Tévétorrent

Damien

  • - svébis -
  • 2016. április 24.

Tévétorrent

Van az Ómen végén az a hideglelős pillanat, amikor a kis Damien hátratekint, egyenest a kamerába, majd mosolyra húzza a száját, de úgy, hogy attól nem kapunk levegőt. Ilyesminek itt nyoma sincs.

Damien Thorn kedves, gyámoltalan, naiv fotóriporter, akinek fogalma sincs, mi történik körülötte. Emlékfoszlányokban törnek rá az első rész képkockái, ám a másodikkal már nem számolnak, melyben ráébred sorsára. Jámboran pislog, mikor megszaporodnak körülötte az átabotában összecsapott bibliai jelek, jé, én vagyok a gonosz.

Pedig rajta kívül mindenki tudja ezt. A munkamániás nyomozó, a titokzatos öregasszony, a vatikáni vitéz, aki végezni akar vele, meg persze egy csapat befolyásos ember, akik már nagyon várják, hogy Damien betöltse végzetét.

false

Oké, értjük: annyira aljas és züllött ez a világ, hogy már az Antikrisztust is dróton rángatják. Csak hát a motiváció, az hiányzik. Persze ott egy bolond bige, aki begyűjtötte az Ómen-relikviákat, de a Damien sorsát egyengető pénzemberekről nem derül ki, mit örömködnek, hogy mindjárt itt a világvége. Mondjuk, a sztori a második és harmadik rész közt játszódik, szóval nagyon nem kell izgulni, Sam Neill majd úgyis bebukja az armageddont.

Pedig nagyon igyekeztek összeszedni a jól ismert motívumokat: támadnak a rottweilerek, röpködnek a varjak, és csúf halált hal mind, ki útjába áll az eljövetelnek. Ám nem látnak tovább a trilógiánál, képtelenek vérfrissítést hozni a történetbe, az meg már az utolsó csepp a szenteltvízben, hogy még Jerry Goldsmith Ave Satanijával sem képesek hozni a klasszikus hangulatot.

Magyar felirat: Taurusz

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.