Tévétorrent

Stan Lee’s Lucky Man

Tévétorrent

A 93 éves Stan Lee második reneszánszát éli. Az általa alkotott figurák sorra kapják meg saját filmjeiket, melyekben rendszeresen cameo szerepekben tűnik fel, de a valódi alkotói tevékenységet sem hagyta abba. A POW! Entertainment élén továbbra is gyártja az ötleteket tévésorozatokhoz, animációs filmekhez és képregényekhez. Lee a hatvanas évektől a Marvel kötelékében új szuperhős-paradigmát honosított meg: figurái emberiek, hétköznapi problémákkal küszködnek. Esendő hősök, akikkel könnyű azonosulni, de hősiességben nem maradnak el elődeiktől. Ettől a gyakorlattól most sem tért el, amikor a Sky számára alkotta meg a Lucky Man című sorozatot.

Amíg az amerikai csatornákon hódítanak a szuperhősök, addig Nagy-Britanniában e tendencia alig érzékelhető (kivétel a Misfits vagy az amerikai szuperhős-képregényekkel párhuzamosan fejlődő és annak hatásait is mutató Doctor Who). A Lucky Man a jellegzetesen brit pszichológiai indíttatású krimik jegyeit ötvözi a szuperhős-történetek logikájával. Harry Clayton (James Nesbitt), a családi gondokkal küzdő, gyarló londoni nyomozó szert tesz egy karperecre, ami képessé teszi arra, hogy irányítsa a szerencséjét. A szerencse mint narratív szervezőerő érdekes módon nem a történet izgalmát veszi el, hanem egészen váratlan helyeken módosítja a nézői várakozásokat (tekintve, hogy a sors minden szerencsés fordulatot balszerencsével ellensúlyoz Harry környezetében). A széria a maga egyszerű és olykor klisészerű módján még a szerencse természetéről is felvet kérdéseket: lehet-e birtokolni, azé-e, aki méltó rá vagy arra mosolyog rá, aki tesz érte?

Bár a sorozat kellően könnyed és elegáns, szinte kizárólag klisékből építkezik. Ez London ábrázolásából is jól látható – pontosan olyan, ahogy azt egy nem londoni elképzeli. A Lucky Man nem sok újat hoz, de a hangulat és a színészi játék így is kellemessé teszi.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.