Tudomány

Ismét léptek egyet a szerzői jogok hivatásos védői: a taxiscégek, konditermek, áruházak, árvaházak és a vízi drogdiszkók már eddig sem úszták meg ingyen, de az év elejétől már a zenélő telefonközpontok fenntartóinak is jogdíjat kell fizetniük.

Másfél éve lépett életbe az a törvény, amely szerint működési engedély kell mindenkinek, aki színpadi szerepet vállal az éjszakában. Azóta zsűri előtt vizsgáznak a DJ-k, a bűvészek, a fakírok vagy éppen a sztriptíztáncosnők. Az engedélyeket az Országos Szórakoztatózenei Központ (OSZK) adja ki; az a "cég", amelyik már a hatvanas években is megkerülhetetlen volt mindazok számára, akik a magyar show-businessben próbáltak boldogulni. A Városligeti fasorban lévő intézmény néhány éves kihagyás után most ismét régi fényében tündököl, ha összejön huszonöt jelentkező, indulhat a vizsga. Most éppen a táncosoké.

Aki volt kollégista, honvéd, rab, lakott rendőr- vagy tűzoltólaktanyában, jól tudja, mit tud egy zokni, mielőtt végleg megáll. A témában klasszikusnak tekinthető az a pillanat is, amikor a család féltve őrzött legkisebb lánygyermeke bemutatja új barátját, de a cipő levétele után nincs szükség több magyarázatra.

Az emberek többsége valószínűleg nem jön lázba egy zárt vasmagú őstranszformátor látványától, sőt még a nagy-, közép- és kisfeszültségű kábelektől sem, mégis jó, hogy létezik egy ilyen múzeum. A sietősek egy videofilm megtekintésével húsz perc alatt elintézhetik az egész cuccot, de így kimaradnak a legizgalmasabb dolgokból, tekintve, hogy errefelé szinte minden működik, mozog, világít, zörög és villámlik. Tárlatvezetéssel.

Pánikrohama szinte mindenkinek volt az élete során, ha máskor nem, amikor vizsgázott vagy közszerepelt. Amikor hadgyakorlaton volt. Bármikor. A túlterhelt negyvenéves könyvelő esete azonban komolyabb ennél.

MaNcs: Elég súlyos volt feljutni a huszadik emeletre. A pánikbetegeket ugye nem ide rendelik?

Ha egy kés szóban forog, akkor már testrészben is. Egy késnek általában csak akkor van hírértéke, ha valaki szóváltás után, legtöbbször ittas állapotban használja. Máskülönben a kés is olyan, mint a villa meg az olló, nem több, mint szimpla hétköznapi tárgy, ami kisgyerek kezébe nem való. De ha valaki megpróbált már üzemi menzáról faszolt alumínium vágóeszközzel felszeletelni egy jóképű sztéket, jól tudja: a kés nemcsak fegyverként okozhat tengernyi bánatot.

Amint azt egy idős paidagogosz (aki ´56 után az egyik elitgimnáziumban talált menedéket) a MaNcsnak elmondta, a (történelem)tanár a világ legszabadabb embere: becsukja a teremajtót, aztán azt mond(ott), amit akar(t). Emiatt aztán több helyütt a történelemkönyvet a szerencsésebb diákoknak ki sem kellett nyitniuk.

A filmeken minden egészen más. Jól öltözött, rendkívül ügyes síoktatók játszi könnyedséggel veszik a legmeredekebb fekete pályát, mosolyognak, látszik, iszonyúan élvezik a sportot, a tiszta levegőt, a telet. Amikor először esel ki a felvonóból Tátra-Alsón, s az egész pálya rajtad röhög, a sícipőd töri a lábad, nem kapsz levegőt, s egyébként is rettenetesen fázol, a pokolba kívánod a fenti zsánerképet, pedig nincs igazad, de erre csak otthon döbbensz rá.

Az öntudatos állampolgárok - és soraikban a tájékozott drogfogyasztók - eddig sem engedhették meg maguknak, hogy csak úgy szimplán kiszáradjanak, ezután meg különösen nem, hiszen így képtelenek lennének eleget tenni egy forgalmi ellenőrzés során óhatatlanul bekövetkező rendőrségi kérésnek. A haza eddig csak vérünket kérhette, de ezután más testnedvek is szóba jöhetnek. A rendőrség tavaly óta rajta van a témán, a most záruló tender nyomán pedig néhány héten belül megtudhatjuk, ezután melyik gyorsteszttől kell félnünk.

Tavaly ünnepelte alapításának századik évfordulóját a Ferencvárosi Torna Club. Az esemény az egyik legkínosabb ceremónia volt 1999-ben; Torgyán elnök elsősorban önmagát tüntette ki, a csapat a középmezőnyben ólálkodik, talán még sohasem volt ennyire kritikus helyzet az Üllői út környékén. Mindenki lopásokról, csalásokról beszél, vagy hülyeségeket - keresd a főkönyvelőnőt! -, így aztán nem csoda, hogy a mai Fradi elsősorban kabarétréfa. Egy vicc.

Ha máshonnan nem, a Támad a Mars! című filmből tudjuk, hogy a díszgalamb veszélyes üzem, különösen a fehér, olajággal a csőrében. A múlt hét végén a rákospalotai Csokonai Művelődési Házban volt e szépséges madarak seregszemléje, kiszorítva a nyugdíjas párkereső klubot és a helyi bélyeggyűjtő szakkört.

Negyed nyolc. A Gellért földszinti halljában egy bocskais-darutollas illető méltóságteljesen billeg a drinkbárba. Az emeleti erkélyről sztálinista anyakönyvvezetőnek öltözött férfi fekete ruhában, széles, vörös vállszalaggal az érkezőket figyeli: megjött Bánk Attila. A hall közepén egy negyvenes, halvérű playboy (Pallavicini Zita őrgrófnő férje, ha igaz) és egy Kabos Gyula-szerű öreg kevert osztrák-magyar nyelven szorong.

Most már biztosan tudhatjuk, amit karácsonyi számunkban példátlan merészséggel, a magyar és a világsajtóban szinte egyedülálló módon jósoltunk: a média által agyoncsócsált, sokak szerint civilizációs töréssel fenyegető millennium bug vaklármának bizonyult. Kisebb fennakadások, apróbb malőrök azért előfordultak a dátumváltás során, de nem több, mint amennyit például a Windows operációs rendszer bármilyen időszámítás huszonnégy órája alatt produkál.