Látszólag a jövőt mutatja, ám titkon a jelenről szól, annak alternatív (leegyszerűsítve: az utópia esetén pozitív, a disztópia esetén negatív) változatait tárja elénk (az ötvenes évek amerikai inváziós sci-fijei is látszólag földönkívüli fajok támadásáról szóltak, de nem volt nehéz beléjük látni a McCarthy-éra kommunistapánikját). A sci-fik így szerencsés esetben pont annyira távolítják el a nézőt megszokott mindennapjaitól, hogy új fényben lássa ismert világát, de kis erőfeszítéssel még ráismerhessen (és esetleg észrevegye hibáit).
Valami hasonlót csinál a James S. A. Corey álnév alatt alkotó írópáros regényfolyamából készült The Expanse is. A történet igen határozott – és lássuk be, nem elképzelhetetlen – jövőképet fest le: az ember a 23. századra kolonizálta az egész Naprendszert, a birodalom központja az ENSZ irányítása alatt álló Föld és a különálló katonai nagyhatalommá vált Mars (a Föld dekadenciájával és demokratikus voltával Athént idézi, míg a fegyelmezett, hierarchikus Mars Spártát). A két egymással hidegháborúban álló bolygón él a társadalom elitje, míg a „harmadik világként” pozicionált aszteroidaöv az underclass otthona és a létfontosságú nyersanyagok lelőhelye (ami elég izgalmas annak fényében, hogy Amerikában éppen most kezdtek el gondolkodni az űrbányászat lehetőségein). Mivel a regények nagy hangsúlyt fektetnek az univerzumépítésre, a sorozat is ezt tekinti prioritásnak. Káprázatos részletességgel jelenik meg az egyszerre több helyszínen bonyolódó történet: a készítők minden bolygóhoz más-más, hangulatos látványvilágot társítottak (a gyártó csatorna, a SyFy sorozatai gyakran hagynak némi kívánnivalót maguk után az effektek terén, de ezúttal egy szavunk sem lehet), lakóiknak pedig sajátos megjelenésük, divatjuk és nyelvjárásuk van. Amellett, hogy néhol kimondottan szemkápráztató szériáról beszélünk, meglepően közel maradunk az ábrázolt körülmények között könnyen elképzelhető társadalmi valósághoz: az űr gyarmatosítása nem eltörölte, hanem elmélyítette a társadalmi szakadékokat, a legfontosabb természeti erőforrás a víz, és az emberi civilizáció elérte a szinte tökéletes kulturális hibriditást.
A sorozat e komplex világot több egyéni cselekményszálat mozgatva ismerteti meg a nézővel, melyek más-más zsánert képviselnek (van neonoir, klasszikus sci-fi kaland és politikai dráma is). A sokféle műfaj a készítők arányérzékének köszönhetően remekül megfér egymással és sajátos funkciót tölt be, mivel a szerteágazó univerzum más-más aspektusait mutatja be: a nyomozás a mikrotársadalmi folyamatokat és a diaszpórák életét, a kaland- és akciónarratíva a katonai konfliktusokat és a gazdasági érdekhálózatot, míg a politikai szál a diplomáciai játszmákat tárja fel. Ami hagy némi kívánnivalót maga után, az a jellemábrázolás: minden szereplő egyszerű archetípusokat testesít meg, akik az eddigi epizódok során nem sok fejlődést mutattak (ennek megfelelően a színészi alakítások sem megrázóak).
Az alapos, az irodalmi alapanyag erényeit megőrző forgatókönyv, a húsbavágó, a műfaj keretein belül realisztikusnak nevezhető jövőkép és a versenyképes látványvilág (elvégre a sci-fi, illetve annak látványosabb válfaja még mindig a mozi területe) máris reményt ébresztett a műértőkben, hogy van élet a SyFy számára a Battlestar Galactica után.
Magyar felirat: Mor Tuadh & Cain & vbalazs91 & vadkörtefa & Sagi
