"Es kommt eine Stunde a nők, a nők, ich weiss nicht", Kabos izgatottan lobogtatja meggyújtatlan szivarját, ami keskeny szipkával csatlakozik a szájához; ha hallgat, remeg, ha beszél, föl-le kalimpál. A stressz oka alighanem egy csokornyakkendő hiánya lehet, jóllehet egy nemesembert ide még Duran Duran-bőrnyakkendőben is beengednének.
"Éva und Antal gleich" - latolgat az őrgrófnő.
Lehallatszik a mikrofonpróba, egy, egy, egy, megérkezett X. Y. ügyvezető igazgató, az alsó szinten Körtvélyes Éva, az Elite főszerkesztője csatlakozik a monarchiához. Nem ismer meg, de később arra hivatkozik, lefogytam. A drinkbárban a darutollas egy sárga snowboard-dzsekis emberrel iszogat.
Felmegyünk a lépcsőn, odafent vitéz altorjai primor báró Apor Ferenc fogadja az érkezőket, jobbról-balról egy-egy huszár, akik tévéelnöktől fölfelé minden nemesnek vigyázzba állnak. A huszárruhák Mária Terézia korából valók, gróf Andrássy Gyula jóvoltából felújítva. Háromnegyed óráig nem történik semmi.
Feltűnően
nem jönnek
a művészek,
pedig az ismertető szerint a következők várhatók (vagy már voltak a korábbi hat Apor-bálon, ez nem teljesen egyértelmű): Bánsági Ildikó, Kubik Anna, Hirtling István, Gáspár Sándor, Bubik István, Eperjes Károly, Mécs Károly, Bitskey Tibor. Hogy gr. Benyovszky Móric és gr. Tisza Istvánné csak vicc volt, vagy tényleg vendégek, nem merem megkérdezni, hátha hülyét csinálok magamból. Bejelentik viszont az orosz cár dédunokáját, ami képtelenség, bár kis jóindulattal elfogadható: leszármazott kétségkívül oroszul beszél.*
Húsz percig megint semmi, a két huszár csinál egy jobbra-balra átot, vitéz altorjai primor báró Apor Ferenc mérnök csendesen ácsorog - nem jön se arisztokrata, se művész, de még egy fia ügyvezető igazgató sem. Közben meg lehet szemlélni a fogadóbizottságot: két huszár, a báró, a gödöllői Sisi-imitátorverseny győztese (Magyar Narancs, 1998/35) díszmagyarban, a báróné a maga nyolcvankilós mivoltában kanárisárga selyemklepetusra húzott kalocsai pruszlikban, végül két nyoszolyólány vagy inkább -asszony, ugyancsak díszmagyarban. A sort egy jellegzetesen BM-célokra tenyésztett úr zárja szivarral, aki nagy magabiztossággal próbál úgy viselkedni, mintha a társasághoz tartozna. Alighanem szállodai detektív.
Az utolsó nemesi bál, amit láttam, a
Háború és béke
fimváltozatában volt: csillogó forgatag, Rosztopcsin gróf, keringő, mindenki mindenkivel beszélget, bemutat, barátkozik, intrikál - ugyanezt várnám kicsiben. Fél kilenc tájt beszivárgunk, az éttermi rész bejáratánál ősz szakállú arisztokrata üldögél tolókocsiban, bent semmi, de semmi nem történik. Vacsorajegyünk a hátrányos helyzetű márványterembe szól, de egy társasági kolléga szerint ez is nagy fejlődés. A korábbi Apor-bálokra csak meghívták a sajtót, mert amiről nincs tudósítva, az ugye nem létezik, viszont az újságírókat, fotósokat le sem ültették, nemhogy enni adtak volna nekik. Itt tűnik fel Andrea, aki a copkillerrel az emlékezetes Tiltott szerelem című dalt énekelte. Partnere ezúttal nem Előd.
- Az ott ki?
- Csáky-Bornemisza Éva.
- Miről nevezetes?
- Hogy Csáky-Bornemisza. Egy sz-szel.
A báró hivatalosan is megnyitja a rendezvényt, a legjobb Mágnás Miska-hagyományok szellemében:
- Én az Apoh Fehenc vagyok, ez a hetedik Apoh-bál, ez az a bál, melyet mindig valamilyen jótékonysági célha fohdítunk. Habsbuhg Eilika nem éhkezett meg, de üdvözletét küldi Spanyolohszágból, hol vélhetően jóízűen szöhfözik. Szíveskedjünk átfáhadni a gobelintehembe, ahol az első bálozók egy kehingővel megnyitják a bált.
A gobelinterem végképp eloszlatja Natasa Rosztov-illúzióimat, kis odú, zene CD-ről, a vendégeknek a fal mellé kell lapulniuk, hogy az öt első bálozó leány szoknyája forgásba jöhessen. Kis derültség: Kabos Gyula kiejtette szivarját a szipkából. A hölgyek kacagnak, Kabos röstellkedve visszailleszti.
Ki-ki lábujjhegyen ágaskodik, hogy lásson valamit
vitéz Csordás
Imre cserkésztisztből és koronaőrből, aki külseje alapján mintha Kádár Jánostól kapta volna a nemességet, de bemutatja a nyitótáncosokat. Semmi különös nincs rajtuk, a fiúkkal együtt jöhettek volna bármelyik szalagavatóról, bár az egyik lány állítólag dr. Bánk Attiláé. Kezdődik a palotás, amit a maga kóválygós-formációs mivoltában nem könnyű ilyen kis kuckóban performálni, a fiatalok többé-kevésbé szervezetten oldják meg. A rosszmájúak azon csámcsognak, hogy a palotás zenére keringőt táncoltak, a polkát ellenben kánkánra járták, de ezt csak az MTV vagy a Duna Televízió felvételének megtekintésével lehetne eldönteni - ők ketten rögzítették a történelmi eseményt.
Visszafáradunk asztalunkhoz. A pincér töredelmes, feltáró jellegű vallomást tesz: elnézést kér, de most jöttek rá, hogy a vacsorajegy nem vonatkozik vacsorázásra, s kéri, fizessük ki a két Martinit és két pohár pezsgőt, melyeket eddig fogyasztottunk (4300 Ft). A lenti sörözőben viszont lehet vacsorázni, különös fordulat, hogy nemcsak a média páriái, de arany vállszalagos-díszmagyaros nemesasszonyok is feltünedeznek a nem hivatalos, fizetős büfében. A szállodadetektív is ott ül, szivarját rágcsálva.
A pokol odafent fél tizenkettőkor szabadul el. Hangszórók valamennyi teremben vannak, úgyhogy döbbenetes hatást kelt, ahogy egyszerre mindenhol, látszólag meghatározhatatlan irányból hangos csörömpölés és
fejhangú kántálás
hallatszik, mintha Dinnyés József lenne a Kispál és a Borz új énekese, s mától kezdve csak Sex Pistolst játszanának. Egy-két perc dermedt döbbenet után - hogy Pusztai Erzsébet és gróf Bethlen István lelkiállapotára emitt ne térjünk ki - a zajforrás felkutatására indulnék, de a biztonságiak leszerelhették a behatoló botrányokozókat: csend lesz. Tovább keresek, le ne maradjak a botrányos jelenetről, amikor a magáról megfeledkezett Dinnyést huszárok kardlapozzák végig a szállodán, de a tánckuckóban még mindig ott a zenekar: az iménti apokalipszis csak a beállás volt. Elképesztő, hogy egy középgyenge gimnáziumi trió Kispál-nyúlásokat játszhat az Apor-bálon. Jellegzetes fals Kispál-akkordok, amire egy-két arisztokrata még keringőzni is próbál! Lehet, hogy a három srác őrgróf vagy legalább lófők, ezért kaptak lehetőséget a szélesebb nyilvánosság előtti bemutatkozásra, az éjféli tomboláig. Kint a csoportképbe rendeződött lányokat hozzátartozóik videózzák, az egyik anyuka sehogy sem érti, miért mozog a kereső képe balra, amikor ő jobbra kaszál a kamerával. A tolókocsis öregurat közben körberakták művirággal, műzöldséggel és műkaktusszal, a bálteremben pedig egy nem túl tehetséges Kiszel Tünde-rajongó ismerteti a tombolanyereményeket:
"Mentatea, ami jól jöhet meghűlés ellen ilyen hideg időben, szép kis bőr hátizsák, nem beszélve a művirágokról, melyeket az az úr ajánlott fel, akit ott láthattak ülni az étterem bejárata előtt, Von Abendorff Richárdnak hívják, és őtőle lehet vásárolni is, ha valaki nem nyerne, de megtetszene neki! Sárga huszonnégyes! Bocsánat, sima huszonnégyes, csak volt rajta egy sárga csík: sima huszonnégyes!"
Az öreg
arisztokrata művirág-
árus
meglepő fürgeséggel kipattan a tolókocsijából, és bottal bicegve siet valakihez.
"És megint a hölgy, nahát!"
Pallavicini Zita, a szép őrgrófnő ezúttal egy üveg szeszes itallal lett gazdagabb.
Fotósunk közben kapott egy névjegyet az öregtől. A Sirály papír alapanyagú kártyán ez áll: "Rose de Paris, művészeti alkotó tevékenység, Párizs, Budapest, London, marketing igazgató és tervező, Von Abendorff, művészhatás-kialakíró: R. Dubois, műterem, telefon" stb.
Fantasztikus, itt öt órája semmi nem történt. Mindamellett különleges élménnyel gazdagodik az ember. Egy kék klepetusra épülő kalocsai díszmagyart viselő úrhölgy tűrhetetlennek érzi a hőséget, és pihegve ablaknyitásért folyamodik. Az ablak alatti bőrgarnitúrában ejtőző huszárokhoz irányítom, kik lovagiasan meg is kezdik a szellőztetést. A betóduló sarki szél akár szörfözésre is alkalmassá tehetné a Gellért (ma este Szent Gellért) Szállót, a huszárok méltóságteljesen üldögélnek tovább, a Rose de Paris marketingigazgatója azonban sehogy sem tudja újraéleszteni szivarját, a szél rendre elfújja a gyufát. Von Abendorff hangosan zsörtölődni kezd a tolószékben:
- Persze hogy melege van, mit öltözik fel annyira?! Vesse le a bugyiját!
- Nahát! Ez egy kicsit sértő!
- Mert - magyarázza zavartalanul R. Dubois cégtársa - a parasztlányok is mit csinálnak? Felvesznek hat szoknyát, aztán ha leveszik, mi marad? Semmi. Khm, khm. Vegye le a bugyiját!
*
Körtvélyes Éva fél egy körül odaszól az egyik főrendnek, kedden ugorjon már be az Elite-be aláírni a fotókat. Amilyen a magyar arisztokrata, még képes, és bemegy.
Winkler Róbert
* A cár dédunokájának lenni gyakorlatilag nem lehet: 1918. július 17-én a bolsevikok Jekatyerinburgban a teljes cári családot lemészárolták. II. Miklós bátyját, Mihályt később lincselték meg, egyedül Mihály felesége menekült idejében Párizsba.
A cár leszármazottjának lenni a XX. században tulajdonképpen az Elvis él-mítosz közvetlen előfutára, bár az orosz történelem egyébként is hemzseg a II. ál-Dimitrij-szerű ál-leszármazottaktól. A Romanoff-legenda legutóbb Disney-rajzfilmen is feldolgozásra került, Anastasia címmel.
Királyok, hercegek, grófok
Zavaros a dolog, államalapításunk óta többször is változtak az arisztokrácia titulusai. Szent István korában még jobbágynak hívták az országos tisztségviselőket. A 11. században a nobiles és principes gyakorlatilag szinonimák voltak. Az 1200-as évek második felében a köznemességtől való elhatárolódásként bárónak kezdték magukat hívni. A 16. századig báró volt minden főhivatalnok nemes, de Werbőczynél már szó esik hivatalmentes, örökölt bárókról.
A grófi cím a latin comes német megfelelője, Mátyás adományozta szűnni nem akaró lelkesedéssel, később a Jagellók majd a Habsburgok. A 17. századtól a bárói cím devalválódott, az 1700-as évektől már határozottan menőbb volt grófnak lenni.
Erdély eltérő fejlődése a mai arisztokraták számára is lényeges: az erdélyi főnemes kevésbé igazi. A székelyek mint szabad katonanép a középkorban mind nemesnek számítottak. Jogilag a lófő (lovasfő, lófejű) nem volt nagyobb ember, mint egy közszékely, csak legalább egy lova volt, azon vonult hadba. A lassan felboruló vagyoni egyenlőség miatt a székely vezetők, a primorok sokkal kisebb vagyonnal rendelkeztek, mint a magyar kollégák, ezért erdélyi nemesnek lenni nem nagy sikk. Főleg, hogy a lófő kifejezetten hülyén is hangzik.
- w -
