Orbán: Ha a baloldal nyer, másnap elzárják a gázt

  • narancs.hu
  • 2022. április 1.

Választás 2022

És persze a fegyverszállítmányok is azonnal elindulnak Ukrajnába. A miniszterelnök Székesfehérváron zárta a kampánykörútját.

A Fidesz elnöke, jelenlegi miniszterelnök, Orbán Viktor Székesfehérváron zárta választások előtti kampánykörútját. 

Orbán először a helyieket szólította meg, és többek között arról beszélt, hogy régóta követi a választási statisztikákat, és ha Székesfehérvár belső részében Varga Tamás nyer, akkor az egész országban a Fidesz győz a választáson.

 

„13 óránk lesz arra, hogy győzzünk” – mondta a vasárnap 6 órától 19 óráig leadható voksokkal kapcsolatban, de felhívta a figyelmet arra is, hogy volt már olyan választás, ahol szombaton és hétfőn is nyertek, de vasárnap veszítettek.

„Aki egyszer forró tejjel a száját megégette, az jobban teszi, ha a hideg vizet is fújva issza”

– tette hozzá. Szerinte nem meglepő, de az ellenzék csal a választáson. „Nekünk ilyen nehezített pályán, ilyen akadályok mellett is nyernünk kell” – mondta.

 

A háborúval kapcsolatban arról beszélt, hogy 1999-ben, épphogy beléptünk a NATO-ba, másnap a NATO úgy döntött, beavatkozik a délszláv háborúba, és bombázta Belgrádot. „De az egy másik háború volt, két, nálunk kisebb nép harcolt. Most viszont egy 40 és egy 140 milliós ország háborúzik, a kockázat összehasonlíthatatlanul nagyobb.”

Úgy folytatta: „A kérdés most az, hogy háború vagy béke.” Orbán, mint mondta, azt gondolta, hogy pártállásra való tekintet nélkül mindenki a béke oldalán lesz, hiszen ez két másik nép háborúja, egy ukrán-orosz háború, nekünk pedig az a dolgunk, hogy kimaradjunk.

„De nem ez történt, mert amíg a nemzeti oldal szerint nem szorulhatunk az ukrán üllő és az orosz pöröly közé, az ellenzék vezetője szerint Ukrajna a mi háborúnkat vívja. A háborúban semmit sem nyerhetünk, de mindent elveszíthetünk, és nem küldhetünk fegyvert-katonát Ukrajnába, legfeljebb a bajba jutott ukránoknak segíthetünk” – tette hozzá.

Persze beszélt Gyurcsányról is: „Nem igaz, amit Gyurcsány Ferenc mond, hogy mi pocsék ország lennénk. Nagyszerű ország vagyunk, ami mindent megad azoknak, akik futnak a baj elől.” Majd azt mondta, lassan 600 ezer ukrán menekült Magyarország területére Ukrajnából. 

Beszélt Zelenszkijről is, és megérti az ukrán elnököt, aki be akar vonni más országokat a háborúba, akkor is, ha nem bántak jól a magyarokkal, de, mint mondta, nem most kell ezt felhánytorgatni, erről majd később.

Orbán szerint a baloldallal van vitájuk, ami már meg is állapodott Ukrajnával, és ha nyernek, már másnap megindulnak a fegyverszállítmányok, és elzárják a gázt.

„Ezt nem engedhetjük!” – tette hozzá.

„Nem arról van szó, hogy nem vagyunk hajlandók még egy pulóvert felvenni esténként otthon” – folytatta, de 85 százaléka a gáznak és 65 százaléka az olajnak Oroszországból jön. „Ha elzárnánk az olajat és a gázt, megállna az ország, ezért nem kérhetik, hogy úgy segítsünk rajtuk, ahogy ők akarják, amikor ők vannak bajban. A szívünk velük van, de ki kell maradnunk a háborúból” – mondta Orbán.

Majd felelevenítette, hogy 2010 óta minden kormány időszakában komoly erőpróbákat kellett kiállni: vörösiszap, dunai árvíz, tiszai árvíz, migránsválság, világjárvány és most háború.

Orbán szerint a háború miatt háttérbe szorult a „gyermekvédelmi” népszavazás, ami szerinte legalább olyan fontos, mint a parlamenti választás, ami hosszú időre eldönthet dolgokat Magyarországon.

„A világnak elment az esze” – tette hozzá, majd arról beszélt, hogy sosem gondolta volna, hogy bele kell írni az alkotmányba, hogy az apa férfi, az anya nő. „Valahogy, ott Nyugat-Európában elaludtak” – mondta.

Hozzátette: szerinte nincs baj azzal, ami a felnőtteknek okoz kihívást, „nem vagyunk már gyerekek, rólunk lemaradtak”, de van egy vörös vonal: a gyerekek. „Azt nem szabad megengedni, hogy a gyermekeink neveléséhez való jogunkat bárki elvesze tőlünk, ezért világosan ki kell mondani vasárnap is, az anya nő, az apa férfi, a gyerekeinket pedig hagyják békén! Meg kell védeni a családjainkat! Meg kell állítani azt a genderőrületet, ami egyre nagyobb bajt okoz nyugaton!” – zárta a népszavazás kérdését.

A beszédét pedig így fejezte be: „Győzzük le az ellenfeleinket, védjük meg a családjainkat, védjük meg Magyarországot és a békét!”

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.