Fradi Múzeum: Vigaszág

  • - legát -
  • 2000. január 20.

Tudomány

Tavaly ünnepelte alapításának századik évfordulóját a Ferencvárosi Torna Club. Az esemény az egyik legkínosabb ceremónia volt 1999-ben; Torgyán elnök elsősorban önmagát tüntette ki, a csapat a középmezőnyben ólálkodik, talán még sohasem volt ennyire kritikus helyzet az Üllői út környékén. Mindenki lopásokról, csalásokról beszél, vagy hülyeségeket - keresd a főkönyvelőnőt! -, így aztán nem csoda, hogy a mai Fradi elsősorban kabarétréfa. Egy vicc.

Tavaly ünnepelte alapításának századik évfordulóját a Ferencvárosi Torna Club. Az esemény az egyik legkínosabb ceremónia volt 1999-ben; Torgyán elnök elsősorban önmagát tüntette ki, a csapat a középmezőnyben ólálkodik, talán még sohasem volt ennyire kritikus helyzet az Üllői út környékén. Mindenki lopásokról, csalásokról beszél, vagy hülyeségeket - keresd a főkönyvelőnőt! -, így aztán nem csoda, hogy a mai Fradi elsősorban kabarétréfa. Egy vicc.

Ennek ellenére még mindig a legnépszerűbb hazai csapat, és egyáltalán nem az olyan jellegű faszságok miatt, hogy "aki magyar, velük tart". A Fradi életforma, tartalom, sőt cél, és ezen nem változtat a szánalmas helyzet, a reménytelenség, a mostanában jellemző zöld-fehér csörgősipka. Egy igazi szurkolónak szinte kötelező reménykednie, ám ha ez mégis nehezére esne, még mindig ott a nosztalgia. Ennek egyik tartalmas formája lehet, hogy az elkeseredett drukker, miután részt vett egy decens tüntetésen az Üllői úton, nem megy haza, hanem a klubház első emelete felé veszi az irányt, ahol a Fradi Múzeum üzemel.

Aki járt már sportkiállításon, jól tudja: egy ilyen helyen a legtöbbször tablókból, érmekből és serlegekből van komoly felhozatal. Fényképek, zászlók, vitrinek: nagy tömegben dögunalom. A Fradi Múzeumban sincs másképp, csakhogy míg egy átlagos helyen a vendég a legtöbbször céltalanul bóklászik, itt minden alkalommal felbukkan egy - általában nyugdíjas korú - ősfradista, aki olyan lendülettel mutatja be a kiállítást, mint ahogy Branikovits vitte fel a labdát 1974-ben. Az önkéntes tárlatvezető lelkesedése magával ragad, elfelejthetjük a szánalmas jelent, kizárólag a dicsőséges múlttal foglalkozhatunk: hogy a Ferencváros az egyetlen olyan csapat, amelyik 1901 óta folyamatosan az első osztályban nyomul, hogy kizárólag nekik sikerült százszázalékos teljesítménnyel bajnokságot nyerniük (1931-32-ben, 22 mérkőzésen 105-18-as gólkülönbséggel), hogy övék az egyetlen nemzetközi kupasiker (az 1965-ös Vásárvárosok Kupája, az UEFA-kupa elődje), hogy 1929-ben egy dél-amerikai túrán azt az uruguayi válogatottat alázták le, amelyik egy évvel később világbajnokságot nyert, hogy Albert Flórián az egyedüli magyar aranylabdás. Sorolhatnánk reggelig. Ráadásul nem kell fanatikusnak lenni ahhoz, hogy élvezzük a bemutatót, a múzeumban ugyanis egy rakás klubhűségtől független érdekesség is látható. Például Schlosser Imre 1924-es profi szerődése, ami inkább valamiféle etikai kódexre hasonlít, mint kőkemény üzleti megállapodásra, vagy az 1934-es Est-kupán elnyert fél serleg, amit azért kellett szétfűrészelni, mert akkoriban még nem dönthettek el egy tornagyőzelmet tizenegyesekkel.

A teljességhez tartozik, hogy a múzeumban látható egy metrófogantyú meg egy kő is, az előbbit a pályára, az utóbbit az FTC-székház ablakára dobták.

- legát -

Fradi Múzeum

Bp. IX., Könyves Kálmán krt.

Nyitva tartás: hétköznap 12-16 óra között

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.