Crossbones

Egy kis kalózkodás mindenkivel megeshet, még John Malkovichcsal is. Könnyű szívvel lehet tengerre szállni, ha az adott sorozat őt választja, khm, zászlóshajónak, és a jól bevált vér-szex-áltörténelem mesterhármast tűzi a lobogóra. Persze, hogy érdemes-e, az kérdéses, hiszen túl sok újdonságot nem lehet elmondani a tengerimedvés klisékről, ez már a címválasztásból is kiderül. Talán egyébként mégis lehetne, de általában nem a történelem szerelmesei éltetik a kalózműfajt. Régi történet, sosem látott mélység: felszínes alakok közt evickél Malkovich, a híres-hírhedt Feketeszakáll kapitány. Szerepe egészen reflektálatlan; a csendesen vérengző, Buddhákkal meg szocialista vagyonmegosztáson alapuló függetlenségi elvekkel megáldott hiperfilozófus kalózvezér maga a túlírt zátony, amit kerülgetünk egy darabig, de előre sejthető, hogy elsüllyedünk miatta. A hőskorból már kiesett 18. századi kalózkodás, az angol flotta játszmázása, a mindenki által vágyott újonnan feltalált kronométer viszont mind olyan alapkellékek, amelyek végül is megfelelő díszleteket jelentenek ehhez a játékhoz. A hajóorvos-titkosügynök az egyetlen, aki némileg kormányozza ezt a bárkát; Richard Coyle, a remek angol komikus egészen leköti az embert. Sajnos semmi egyéb, de legalább nem a hagyományos tengeri fosztogatáson és elásott kincsen van a hangsúly. Leginkább a szárazföldön ragadunk, de az atmoszférateremtő tömegjelenetek sokszor diákszínjátszókörök bohóckodására emlékeztetnek. De ne is várjunk túl sokat, elvégre kalózokról van szó: ha van rum meg némi nyereség, a többi nem számít.