Vélemény

Immár közhelyszerűen tudjuk: az adófizetési morál javulása az egyik legfontosabb feltétele annak, hogy a jövedelem-központosítást nemzetközileg elfogadható szintre csökkentsük. Ez így helyes és logikus. Van azonban a szürkegazdaságnak egy sokkal áttételesebb, de legalább ilyen fontos hatása: ez pedig a kis- és középvállalatok (kkv) transzparenciájának hiánya, illetve ennek a következményei. Azaz: mennyire vannak rendben a kkv-k könyvei, és miért lenne fontos, hogy rendben legyenek - azon kívül, hogy ha a könyveik nincsnek rendben, talán adót sem fizetnek úgy, ahogy azt illene?

Magyar Narancs, 2008. szeptember 4. Máté Dániel okfejtése hibátlan.

Aranydiplomát azok kapnak, akik megérik diplomájuk átvételének ötvenedik évfordulóját. K. apai nagyapja 1946-ban (vagy 1947-ben?) vehette át az orvosi aranydiplomát. A hatvanadik évfordulón esedékes gyémántdiplomát már nem érte meg, 1955-ben, nyolcvanhat éves korában meghalt.

Azt mondja a polgármester (a továbbiakban hangulatfestési okokból: pógi), hogy márpedig ő rendkívüli segélyt nem ad senkinek, mert nem hajlandó mínuszba taszítani az önkormányzatot. Oldják meg a cigányok, ahogy akarják, az életüket. Ha sírnak a kicsi gyerekek, amikor reggel óvodába viszi őket a menetrend szerinti járat, kísérje el őket az anyjuk, hogy ne sírjanak annyira. Ugyan vissza nincs busz, így aztán az anyáknak reggelente hóban-sárban is 4 kilométert kell hazagyalogolniuk a szomszéd faluból, ahol az óvoda van; és ezt még délután is megismétlik, mikor a gyerekekért kell menni, mert akkor meg oda nincs busz. A bicikli nem játszik, mert azt meg a buszon nem lehet szállítani. Osszák be magukat és rotáljanak, javasolja magabiztosan a pógi.

Tudjuk árnyaltabban is magyarázni, amint az rövidesen, pár oldallal beljebb ki is fog derülni, de a lényeg az, hogy elfogyott a pénz. Sokáig volt, relatíve sok is volt, de most nincs. El lett költve előre, akkor, amikor még meg sem volt keresve, ami még hagyján lenne; de több lett belőle elköltve, mint amennyit egyáltalán meg lehet keresni.

Magyar Narancs, 2008. szeptember 18. Kedves Narancs, Ti is, színvonalában, sőt színében és vonalában nálatok sokkal gyengébb laptársaitokhoz hasonlóan, úgy idéztek tőlem egy sületlenséget, amit sohase mondtam, hogy eszetekbe sem jut publikálás előtt ellenőrizni a közölt információt. Miszerint azt mondtam volna, egy barátainkkal, híveinkkel folytatott beszélgetésen, hogy akinek nem tetszik a programunk, szavazzon az MSZP-re, s hogy nem kell félni az előre hozott választásoktól, legföljebb hét-nyolc hónappal előbb jön a Fidesz. Mindezt nem mondtam.

Magyar Narancs, 2008. október 9. Tisztelt Szerkesztőség! Cikkükben - észrevételezésem ellenére - több téves állítás, megfogalmazás maradt.

Magyar Narancs, 2008. október 2. A nagyon szép megemlékezés kiegészítésre szorul.

Miközben péntek óta remegett kezünk-lábunk, hogy mi lesz a kilencfősre fogyatkozott MDF-frakcióval, és mindenféle hírek jöttek-mentek képviselők átüléséről és kivásárlásos lemondásáról, hétfőn délelőtt megérkezett a megnyugtató hír: a modern, európai értelemben vett konzervativizmus hazai megtestesítője mégsem vásárolja ki exképviselőjét, Almássy Kornélt a parlamentből. Ellenben megtarthatja parlamenti képviselőcsoportját: Lengyel Zoltán fideszesből lett független képviselő addig cáfolta, hogy emdéefes lesz, míg hétfőn délelőtt - egyből frakcióvezető-helyettesi minőségben! - csatlakozott az MDF országgyűlési képviselő-csoportjához. Ezt a frakcióvezető jelentette be, a házelnök pedig az MTI közleménye szerint tudomásul vette a frakció döntését, mely szerint a képviselőcsoport ismét 10 fős. A hangsúly a nagy többség számára feltehetően a 10 főben rejlik. Nekünk viszont az ismét ragadja meg képzeletünket. Unger Anna

Míg a pénzpiacokon dübörög a válság, és hangosan recsegnek a nemzetközi pénzügyi szektor eresztékei, addig sokfelé - Magyarországon is - csendben egy másik, nagy horderejű válság alakul ki: a demokratikus intézményrendszer legitimációjának a válsága.

Tegyük félre ellenérzéseinket, ha vannak, Csányi Sándorral, a nagy hatalmú - és a pár hete nyilvánosságra került különös telefonbeszélgetésével sokak kedélyét borzoló - emberrel szemben, és tekintsünk az őáltala irányított OTP-re úgy, miként azt az életünkben betöltött szerepe alapján megérdemli. Vagyis úgy, mint a mi bankunkra, ahol összekuporgatott pénzünket még ma is a legszívesebben tartjuk, ahol számlánkat a leggyakrabban vezetjük, ahonnan közüzemi tartozásainkat rendezzük. Tekintsünk rá egész egyszerűen úgy, mint arra a pénzintézetre, amelynek a kártyájával (4 millió darab) a legtöbbször fizetünk, vagy fejjük meg vele a pénzkiadó automatákat. A pénzintézetre, amelytől a leggyakrabban veszünk föl hitelt, és amellyel mindezek miatt máig a legbensőségesebb a kapcsolatunk a rendelkezésünkre álló bankok közül. Várhegyi Éva

Ha október, akkor sör. Dubaiban a sör ugyanolyan: hajóval jött, eredeti. A bögyös, szőke pincérnők is megvannak. Mondjuk festett szőkék Tádzsikisztánból, de a fontosabb anatómiai jellemzők azért garantáltak. A vörös fejű, részeg európai expatek mellett kissé elveszettnek látszó kenyai mérnök, indiai kötvénykereskedő és önfeledt arab lányok is felfedezhetők. Az amerikai orvoscsoport konferencián van itt, ők sem értik, de nem bánják. Kolbászt mindenki nyom, egyesek csak a helyi marhaverziót. A szigor alól a sör valahogy kivétel. Dávid-Barrett Tamás

Bár nem keltett akkora föltűnést, mint az európai parlamenti választás kampányában tett híres 70-30-as kijelentése (ti. a két nagy párt ilyen arányban osztozkodik a sztrádaépítésekből visszacsurgatott forintszázmilliókon), de Dávid Ibolya megint beletrombitált a nullás lisztbe. Az MDF elnök asszonya viszonylag könnyen dekódolható kifejezést ("pénzügyi oligarcha") használva közleményben vádolta Csányi Sándor OTP-elnök-vezérigazgatót a párt ellehetetlenítésével. A Tisztelet Társasága ugyanis a múlt héten fölmondta az MDF-fel kötött megállapodást, és visszahívta országgyűlési frakciójából a képviselőjét (a nyilatkozat sugalmazásában Csányi nyomására).

Valahol lennie kell egy restinek, egy külső vagy belső restinek, gondolta szomjasan Resti Kornél. Addig megyek, míg nem találok egyet. Addig megyek, amíg lehet, mert már üres várótermekben, kihalt temetőkben kószál a hír: a vasútállomásokon nem (sem) mérnek majd italt. Ezt jól kitalálták ezek, gondolta Resti. Az ezek különvonaton járnak, kibámulnak az elsötétített ablakon, néznek, befelé. És kitalálják, hogy márpedig ezentúl, ezen túl, mától, de örökké, nem lehet kocsmában inni, temetőben temetkezni, aluljáróban aluljárni, levegőn lélegezni. Létezni. Itt nem lehet élni, gondolta Resti, aztán mindjárt, hogy: de. De bizony. Azért is. Ha pedig majd ásványvizet mérnek a restikben és gombócfagyit a temetőkben, és a MENNY! ORSZÁGBA! invitáló röplapokat, egyszersmind ingyenes belépőket osztogatnak az aluljárókban, és szépen betolják alufóliával, eufóriával leplombált, fölvirágozott vagonokban Magyarországot az Európai Egyesült Államokba - menjenek, Resti marad. A resti marad. Csak találnék már egyet is.