Tavaly ünnepelte alapításának századik évfordulóját a Ferencvárosi Torna Club. Az esemény az egyik legkínosabb ceremónia volt 1999-ben; Torgyán elnök elsősorban önmagát tüntette ki, a csapat a középmezőnyben ólálkodik, talán még sohasem volt ennyire kritikus helyzet az Üllői út környékén. Mindenki lopásokról, csalásokról beszél, vagy hülyeségeket - keresd a főkönyvelőnőt! -, így aztán nem csoda, hogy a mai Fradi elsősorban kabarétréfa. Egy vicc.
Ennek ellenére még mindig a legnépszerűbb hazai csapat, és egyáltalán nem az olyan jellegű faszságok miatt, hogy "aki magyar, velük tart". A Fradi életforma, tartalom, sőt cél, és ezen nem változtat a szánalmas helyzet, a reménytelenség, a mostanában jellemző zöld-fehér csörgősipka. Egy igazi szurkolónak szinte kötelező reménykednie, ám ha ez mégis nehezére esne, még mindig ott a nosztalgia. Ennek egyik tartalmas formája lehet, hogy az elkeseredett drukker, miután részt vett egy decens tüntetésen az Üllői úton, nem megy haza, hanem a klubház első emelete felé veszi az irányt, ahol a Fradi Múzeum üzemel.
Aki járt már sportkiállításon, jól tudja: egy ilyen helyen a legtöbbször tablókból, érmekből és serlegekből van komoly felhozatal. Fényképek, zászlók, vitrinek: nagy tömegben dögunalom. A Fradi Múzeumban sincs másképp, csakhogy míg egy átlagos helyen a vendég a legtöbbször céltalanul bóklászik, itt minden alkalommal felbukkan egy - általában nyugdíjas korú - ősfradista, aki olyan lendülettel mutatja be a kiállítást, mint ahogy Branikovits vitte fel a labdát 1974-ben. Az önkéntes tárlatvezető lelkesedése magával ragad, elfelejthetjük a szánalmas jelent, kizárólag a dicsőséges múlttal foglalkozhatunk: hogy a Ferencváros az egyetlen olyan csapat, amelyik 1901 óta folyamatosan az első osztályban nyomul, hogy kizárólag nekik sikerült százszázalékos teljesítménnyel bajnokságot nyerniük (1931-32-ben, 22 mérkőzésen 105-18-as gólkülönbséggel), hogy övék az egyetlen nemzetközi kupasiker (az 1965-ös Vásárvárosok Kupája, az UEFA-kupa elődje), hogy 1929-ben egy dél-amerikai túrán azt az uruguayi válogatottat alázták le, amelyik egy évvel később világbajnokságot nyert, hogy Albert Flórián az egyedüli magyar aranylabdás. Sorolhatnánk reggelig. Ráadásul nem kell fanatikusnak lenni ahhoz, hogy élvezzük a bemutatót, a múzeumban ugyanis egy rakás klubhűségtől független érdekesség is látható. Például Schlosser Imre 1924-es profi szerődése, ami inkább valamiféle etikai kódexre hasonlít, mint kőkemény üzleti megállapodásra, vagy az 1934-es Est-kupán elnyert fél serleg, amit azért kellett szétfűrészelni, mert akkoriban még nem dönthettek el egy tornagyőzelmet tizenegyesekkel.
A teljességhez tartozik, hogy a múzeumban látható egy metrófogantyú meg egy kő is, az előbbit a pályára, az utóbbit az FTC-székház ablakára dobták.
- legát -
Fradi Múzeum
Bp. IX., Könyves Kálmán krt.
Nyitva tartás: hétköznap 12-16 óra között
