A gazdaság kifehérítésének címszava maradék nélkül támogatandó szlogen. De csak szlogen; a tartalom viszont egy zárt hivatásrend elképesztő túlhatalmának a megerősítése. A kontroll nélkül dolgozó hivatásrend azután a kitaszítottak hadát megerősíti a kitaszítottságban, és szisztematikusan duzzasztja sorait.
A kulturális meghatározottsággal lehet vitatkozni. Jó nyomon jár, aki errefelé tapogatózik. De ahhoz, hogy mélyen ágyazott attitűdöket meg lehessen változtatni, ahhoz először meg kell élni valahogy, utána a fejet kell tudni fölemelni, hogy látni is lehessen valamit. Ahhoz pedig kell valaminő létbiztonság.
Ma Magyarországon 2-3 millió ember nemcsak hogy a nyomor közelében él, de reménye sincs munkára, jövedelemre. Ebben ha nem is ősok az APEH, de a neofiták buzgalmával szorgosan mélyíti ennek a rétegnek a nyomorát.
A gazdaság kifehérítését ma mindenki úgy képzeli el, hogy behajtjuk szépen azt az adót, amit a vállalkozó nem fizet be. Az ám, csakhogy ez annyival meg van növelve, amennyit a lét peremére taszított hárommillió koldus nem fizet be. Õtőlük mit vehet el az állam? A putrit? A koszos pulit? Tehát rászállunk a vállalkozásokra, démonizáljuk őket, "és egyébként is, maguk, vállalkozók helyett mi, alkalmazottak fizetjük be az adót", köpi az arcomba az adóirodai kineksemkell nőcike. Hogy érthető legyen: szerinte az adószedő termeli az adót.
Mindenki más bűnöző. És az APEH eszerint is jár el: ha hibáztál, büntetést fizetsz. Kevesebbet? Fizess. Többet? Fizess. A büntetés a lényeg, mintha meg lenne szabva, mennyi büntetési bevételt kell produkálnia minden egyes adóirodának (merthogy az államigazgatásban így megy: ha másként nem, akkor úgy, hogy ha nem szerepel a "kakukk" szó a szerződésen, érvénytelen; két és fél millában maradunk, uraim - és a remek kisvárosi zeneiskola térdre rogy).
Ráadásul az APEH-nek van egy éve, hogy kedvére kitalálja, mennyire akarja levenni a vállalkozót. Október 31-ig megállapítja, utána ráérősen kiküldi (addig is kamatozik); ha már azt hitted, rendezted a saradat, tévedsz: jövőre is kivetnek fél vagy pár milliót. Addig, amíg be nem csukod a boltot. Évekig.
Pár éve egy belsőépítész vállalkozó belefutott egy lakóparki munkába. Józanul nem szoktunk pedig: ezek a fátlan-műfüves "parkok" a piramisjátékok logikája szerint működnek, az ember, ha lehet, nem szállít be nekik. De néha kellene a gyors pénz. A papírforma jött be, az építési vállalkozó nem fizetett, a belsőépítész két értékes, évek alatt betanítgatott asztalosa az elbocsátás szélére került. Hacsak... hacsak az esedékes járulékfizetésekre haladékot nem kap. Számolt: elvégzett, szolid munkáiból egy év múlva tisztességes kamattal megfizethető az elmaradás. De még ha nem fizetné is be, kevesebb ez így, mint amibe az államnak a két ember kerül, ha kirúgja őket és azok bejelentkeznek a munkanélküli-ellátásba. Ki éppen nem röhögték (van egy szellemi szint, ami alatt nem működik a humor), de nagyon megfenyegették, ha be merne adni egy ilyen ötletet. A két ember az utcára, a vállalkozó a padlóra, majd a feketegazdaságba került. Azóta jól elvannak ott. A szakma felével, kétharmadával egyetemben.
Ha egyszer az adóhivatal elkapott valakit, akkor az már nem tud legálisan megélni. Bevétele nem lehet, mert vállalkozás híján nem kérhet pénzt semmiért. Ha mondjuk ekhósan cikket írna, csak akkor kaphat érte pénzt, ha befizették utána a közterheket. Nem a cikkírás után, abból lehúznák azonnal. Dehogy. Előtte a minimálbér után. De legálisan munka nélkül nem lehet miből. Dupla vagy semmi: ha van munkád, kereshetsz mellé is. Ha nincs pénzed, akkor már ne is legyen.
Ha kékkönyvvel menne munkába, akkor a bevétele az APEH-é. Ha rendes alkalmazásba, akkor is. De nem mehet: akin ott a Hivatal figyelme, azt már nincs az az eszement, aki alkalmazná, mert magára húzza az APEH-ot. Ezt pedig ma egyetlen cég sem reszkírozza. Belső emberek mondogatják megdöbbenve, haragosan - ki hogy -: az adóhivatalban a főnök szava a törvény, és hiába tudja a többdiplomás, nyugdíj előtt álló alkalmazott, hogy az intézkedés tételesen ellenkezik a jogszabállyal - ha kedves a feje, csöndben marad.
Évek óta köt a munkám, ami már csak a hobbim, az iparosokhoz. Úgy alakult, hogy a legigényesebb réteghez: akiknek a fejében is és a könyvelésében is rend honol, ütésállóak és övék az alkotás gyönyöre. Volt. Egyre többüket látom úgy, hogy szemük beesett, rebbenő tekintetük mögém figyel, a kerítést megemelték és a kapu csak ismerősnek nyílik ki. Egyre többükön ott a félelem. És ami a legrosszabb: megrogy a fizetési fegyelem.
Hányukkal megesett az évek alatt, hogy fizetéskor - első az alkalmazott - este én, a csóró fizettem a sörüket. Ma nem: első, második és bárhányadik az APEH, és fizetéskor a háromgyerekes, aranykezű asztalost azzal küldi haza, hogy várd ki, öreg, amíg szabadul egy kis zseton. Este aztán ott a kéz a szívtájékon, masszírozgat csöndesen: most temettük T-t, 43 évesen. Szerencsés, súgja a húzógép miatt repedtfazék-regiszterben szóló lélekharang lélektelen hangja alatt a kolléga, lefordult a székről és kész volt, nem szenvedett.
Ebből nem egyhamar lesz fölemelkedés. Kifehéredés pedig soha.
Simor Árpád
faipari mérnök
