Nem tudjuk, és senki a jóistenen kívül nem tudja, hogy mennyi pénz lett előre elköltve, és hogy ebből mennyi az, ami sose jön majd vissza. Emiatt nem tudjuk azt sem, hogy mikor lesz ennek az egésznek vége - aki azt állítja, hogy tudja, szélhámos. Egy biztos csak, hogy pénz, az nincs.
Hogy ez hogyan és miért történt így, változatos módokon lehet magyarázni. Nem megmondtuk? - kérdezik most a köztulajdonon alapuló és központilag irányított gazdaság rajongói (ők lennének az igazi szocialisták). Az etnikai világmagyarázat barátai a feketéknek nyakló nélkül és csalárdul hitelező, ám világuralomra törő "zsidókat" pécézték ki, az etnikai és a metafizikai magyarázat iránt egyszerre vonzódók a zsidókban egyenesen a Sátán ügynökeit látják, akik konkrétan elpusztítani akarják a világot. A minden állami szabályozástól mentes magántulajdonú gazdaság és az adószedés úgyszólván teljes elhagyásának hívei pedig úgy tesznek, mintha itt se lennének, fütyörésznek és másfele néznek. (Bár ilyen hülyéből azért minden híresztelés dacára kevés van, pláne mostanában.)
A válság kezelésére úgyszintén számos javaslat került forgalomba.
A foglalkozásukra vagy származásukra nézve "bankárok" "megbüntetése" biztos sokaknak jólesne, és ezeknek legalább két napig kellemes lenne a közérzetük, ha tollban és szurokban hempergetve látnák őket. De ettől még nem lenne több pénz (hisz az el lett költve, mint említettük). Lehetne még az egész világból egy nagy szocializmust csinálni, és államosítani a globális bankrendszert, de ennek számos gyakorlati akadálya van (nincs például globális állam). És ettől sem lesz pénz: nemhogy azonnal nem, de később sem, sőt, főként később nem. Van ennek a gazdasági berendezkedésnek (amikor tehát állami hivatalnokok vezetik a bankokat, meg minden más vállalatot) egy track recordja, pont ebben az országban talán nem kéne nagyon magyarázni. Lehetne továbbá hagyni az egészet bedőlni - de akkor mi lesz sok éhes és ideges munkanélkülivel?
Ha viszont nem akarunk államosítani, és nem akarunk senkit felkötni sem, és nem kockáztatnánk a tönkrementek lázadását sem, akkor nem sok választásunk maradt.
A világ pénzügyi rendszerének konszolidálása azt jelenti, hogy az államok pénzt raknak a rendszerbe - hogy kifizetik az előre elköltött, és most hiányzó pénzt. Hisz a pénzügyi rendszert megmenteni pénzzel lehet - mégpedig olyan pénzzel, ami per pillanat ugyancsak nincs: a legjobb esetben is csak lesz. Az államok a most a pénzügyi rendszer konszolidálására fordított összegeket saját maguktól kölcsönzik: és mivel az államoknak nincs pénzük, csak az adófizetőknek lesz, a szóban forgó gigantikus összegek a jövőbeli adóbevételekből folynak majd be.
Az államok ezekben a napokban avval vannak elfoglalva, hogy zaciba csapják az adófizetők jövőbeni keresményének tetemes részét.
Ez mérhetetlenül sok igazságtalansággal fog együtt járni. Azok az intézmények kapnak "állami" pénzt, amelyek vastagon vétkesek a válság kiterjedésében; ráadásul abban sem lehetünk biztosak, hogy nem fognak ezen összegeknek is felelőtlenül a seggére verni. S tudunk kézenfekvőbb példát is az igazságtalanságra. Ha van ötvenmillióm a bankban, ami persze derék dolog, és netán ezt bebukná a bank, akkor azt nekem az állam ki fogja fizetni (hisz alig van olyan állam, ami erre vonatkozóan ne tett volna már kötelezettségvállalást). Azoknak a (majdan megkeresendő) pénzéből, akiknek egy huncut vasuk sincs a bankban.
A világ pénzügyi rendszerének talpra állítása avval is fog járni, hogy a nagyon gazdagok egy nagy rakás pénzt kapnak, a gazdagok közül sokan egy kisebbet, a közepesek meg a kicsit szegények meg fizetnek.
Ez tényleg nagyon, nagyon méltánytalan lesz.
De sok választásunk ennek ellenére sincs. Az alternatíva ugyanis a káosz: a mindenki mindenki ellen hobbesi állapota, úgy az egyes államokon belül, mint az államközi viszonyokban. A teljes gazdasági összeomlás, ami óhatatlanul társadalmi és politikai összeomláshoz vezet.
A magyar kormány nagyjából megértette ezt, és ennek megfelelően cselekszik. Megértette Gyurcsány Ferenc, és megértette - a hétvégi rendkívüli kongresszus tanúsága szerint - az MSZP is. Lehet, hogy pár napos késéssel. Lehet az is, hogy Gyurcsány csak akkor értette meg, amikor Simor András jegybankelnök elmagyarázta neki. De felfogták. A többi - a nemzeti csúcs - lehetne akár színjáték is.
De még a nemzeti csúcsnak sem muszáj színjátéknak lennie. Ha a résztvevők - a munkaadók és a munkavállalók, a nyugdíjasok, az önkormányzatok képviselői - is megértik, hogy nincs pénz, és a pénztelenséget kell elosztani, már megérte. Sőt, a nemzeti csúcson azt is meg lehetne beszélni, hogy a válság most és a jövőben jelentkező költségeit hogyan terítsük szét. Mit viseljenek belőle a vállalatok és mit a munkavállalók, mit az aktívak és mit a nyugdíjasok; a különféle ágazatok. Mennyit fizessenek a gazdagok és mennyit a szegények? Hogy ne üssük agyon a magyar gazdaságot, és hogy ne haljon éhen senki eközben? Hogyan őrizzük meg a köztársaság működőképességét, és mérsékeljük az igazságtalanságot, amivel ez óhatatlanul jár? Megannyi jogos kérdés.
A nemzeti csúcsra jelezte érkezését a Fidesz és elnöke is, ami örvendetes fejlemény (próbált volna meg nem elmenni). Orbán Viktor a kormányétól független, attól másmilyen tervezettel érkezik a találkozóra: a 12-re 7 a Fidesz tromfja. Ez örvendetes döntés úgyszintén, egy demokrácia azért demokrácia, hogy az ellenzék mást mondjon, mint a kormány. A találkozó pompás alkalmat szolgáltathat arra is, hogy a nagyközönség végre értesüljön az ellenzék gazdasági elképzeléseiről, számokra, költségvetési sorokra bontva, bevétel, kiadás, és a többi - csak reméljük, hogy lesz mindenkinél papír, ceruza, amikor hallgatják az ellenzéki matematikát! A 7 pont közt is akad nyilván megfontolásra érdemes; sőt, még abban sem látunk kivetnivalót, hogy a Fidesz most a nyugdíjasokat és a munkavállalókat védi, mit védi, sívó oroszlánként küzd reálértékük megőrzéséért!
Egy valamit viszont nem lenne jó hallani semmiképp: azt, hogy van pénz. Hogy van pénz a "drasztikus adócsökkentésre". Ez ugyanis, akár Orbán mondja, akár az SZDSZ, nem csak ordas hazugság, s nem is csak súlyos felelőtlenség - most, amikor a válság akusztikája minden kiejtett szót felhangosít. És nemcsak itthon, ahol az emberek magyarázatra és útmutatásra várnak, hanem ott is, ahol a magyar állam, hogy a következő hetet kihúzza valahogy, kölcsönért sorban áll. De - a fent leírtak szerint - az államcsőd címére feladott meghívó is.
