Telekocsi-alkalmazással segítené a külföldön élő fiatalokat a Momentum

  • narancs.hu
  • 2018. március 26.

Választás 2018

A cél, hogy könnyebben eljussanak szavazni.

A Momentum hétfőn bemutatta a MomenTour névre keresztelt telefonos applikációját. A MomenTour azért jött létre, hogy egymásra találhassanak azok az utasok és sofőrök, akik egy irányból kelnek útra szavazni.

Az applikációra az is regisztrálhat, aki segíteni szeretne, illetve az is, akinek segítségre van szüksége. A programmal a tartózkodási helyünk, valamint a legközelebbi külképviselet alapján találhatunk akár sofőrt, akár utasokat.

A Momentum telekocsi alkalmazása ingyenes, letölthető Androidra és iOs-re is.

Hajnal Miklós, a párt szóvivője mai sajtótájékoztatóján elmondta, a Momemtourt azért hozták létre, mert a külhoni magyarokkal ellentétben a külföldre vándorolt magyarok nem szavazhatnak levélben, személyesen kell megjelenniük a külképviseleteken, ami gyakran több száz kilométerre van lakóhelyüktől.

Hajnal beszélt arról is, hogy bár a kormány a levélben szavazás lehetőségét egy tollvonással elintézhetné, de az elmúlt 8 évben semmit nem tett az ügy érdekében, úgy tűnik, „ennyire sem fontos a kormánynak azoknak a véleménye, akik részben épp az ő káros tevékenységül hatására költöztek el külföldre”.

Kifejtette azt is, hogy elsősorban az itthon maradtak hazaszeretete és az elvándoroltak honvágya hajtja őket előre. Négy évvel ezelőtt 29 ezren mentek el szavazni külföldön, a Momentum deklarált célja, hogy ezt legalább megduplázza, mert ezen a pár tízezer szavazaton is sok múlik.

Szerintük olyan politikusokra, olyan pártokra van szükség, akik ígérgetés helyett dolgoznak. Akik ha kell, ellenzékből is megoldják az ország problémáit, akik nem csak beszélni tudnak, hanem ha kell, kimennek az utcára, rendbe teszik a várost, gyűjtéseket szerveznek, vagy éppen mobilalkalmazást fejlesztenek. A Momentum egy ilyen párt, és szerintünk ez a politika jövője, mert ígérgetni bármelyik politikus tud, de dolgozni csak nagyon kevés – zárta sorait Hajnal.

Momentum Mozgalom

Töltsd le a Momentour telekocsi alkalmazást a https://szavazz.momentum.hu/ oldalról, hogy könnyebben eljuss szavazni külhoni magyarként is! #vanremény #momentum2018

 

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.