A Csupasz pisztoly és hasonlóan infantilis filmek sikere a sűrűségben rejlik. Ami viszont nem egyenlő a túlpörgetéssel, ahogy azt az Angie Tribeca alkotói gondolták. Azt is rosszul lőtték be, hogy egy poén nem akkor lesz érthető, ha megmagyarázzuk, hanem akkor, ha megfelelő kontextust teremtünk hozzá.
Az Angie Tribeca, ahogy annak idején a Nagyon különleges ügyosztály, a nyomozós sorozatok mintáját követi, humora egyfelől ezek paródiájából, másfelől a figurák és a helyzetek kifacsarásából adódik. Hogy egy koncepciót másol, az még nem volna baj, a baj ott kezdődik, hogy nem egészen érti, amit másol. Van egy nyomozónő, aki új társat kap, és így járják együtt Los Angeles utcáit, miközben mindenki teljesen tébolyodott, de a legnagyobb természetességgel. Ám mégis betör a józanság az Angie Tribecába, és azt olyan kínosan teszi, hogy az ember rekeszizma ökölbe szorul. Ekkor kezd el ugyanis didaktikus és szájbarágós lenni az egész. Nem elég, hogy valaki elsüt egy szóviccet, rögtön ki kell nézni a képből, buta tekintettel, hogy „hát ez nem normális”. Nem elég, hogy van egy minden részben következetesen visszatérő poén, amit még okosan is építenek, és épp amikor eljutna oda, hogy kifut a csattanóra, valakinek közbe kell szúrni egy mondatot, amiből kiderül, miért is kéne nevetnünk. De köszönjük, így már rég el van szúrva a jókedv.
Az Angie Tribeca még saját szereplőinél is hülyébbnek nézi nézőjét, akinek nemhogy minden vicc új, de mindet meg is kell neki magyarázni.
Magyar felirat: feliratok.info projekt
