Kilépett a DK-ból, a Fidesszel szavazott, most függetlenként indul

Választás 2022

Egyre több egyéni választókerületben jelentik be indulásukat magukat ellenzékinek hirdető személyek. Felbukkanásuk leginkább az összellenzéki jelöltek dolgát nehezíthetik meg, ám a tapasztalatok alapján csak akkor hajtanak hasznot a Fidesznek, ha sokan próbálkoznak egy-egy körzetben. Cikksorozatunkban először az Érden próbálkozó Asztalos Éva karrierjét és motivációit mutatjuk be.

Kedves Olvasónk!

Ez az írás egy nagyobb anyag részeként a Magyar Narancs 2022. február 24-i számában jelent meg. Most ezt a cikkrészletet ebből a lapszámunkból széles körben, ingyenesen is hozzáférhetővé tesszük.

Részben azért, mert fontosnak tartjuk, hogy minél többen megismerkedjenek a tartalmával, részben pedig azért, hogy megmutassuk, érdemes a Narancsot megvásárolni is, hiszen minden számban hasonlóan érdekes cikkeket találhatnak – és a lap immár digitálisan is előfizethető, cikkei számítógépen, okostelefonon és tableten is olvashatóak.

magyarnarancs.hu-n emellett a továbbiakban sem csak fizetőfal mögötti tartalmakat találnak, így mindig érdemes benézni hozzánk. 

Visszavárjuk!

A szerk.

Asztalos Éva 2019-ben – amikor a helyi ellenzéki szövetség megnyerte az önkormányzati választást – a DK színeiben lett önkormányzati képviselő az érdi közgyűlésben, frakciója az egyik fontos testület, a jogi és közbiztonsági bizottság élére delegálta. Asztalos ennél többre vágyott, és amikor kiderült, hogy a DK nem őt, hanem Bősz Anett parlamenti képviselőt indítja az Érdet is magában foglaló országgyűlési választókerületben, 2020 szeptemberében kilépett a pártból. Lapunknak akkor azt mondta, Bősz Anett előretörése befolyásolta a döntését, de abban más is közrejátszott. Asztalos a 2021-es, Bősz által fölényesen megnyert ellenzéki előválasztáson nem vett részt; távolmaradását azzal magyarázta, hogy elégedetlen a pártok kialakította szabályokkal, győzelme esetén különben sem szeretne beülni egyetlen parlamenti frakcióba se. Mindeközben a városi közgyűlésben továbbra is a Szövetség Érdért ellenzéki frakcióban dolgozott.

Az országos választások közeledtével a szövetségeseivel addig együtt szavazó politikus magatartása érdi forrásaink szerint jelentősen megváltozott. A fordulópont a korábbi fideszes alpolgármester, a korrupciógyanús botrányok miatt elhíresült Bács István ügye volt. Érd LMP-s alpolgármestere, Tetlák Örs azt kifogásolva, hogy a kormánypárti politikus nem tüntette fel 2020-ra vonatkozó vagyonnyilatkozatában a cégének adott 71,5 milliós kölcsönét, tavaly nyáron vizsgálatot kezdeményezett a jogi és közbiztonsági bizottságnál.

A testület elnökeként Asztalos nem kapkodta el az eljárást, majd megelégedett azzal, hogy Bács csak 33,5 millióról elszámolva kijavította a nyilatkozatát.

Amikor a döntéssel elégedetlen Szövetség Érdért frakció idén január közepén az ügyet a közgyűlés elé akarta vinni, a bizottság elnöke a testület tagjainak megkérdezése nélkül visszavonta a vonatkozó – Bácsot amúgy felmentő – előterjesztést; a közgyűlést az utolsó pillanatban SMS-ben kellett lefújni. „Finoman szólva nem jeleskedett abban, hogy megszorongassuk Bácsot” – mondta lapunknak Csőzik László polgármester, hangsúlyozva: a közgyűlési szavazás ellehetetlenítésével Asztalos elérte, hogy kifussanak a határidőből, és ezzel Bács megússza a számonkérést. A frakció ezt követően nagy arányban (22 igen, 3 tartózkodás) kizárta a politikust. Asztalos ellentámadásba ment át, és amikor a Fidesz február elején összeférhetetlenségi és méltatlansági eljárást indított a polgármesterrel szemben, az általa vezetett, sebtében összehívott rendkívüli bizottsági ülésen a fideszesekkel szavazott Csőzik ellen. A polgármester Bősz Anett férje.

MaNcs

 
Asztalos Éva
Forrás: Facebook

Asztalos független jelöltként kezdte gyűjteni az ajánlásokat, és a volt fideszes polgármester, T. Mészáros András pedig megosztogatja a Facebookon a róla szóló cikkeket. „A Fidesz úgy szerepelteti a fake news médiájában, mintha két bivalyerős baloldali jelölt indulna a kormánypárti Aradszki András ellen” – mondta Csőzik, hozzátéve, szerinte ez érdemben nem képes befolyásolni a választás eredményét, mert Asztalosnak alacsony az ismertsége.

A polgármester elleni február 10-i közgyűlési szavazásról – amelyet Csőzik megnyert – Asztalos a fideszesekkel együtt vonult ki. Az ülést rögzítő, a YouTube-on elérhető felvételen jól látható, hogy Bács alpolgármester hozzá hajolva hívja ki a teremből a volt baloldali képviselőt. Báccsal Asztalos korábban sem volt rossz viszonyban, a közösségi médiában például feltűnt egy olyan kép, amelyen együtt látható a fideszes politikus – szintén közszereplő – feleségével.

„Az embereknek elegük van a pártokból, és úgy érzik, az ellenzéki szövetség jelöltjei hiteltelenek, ezért nem is akarnak rájuk szavazni” – mondja Asztalos, amikor az indulásáról kérdezzük. Állítása szerint

a választóktól azt hallja, nem egészséges, hogy Érd város polgármestere és az országgyűlési képviselőjelölt férj-feleség kapcsolatban van, mert a térség többi városát ez negatívan érintheti.

Azért harcolnak, hogy ne legyenek összefonódások a politikában. Azt a vádat elutasítja, hogy a Fidesz embere lenne, mindig is baloldali érzelmű volt. Nem kommunikál a kormánypárttal, nem érkezett hozzá informális megkeresés. A kormánypárti média sem kereste meg eddig egy alkalommal sem, csak a Facebook-bejegyzéseit használják fel. Bács István ügyéről azt mondta, megállapították, hogy valótlan a korábbi alpolgármester vagyonnyilatkozata, viszont nem voltak meg a törvényi feltételek az összeférhetetlenség megállapításához, ezért vonta vissza az előterjesztést. „Azért zártak ki a frakcióból, mert a bizottság hozott egy jogszerű döntést” – magyarázza. Szerinte amúgy nem jó, hogy Aradszki András jelenlegi kormánypárti országgyűlési képviselő és Érd városa között nincs a fejlesztésekben együttműködés; úgy véli, erre személyi viszonyoktól függetlenül szükség volna.

Álellenzéki és kamupártok indította jelöltekkel korábban már foglalkoztunk egy cikkünkben a Narancs.hu-n:

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.

Mozgó falak

  • Molnár T. Eszter

Négy férfi üldöz egy nőt. Ha a hátak eltúlzott görbülete, az előrenyújtott kezek vonaglása nem lenne elég, a fejükre húzott piros papírcsákó félreérthetetlenül jelzi: ez őrület. Kétszer megkerülik a színpad közepén álló mobil falat, majd ahogy harmadszor is végigfutnak előtte, a nő megtorpan.

Mahler-liturgia

„Én valóban fejjel megyek a falnak, de legalább jókora lyukat ütök rajta” – mondta egy ízben Gustav Mahler, legalábbis a feminista brácsaművész, Natalie Bauer-Lechner emlékiratai szerint. Ez a konok, mániákus attitűd az egyik legnagyszabásúbb művében, a Feltámadás-szimfóniában is tetten érhető.

Gyurcsány a tettes

A DK-s politikus visszavonulásának mindenki örül. Örül a Fidesz, örülnek azok is, akik őszintén a pokolra kívánják Orbánt és a rendszerét. Hiszen Gyurcsány távozása felér egy beismeréssel: tényleg mindenért ő a hibás.