teljesítményeket is. Amellett, hogy megnyertük a szóbeli döntőt, megkaptuk a harmadik legjobb felperesi írásbeli beadandóért járó díjat, az összevont felperesi és alperesi beadványunk is top 10-es lett, illetve a csapat egyik tagja, Buda Zolta az előselejtezőben nyújtott teljesítményéért kapott egy különdíjat, ezenkívül a döntőben én kaptam a legjobb szónoknak járó díjat.
MN: A döntőben a Columbia Egyetem csapatával mérkőztek meg. Miben voltak jobbak?
Bazsó Gábor: Már az elődöntőkben minimális a csapatok közötti különbség. A döntőben viszont a jogi tudásban mindenki szinte ugyanazon a szinten van. Amiben jobb tud lenni egy csapat, az az, hogy szuggesztívebben adja elő a jogi érvelését és azokat a retorikai finomságokat, amelyek már nem csak a jogról szólnak. Az jelenthette a különbséget, hogy mi hihetőbben adtuk elő a jogeset morális szálát.
Kajtár Gábor: Tíz éve készítek fel csapatokat erre a versenyre, és úgy gondolom, hogy minden évben, minden versenyből tanultunk valamit. Egy idő után azt vettem észre, hogyha ez így folytatódik, akkor nem lesz lehetetlen a győzelem sem. Régóta készülünk arra, hogy megmutassuk, az ELTE ÁJK nemcsak itthon, de az egész világon benne van a topmezőnyben. Az egész felkészülést és a versenyzést sebészi pontossággal gondoltuk végig.
MN: A nevezési díj, illetve a tíznapos amerikai tartózkodás költségei is jelentősek.
Kajtár Gábor: Nekem alapelvem, hogy ebben a versenyben csak a kiválóság számít, nem az, hogy a hallgatóknak milyen anyagi lehetőségeik vannak. Éppen ezért különböző szponzoroktól szedjük össze a pénzt. A legnagyobb támogatóink a vezető nemzetközi ügyvédi irodák Budapesten. Végső soron nekik is érdekük támogatni a versenyt, mert az ELTE jogi kara azon dolgozik immár 1667 óta, hogy a legjobb hallgatók tőlünk kerüljenek ki. Pár éve az Igazságügyi Minisztérium is támogat minket, továbbá segítségünkre van az ELTE Tehetséggondozási Tanácsa és a jogi kar Frank Ignác Alapítványa is.
Sulyok Katalin: Nem beszélve arról, hogy szakkönyveket kell beszereznünk, hiszen az ELTE-nek nincs olyan szintű angol nyelvű szakkönyvállománya, mint a versenytárs nyugati, tengerentúli egyetemeknek. A támogatásokból tudjuk betömni azt az űrt, ami a magyar felsőoktatásból egyértelműen hiányzik. Meg kell jegyezni, hogy nagyon sokat köszönhetünk a CEU könyvtárának, hiszen gyakorlatilag ott készültek a hallgatóink.
Kajtár Gábor: Ami még nagyon költséges, és ami nélkül ez az eredmény most nem lenne, az az, hogy hazahoztuk azt a tudást, ami egy ilyen típusú versenyhez elengedhetetlen. Sulyok Katalin a Harvardon, jómagam Cambridge-ben végeztem. Azonban csak addig érdemes és lehetséges Magyarországra hozni ezt a tudást, ameddig itt autonóm és jól finanszírozott egyetemek működnek. Ez utóbbi feltétel sosem volt adott.
| A csapat Bazsó Gábor, Buda Zolta, Koncsik Marcell, Szép Vanessza. Felkészítő tanárok: Kajtár Gábor és Sulyok Katalin, az ELTE ÁJK oktatói, továbbá Pap Dániel, az Emberi Jogok Európai Bíróságának jogásza. |
