Bár nem keltett akkora föltűnést, mint az európai parlamenti választás kampányában tett híres 70-30-as kijelentése (ti. a két nagy párt ilyen arányban osztozkodik a sztrádaépítésekből visszacsurgatott forintszázmilliókon), de Dávid Ibolya megint beletrombitált a nullás lisztbe. Az MDF elnök asszonya viszonylag könnyen dekódolható kifejezést ("pénzügyi oligarcha") használva közleményben vádolta Csányi Sándor OTP-elnök-vezérigazgatót a párt ellehetetlenítésével. A Tisztelet Társasága ugyanis a múlt héten fölmondta az MDF-fel kötött megállapodást, és visszahívta országgyűlési frakciójából a képviselőjét (a nyilatkozat sugalmazásában Csányi nyomására).
A képviselőcsoport létszáma, miután kétszeri próbálkozásra kizárta a soraiból a Dávid Ibolya megfigyeltetésével gyanúsított Almássy Kornél alelnököt, 10 fő alá csökkent, és így a házszabály értelmében megszűnt frakciónak lenni. De jure. De facto azonban nem így történt: az MDF, immár nem először, elfogadta Szili Katalin szocialista házelnök segítő kezét, és egy kis trükközéssel megmaradt képviselőcsoportnak, annak minden előnyével együtt (megszólalási lehetőség, bizottsági pozíciók, suska - lásd bővebb elemzésünket az 50. oldalon).
Dávid Ibolya idézett nyilatkozata a mentőakció előtt született: hogy sorait a kétségbeesésen kívül még mi diktálta, csak találgatni lehet. A pártban két-három emberen kívül alig tud bárki bármit is a nyilatkozat hátteréről, épp ezért sokan sokfélét beszélnek. Például azt, hogy a mind kezelhetetlenebbé váló helyzetért Boross Péter exkormányfő szerint Dávidnak kell vállalnia a felelősséget, és a krízist megoldandó, nem ártana lemondani. Vagy azt, hogy Dávid Ibolya magabiztosságát több, eddig nyilvánosságra nem hozott lehallgatott telefonbeszélgetés táplálja, úgyhogy lesz itt még álmélkodás! Meg azt is, hogy vagy nagyon ostobának, vagy nagyon elszántnak kell lenni ahhoz, hogy valaki nyíltan nekimenjen az ország egyik leghatalmasabb emberének.
Az MDF mindenesetre sokat veszíthet: nemcsak azért, mert ismét a szocialista házelnök jóindulata tartja életben a frakcióját, hanem mert lázas hétvégi próbálkozásaik a képviselőcsoport feltöltésére igen szánalmas eredménnyel jártak. (Még az is fölmerült, hogy a kizárt-kiátkozott-leárulózott Almássyt vegyék vissza, mi több, küldjék meg egy 2010-es biztos parlamenti befutónak számító listás hellyel. Mint a grundon: gyere vissza, nemecsek ernő, kapitány leszel!) A normalitást, a mértéktartó polgári attitűdöt képviselni óhajtó pártnak sikerült az Országház egyik legbalhésabb alakját megtalálnia, rajta keresztül pedig valamelyik kisgazdapártot is; nyilván azt, amelyiknek a legtöbb köze van az MDF szajkózta "európai konzervatizmushoz".
A 70-30-as kampányszlogent (amit az elnök elfelejtett tényekkel támogatni) utólag senki nem kérte számon, a megfigyelési gyanúsítgatások viszont aligha úszhatók meg ennyivel. Ahhoz Dávid Ibolya túl messzire ment. Nincs mese, terítenie kell a lapjait - a blöfföt már a sajátjai sem bocsátanák meg.
