Újabb elismerésben részesült Karikó Katalin

  • MTI/narancs.hu
  • 2022. június 17.

Tudomány

A Francia Természettudományi Akadémia tagjává választották.

A Francia Természettudományi Akadémia (Académie des Sciences) tagjává választották Karikó Katalint, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) alumnáját és kutatóprofesszorát.

 A közlemény szerint a beiktatási ceremóniát, melyen a biokémikus mellett még tizenöt kutató vált a tudományos testület tagjává, kedden rendezték Párizsban. Az ünnepségen az új akadémikusok székfoglaló előadást tartottak.

Az akadémia tavaly ősszel az mRNS-sel és annak terápiás felhasználásával kapcsolatos úttörő kutatásaiért Karikó Katalinnak ítélte oda legrangosabb kitüntetését, a Grande Médaille-t.

Keddtől Párizs adott otthont az European University Alliance for Global Health (EUGLOH) öt egyetemet egyesítő szövetség éves csúcstalálkozójának. Az SZTE, továbbá a Paris-Saclay Egyetem, a Lundi Egyetem, a Portói Egyetem, a Ludwig Maximilan Egyetem vezetői és munkatársaik, az oktatók és hallgatók képviselői megvitatták, hogy az EUGLOH milyen szerepet játszott a globális egészségügyi kihívásokra adott válaszadásban. A 2019-ben létrejött EUGLOH mérleget készített arról, hogy a szövetség mit jelentett eddig az érintett egyetemek polgárai számára; mit adott hozzá az oktatási, tudományos és innovációs célok megvalósításához. A párizsi találkozón vázolták továbbá az új tagokkal bővülő EUGLOH jövőképét.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.