Továbbra is bújtatják Kósa Lajost: a héten már egyetlen lakossági fórumot sem tart

  • - gera -
  • 2018. március 26.

Választás 2018

Pedig volna miről kérdezni a tárca nélküli minisztert.

Egyetlen lakossági fórumot sem tart a héten az 1300 milliárd forintos ügyben érintett Kósa Lajos – szúrtuk ki a Fidesz hivatalos honlapján. Bár a hét csak négy munkanapból áll, a fideszes politikusok és a párthoz közeli „szakértők” rengeteget fognak dolgozni a párt honlapjára felkerült, a fórumokat felsoroló lista szerint: van olyan nap, amikor 28 különböző helyen igyekeznek meggyőzni a választókat arról, hogy az ellenzék rossz, a Fidesz viszont jó. Ezért is furcsa, hogy a lista szerint a tárca nélküli miniszter egyetlen alkalommal sem áll az emberek (sőt a magyar emberek!) elé a kampány utolsó másfél hetében.

Kósa Lajos

Kósa Lajos

Fotó: YouTube/ATV

Bár az elmúlt napok eseményeinek fényében nem kell azon meglepődni, hogy Kósa nem vállal lakossági fórumot. Múlt hét kedden a mátyásföldi fórumát mondták le egy nappal az esemény előtt, nem sokkal később pedig a Fidesz honlapján elérhető táblázatból tűntek el a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter rendezvényei. Pénteken kiderült, Újfehértón sem hallgathatják meg a választók Debrecen egykori polgármesterét, mivel az ottani fórumára sem ment el, az érdeklődőknek Soltész Miklós államtitkárral kellett beérni.

A múlt héten két alkalommal is nagyon látványosan menekülő Kósát egyébként volna miről kérdezni, mert mindeddig nem adott érdemi választ arra, hogy milyen szerepe is volt az ügyben, és miért ajándékoztak papíron a titokzatos örökségből több mint 800 millió forintot a miniszter édesanyjának. Ahogy az sem derült ki, hogy Kósa mindezek után alkalmasnak tartja-e magát a miniszteri posztra.

Borítókép: YouTube/ATV

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.