Szent Flórián ünnepe: Ami a csövön kifér

szerző
- ts -
publikálva
2000/18. (05. 04.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Tűzoltómajális a szentendrei skanzenban

Tűzoltómajális a szentendrei skanzenban

Nevezett szent kétségbevonhatatlanul a szorgalmasabb eresztésből való. Bár nagy biztonsággal mindenkinek a tűzoltók ugranak be először, ha a védőszenti munkássága kerül terítékre, ám ebbéli helytállása csak teljes feladatkörének egyik, noha elismerten markáns részét képezi. Védnökli ő a sörfőzők, a fazekasok, a kovácsok, a pékek és a kéményseprők céheit éppúgy, mint a rendezvényszervezők és a tavaszias témák után kajtató lapszerkesztők nemkülönben népes csoportozatait. Ünnepe a naptár szerint május 4-ére esik, ami az idén egy hétköznapi csütörtök, ezért úgy alakult, hogy a tűzoltók már az elé eső szombaton, április 29-én nyélbe ütötték ez évi dzsemborijukat.

A naptár ide-oda variálgatása az átkosban sem fialt sok örömöt, bár az az inkább viccesnek mondható zűrzavar, ami a naptoligálásból adódott, túl sok vizet (vagy tüzet?) nem zavart.

Az a helyzet ugyanis, hogy a rendőrség - nyilván jóval új keletűbb "hagyományra" hivatkozva - Szent György napján gyújtja be az ünnepléskor használatos szirénáit. Mármost a György-nap idén húsvétra esett, amikor is az ittasabb gépkocsivezetők hajkurászása van feléjük műsoron. Érthető épp ezért, hogy magukat murizni vasárnapra, 30-ára tették, elhappolva így a médiafigyelem úgyszólván teljes egészét a lánglovagok elől. Bár utóbbiaknak némi gyógyírt jelenthetett, hogy a királyi televízió által egyenesben közvetített városligeti rendőrrandevún mint vendég egy karambol táji vendégakcióval mégis észrevétethették magukat.

Ám ez csak azoknak lehet - mondjuk ki: sovány - vigasz, akik a tévén szeretik nézni az ilyet. Mert aki vette a fáradságot egy skanzenizélésre, az jóval különb dolgokat is láthatott. Már csak a könnyebb összevetést segítendő említjük, hogy a magyar vidék tárgyi múltjától környezve bemutatózó tűzoltók nem egy, hanem két roncsból is mentettek mindjárt, de haladjunk sorjában.

Tíz van, babám!

- rikoltott valaki, alig hiszem, hogy rosszul hallottam volna, és megkezdődött a tűzoltóautók bevonulása. Azok számára, akik ezt a jelölt helyen nem élvezhették, szükséges némi politikai, történelmi és földrajzi felvilágosító futam. Bár jöttek Kecskemétről s tán messzebbről is fellépők, a szentendrei összejövetel mégis inkább a környező falvak önkéntes és önkéntelen tűzoltóinak a nagy találkája volt. Mármost a rendszerváltás után, mert ezen községek majd mindegyikében élnek svábok többen-kevesebben, hirtelen s leginkább a dicstelen kitelepítés folyományaként mindnek lett egy-két németországi testvértelepülése. A fraternizálásban értelemszerűen és eléggé nem dicsérhető módon a különféle civil szervezetek vitték a prímet. Például az önkéntes tűzoltóegyletek. Ezért aztán előbb-utóbb minden falu egy originál, bár némileg levetett jellegűnek ható német tűzoltókocsival büszkélkedhetett. A nagy veres merdzsók korukat meghazudtoló műszaki állapotban érkeztek, és ez még nem minden, hiszen a hétköznapok erre mégsem gyakran hoznak tűzeseteket, a lelkes önkéntesek a technika folyamatos karbantartásával múlatják idejük nagy részét, a kellemes együttlét és a folyamatos harcra foghatóság fenntartásának, valamint a hatékonyság állandó növelésének jegyében. És hát mit is pátyolgathatnának legszívesebben, mint szemük fényét, az "új" kocsit. Ilyeténképpen a legpuccosabb veterántalálkozó legszemrevalóbb Bugattijait is megette volna a sárga rozsda az itt halkan és duruzsolva felvonuló, virulens, ám harcedzett nagy testű rokonok láttán.

Sokan voltak, és nem kellett pirulniuk az inkább csak mutatóba érkezett modern harcostársaik oldalán, már csak azért sem, mert a vakító tavaszi napfény úgyszólvan seggen szánkázott ragyogó testükön.

A program

egyébként a szokásosnak volt mondható, már ha az itt immár hagyományosnak számító színvonalra értjük. Az a helyzet ugyanis, hogy a Flórián-napi tűzoltózás először a század közepéig volt napirenden, a vörösök valahogy lehasadtak róla. Aztán, már a nyolcvanas évek közepén, pont a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum elevenítette föl újra, már a kezdetekkor nagy sikerrel. Azóta még bele is jöttek.

Fújta a tűzoltózenekar, prímán prosperált az alkalomnak szóló sörsátor, olyan volt az egész, mintha valamelyik a legjobb cseh filmrendezők közül életművét betetőző mestermunkáját venné föl éppen, rejtett, láthatatlan kamerákkal.

A férfinépség korsók szűrőjén szemlélte a maglódi mazsoretteket, akik bár rétest estére nyilván nem kaptak, de mindegyikük testére annyi tüzes tekintet tapadt, hogy ha nem lett volna a helyszínen, hát tűzoltót kell hívni. Azok meg is cselekedték, amit megkövetelt a haza ottan magát képviselő nőlakossága, fecskendőikkel széthűtöttek kicsinyt a lángoló bambászok között.

Voltaképpen már csak a sokrétű és szerteágazó gyerekprogramok idemásolása lenne hátra, tűzvédelmi totó, eszközfelismerés, ez meg az, de felesleges. A gyerekeket, pláne az apraját, úgyis unatkozni hordják ide a szüleik. Hát most ez nem jött be, május elsején a ligetben biztos bepótolták. Én sem ezt akartam. Szándékom szerint azon elmélkedtem volna, hogy épeszű ember csak hétköznapokon jár a skanzenba, de akkor is inkább borús, esőre hajló időben, mert akkor háborítatlanul vizsgálhatja, hogy szürkül-e már a szürkemarha pillanatnyilag tejeskávé színű borja, és hódolhat más efféle szubtilis élvezeteknek urasan.

Most ez se jött be. Csak a tűzoltók meg a mazsorettek.

- ts -

szerző
- ts -
publikálva
2000/18. (05. 04.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Terjeszkedik a magántőke
Jó üzlet az egészségügy
Uniós határvédelmi tervek
A kapukulcs őrzői
Interjúk
Somlyódy László, Mathias Énard
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...