Lemez: Alaposan megkeverve (LTJ Bukem: Journey Inwards)

  • - bogi -
  • 2000. május 4.

Tudomány

Nem egy jó jel: az elmúlt pár évben LTJ Bukem, alias Daniel Williamson jócskán kiesett a sajtó piksziséből. A modern tánczene területén töltött tízévnyi erőltetett menete után most megjelent első önálló szólóalbuma is, és többet érdemelne sikkből finnyáskodó lemezkritikáknál. Még akkor is, ha az ellene felhozott érvek: "a bebábozódás", a "homogénség" jogosnak tűnhettek alkalomadtán. Ám én mégiscsak úgy vélem, Bukem többet melózott, mint bárki más ezen a színtéren.

Nem egy jó jel: az elmúlt pár évben LTJ Bukem, alias Daniel Williamson jócskán kiesett a sajtó piksziséből. A modern tánczene területén töltött tízévnyi erőltetett menete után most megjelent első önálló szólóalbuma is, és többet érdemelne sikkből finnyáskodó lemezkritikáknál. Még akkor is, ha az ellene felhozott érvek: "a bebábozódás", a "homogénség" jogosnak tűnhettek alkalomadtán. Ám én mégiscsak úgy vélem, Bukem többet melózott, mint bárki más ezen a színtéren.

Gyermekkori zongoratanulmányai után a 80-as évek közepén kapcsolódott be az angol klubéletbe, soul- és rare groove-partikra járt, majd rövid ideig kalimpált egy "noname" jazz-funk zenekarban. Aztán beindult a rave-korszak, és Bukem úgy ´87-től már jegyzett DJ-nek számított, három évvel később pedig egy fesztiválon már tízezer embernek pakolt.

Logical Progression, illetve az azt követő Demon´s Theme című számai alapján őt tartják a drum and bass-irányzat egyik elindítójának. Bukem igazi mozgalmi ember, kiadója köré ifjú titánok seregét toborozza. A "bármit kiadok, amit lejátszok" szlogennel hirdetett filozófiája számtalan jungle-előadót indított el a világhír felé. DJ-estjei során is vérbeli csapatjátékosnak mutatkozik, rendszerint egy másik meghatározó figurával, Blame-mel és az elmaradhatatlan szövegelőkkel, MC Conraddal és DRS-szel, valamint egy-két újdonsült taggal járják a világot. "Sosem csak LTJ Bukemről szólt ez az egész, a kiadó és a hangzás számít." A szóban forgó soundot pedig szórták rendesen a tengernyi 12 inchesen és a különböző válogatásokon. (´96-tól datálódik az Earth és a Logical Progression, a közeljövőben jelenik meg az Earth következő, Summer alcímű fejezete. A Progression Sessions mixszéria ´98-ban indult, eddig négy résszel, a Points in Time című történeti maxi áttekintés pedig tavaly startolt, és már a hatodik albumnál jár. Szintén múlt év végén jött ki a Soulfood névre keresztelt új sublabel gyűjteményes korong.) Bukem nem kevesebbre tör, mint hogy "gondolatait milliók hallják".

Ennek tudatában furcsának tűnhet, miért várt tíz évet debütáló albumával, miközben maxijaiból két nagylemeznyire való anyag is összejött volna. Mi több, a megjelenése előtt beharangozta: "Csalódni fognak, akik egy következő drum & bass-lemezt várnak - annyi más érdekes zene létezik." Persze ez túlzás, de tény, hogy a Journeys Inwardsnak csak a fele drum & bass, az eddig túlzottan egydimenziós váddal élőknek van min fennakadniuk: egyszerre és alaposan megkeverve hallhatunk itt jazzt, soult, funkyt, ambientet, downtempo breakeket és hip-hopot, sőt még egy house-os beütésű számot is. A dupla CD mérlege: kétszer hét szám, közel kétszer ötven percben, mindkét oldalon egy-egy kilencperces remeklés (Rhodes to Freedom, illetve Suspanded Space), további majd egy óra egészen élvezetes anyag és cirka húsz perc használható töltelék. Dicséretes a számos vendégzenész biztosította élő megszólalás, mindössze az egyetlen énekes számot keveslem.

Egy nem igazán tipikus kritikus hüledező lelkünk melengetéséért magasztalja a lemezt. Az Utazás befelé, Belső vezetés, Közel a forráshoz, Feltétlen szeretet számcímek valóban magukért beszélnek, mégsem állítanám, hogy ez a lemez fogja "felnyitni a hitetlenek szemét". De ha az új évezredben így hangzik a kezdőlöket a táncparkett taposógépeinek átformálására, akkor hurrá.

- bogi -

Good Looking Records/HMK, 2000

(Bukem és kompániája május 11-én Budapesten lép fel a PeCsában.)

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.