Pécsett és Szolnokon is beindultak az álellenzéki jelöltek

Országszerte aktívvá váltak a magukat ellenzékinek hívó, valójában álellenzékiként, vagy kamupártok jelöltjeiként induló helyi politikusok. Bemutatunk néhány példát Pécsről és Szolnokról.

Lapunk nyomtatott kiadása nemrég foglalkozott azzal, hogy egyre több egyéni választókerületben jelentik be indulásukat magukat ellenzékinek hirdető személyek. Békés és Pest megyei, valamint budapesti ilyen jelöltekről cikkeztünk megállapítva, felbukkanásuk leginkább az összellenzéki jelöltek dolgát nehezítheti meg, ám a tapasztalatok alapján csak akkor hajtanak hasznot a Fidesznek, ha sokan próbálkoznak egy-egy körzetben. Összeállításunkat ezúttal Baranya és Jász-Nagykun-Szolnok megyei álellenzéki jelöltekkel folytatjuk.

Baranya 1. számú oevk. – Pécs: Bognár Szilvia és Hencsei Zsolt

„Elsőre úgy tűnt, hogy nem a Baranya 1-es választókerületben létrejövő Mellár Tamás–Kővári János, hanem a másik pécsi központú körzetben összecsapó Hoppál Péter–Szakács László-párharc lesz rendkívül kiélezett küzdelem. A legfrissebb fejlemények ennek a fordítottját mutatják: Szakács akár 8-10 százalékkal nyerhet, míg Mellárnak nagyon kapaszkodni kell a győzelemhez, mert az elmúlt években a helyi politizálásban alig vett részt, Kővári viszont nagyon aktív” – jellemzi a pécsi közéletet a Narancs.hu-nak Babos Attila, a független Szabad Pécs portál vezetője.

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy Baranya megye 1. számú választókerületben a pécsi ellenzéki városvezetésben nemrég még az alpolgármesteri tisztséget betöltött Bognár Szilvia, míg a másik pécsi körzetben az ex-jobbikos Hencsei Zsolt is elindul a mandátumért.

A győzelemre egyiküknek sincs esélye, de beleszólhatnak a végső sorrendbe.

Bognár Szilviát – a helyi ellenzéken belüli torzsalkodások nyomán – a DK kérésére váltották le Pécsett az alpolgármesteri posztról. A 2019-es önkormányzati választáson Bognár független, de a DK által jelölt ellenzéki képviselőből lett előbb független, majd DK-s alpolgármester. Leváltása után kilépett a DK-ból és azt is bejelentette, lemond arról, hogy a Mindenki Pécsért színeiben politizáljon a városházán. Bognár Szilvia a múlt héten a Facebook-oldalán egy videóban jelentette be, hogy elindul az országgyűlési választáson.

 
Forrás: Bognár Szilvia Facebook

Hencsei Zsolt egy ideig lebegtette indulását, aztán döntött: megpróbálja. Már a bejelentése előtt tudni lehetett, hogy a nevében valaki más felvette az ajánlóíveket, amelyekre azóta szorgosan gyűjtik az aláírásokat. A Pécs-Meszesen élő városházi képviselő a Jobbik színeiben szerzett 2019 őszén önkormányzati mandátumot, és a Szabad Pécs tudósítása szerint nemrég jelentette be a Facebookon, hogy a jövőben nem jobbikosként, hanem független képviselőként politizál tovább. Mind Bognár Szilvia, mind Hencsei Zsolt a Fidesz leváltását nevezi legfontosabb feladatnak, ámbár próbálkozásuk, indulásuk ennek ellentmond.

 
Hencsei Zsolt (K)
Forrás: Hencsei Zsolt Facebook 

Jász-Nagykun-Szolnok megye 1. számú oevk. – Szolnok: Csikós Attila

A „Fidesz kettes számú jelöltjeként” beszél a szolnoki egyesült ellenzék az exjobbikos Csikós Attiláról, aki bezavarhat a kiélezettnek ígérkező választási csatába. Csikós az erősen kamuszervezetnek tűnő Polgári Válasz (PV) egyetlen aspiránsa. Hivatalosan persze csak akkor lesz jelölt, ha megszerzi az ötszáz érvényes támogatói aláírást, de ezzel várhatóan azért sem lehet probléma, mert helyi forrásaink szerint a Fidelitas is segít neki. 

Csikós Attila 2015-ben lépett be a Jobbikba, és rögtön bedobták a mélyvízbe. Egy képviselői lemondás miatt 2016 januárjára időközi választást írtak ki Szolnok egyik önkormányzati választókörzetében. Ezen a harmadik helyet érte el 19 százalékkal, ám ez sokkal jobb eredmény volt annál, mint amit a Jobbik bármikor is elért ebben a körzetben. Ezért a Jobbik 2018 áprilisában őt indította Jász-Nagykun-Szolnok megye 1. számú választókerületében az országgyűlési választáson. Csikós annak ellenére jól szerepelt, hogy nem szerzett mandátumot. A 42 százalékot elért fideszes Kállai Mária mögött a voksok 37 százalékát gyűjtötte be, ami a jobbikos jelöltek országos teljesítménye tükrében figyelemre méltó eredmény volt. Csikós ebből azt a következtetést vonta le, hogy a relatív siker főként a személyének volt köszönhető, és nem az akkoriban erőteljes, győzelemre törő Jobbiknak.

 
Bencsik János, a Polgári Válasz vezetője (b) és Csikós Attila (j)
Forrás: Facebook

A 2019. októberi önkormányzati választásnak Csikós a Jobbik szolnoki és választókerületi elnökeként vágott neki. Ez év májusában volt az európai parlamenti választás is, és várható volt, hogy azon a Jobbik legalább egy EP-mandátumot bizonyosan szerez. Csikós a listavezető Gyöngyösi Márton megüresedő parlamenti helyét nézte ki magának. Több forrásunk azt állítja, hogy sokkal inkább az országgyűlési mandátumra pályázott Csikós Attila, mint a szolnoki polgármesterségre. A maga részéről úgy kalkulált, hogy ha nem jön össze a polgármesterség lenni, akkor legyen ő parlamenti képviselő Gyöngyösi helyén. A Jobbik pártvezetése egyéb okok mellett ezt azért sem tudta neki garantálni, mert az EP-választás öt hónappal megelőzte az önkormányzatit. Helyben tartja magát az a vélekedés, hogy azért lépett vissza a szolnoki polgármester-jelöltségtől, mert az Országgyűlést ambicionálta. Maga helyett az immár a Mindenki Magyarországa Mozgalomban politizáló nem szolnoki Lukácsi Katalint favorizálta, akit viszont a helyi Jobbik-szervezet nem fogadott el.

A vita vége az lett, hogy Csikóst egyhangúlag visszahívták az elnöki posztról. Csikós ezek után azt akarta elérni az országos pártvezetésnél, hogy oszlassák fel a helyi szervezetet. Mivel ez nem sikerült, ő távozott a pártból.

Csikós azóta többek szerint szoros kapcsolatot ápol azzal a Ligeti Józseffel, akit a Fidesz emberének mondanak Szolnokon, és aki önkormányzati képviselőként kiugrott a Szolnoki Többségből, borítva ezzel az önkormányzatban az ellenzéki fölényt. Egy friss szolnoki Facebook-bejegyzés arról tudósít, hogy a Tiszaligeti sétány egy félreeső részén Ligeti és Csikós beszélget egymással. A Kimondott Szolnok Facebook-csoport szerkesztői azt írták a kép alá, aligha a vasárnapi ebéd receptjéről beszélget a két férfi.

A Narancs.hu néhány héttel ezelőtti beszámolója szerint Bencsik János, a Polgári Válasz vezetője nem csupán azt jelentette be, hogy Csikós Attilát indítják, de egyben nyomatékosan azt kérte az egyesült ellenzék helyi pártjaitól, hogy léptessék vissza közös jelöltjüket, Sziráki Pált Csikós javára.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot! 

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.