Tévétorrent

Resurrection

  • Baski Sándor
  • 2014. május 30.

Tévétorrent

Nem tudunk betelni az élőhalottakkal.

A korhatáros halálhörgést a The Walking Dead szállítja hétről hétre töretlen sikerrel, de a betevő zombiadagot azok is megkaphatják, akiket a rothadó hullák látványa nem izgat fel különösebben. A Visszajáróknak, a Narancs hasábjain is méltatott és szinte hiba nélküli francia sorozatnak természetesen már javában készül az amerikai újrája, de addig is itt az ABC-n futó Resurrection, amely elvileg Jason Mott regényén alapul, a gyakorlatban viszont jelentős hasonlóságokat mutat az európai műfajtárssal.

A sztori ebben a verzióban is egy kistelepülésen, a missouri Arcadiában játszódik (populáció a Wikipedia szerint 608 fő), a kedélyeket pedig szintúgy évek vagy akár évtizedek óta halott családtagok megmagyarázhatatlan visszatérése borzolja. Hasonló tüneteket produkálnak, mint a francia rokonok: megnövekedett étvágy és inszomnia. A nyomozófigura ellenben jóval nagyobb szerepet kap, így a Resurrection az első pár epizódban nemcsak drámaként, de misztikus krimiként is funkcionál. A rejtélyeket és a kötelező szentimentális pillanatokat a megfelelő koncentrátumban kapjuk, a sztármentes színészgárda is hozza az iparági sztenderdet, a folytatásban azonban eltolódnak az arányok. A Visszajárók is jelentős terjedelemben taglalta az élők és holtak banális családi problémáit és kibeszéletlen múltbéli traumáit, de egy pillanatra sem tűnt úgy, mintha szappanoperát néznénk. A Resurrectionről ugyanezt nem lehet elmondani, pont az hiányzik belőle, ami a francia szériát kiemelte a dömpingből: hangulat, atmoszféra, életszag.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.