Tévétorrent

Broad City

  • - greff -
  • 2014. május 30.

Tévétorrent

Ahhoz azért pofa kell, hogy valakik a Csajok szárnyalása idején olyan tévésorozattal álljanak elő, ami szintén huszonéves lányok New York-i mindennapjairól mesél, de Ilana Glazernek és Abbi Jacobsonnak (akik nemcsak írják, de alakítják is a Broad City főhőseit, Ilanát és Abbit) éppen ezen a telítettnek gondolt pályán sikerül versenysebességre gyorsulnia.

A korábban pár perces webes epizódokkal tesztelt sorozat tanult a Csajok vad újrealizmusából, de nem követi, ahogyan mondjuk a Szex és New York harsány tündérmeséjét sem. A Broad City első évadja nem foglalkozik valódi drámai ív megácsolásával, inkább csak szkeccseket halmoz egymásra gyorsan és gondtalanul, erősen a Family Guy epizodikus/anarchista/széteső modorában, de a kortárs stand-up és az örök füvezős viccek (a notórius munkakerülő Ilana gyakorlatilag az összes részben csontra be van szíva) által is jócskán megihletve. A sorozat humora sokrétű: a két öntörvényű leányzó a súlyos faviccektől az infantilis altesti poénokon át a kulturális utalásokkal terhelt intellektuális gegekig mindent bevet, és ezeknek a nagyobbik része működik is, de az sem számít sokat, ha valamelyik félresikerül, hiszen azonnal lendülnek tovább a következők felé. Mindeközben pedig sikerül megalkotniuk két meglehetősen eredeti, jó svádájú, kellőképpen flúgos, kicsit fárasztó, de nagyon szerethető karaktert, akiknek a hátára még két-három évad bizonyára rápakolható.

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.