Vélemény

Csodaszerek

1925. március 17-én Winston Churchill, a konzervatív pártba és a kormányba visszatérő új brit pénzügyminiszter vacsorára hívta John Maynard Keynest, a neves közgazdászt, Otto Niemeyert, a minisztérium első tanácsosát, Lord Bradburyt, a pénzügyekkel foglalkozó összevont parlamenti bizottság vezetőjét, és a korábbi pénzügyminisztert, Reginald McKennát.

A kritériumok húsz éve

Az Európai Unió húsz éve, 1993. június 20-án fogadta el az azóta koppenhágai kritériumok néven ismertté vált alapelvárásokat. Ezeket, mint jól tudjuk, minden olyan államnak teljesítenie kell, amely tagja kíván lenni a közösségnek. Komoly kondíciók, melyek jó szándékot és igyekvést feltételező ellenőrzési mechanizmusokkal párosulnak.
  • Ara-Kovács Attila
  • 2013. június 23.

Dávid király

Egy valamirevaló népmesei hős, ha nem is túl okos, de megvan a magához való esze (kiváló üzleti érzéke). Erős a lába, megállja rajta a helyét, talpraesett (aranylábú fiú). Bár szegény sorban nevelkedik (középosztálybeli család), mesterségbeli tudásával eléri, hogy a hamuban sült pogácsához viszonylag hamar Kopi Luwak kávét szürcsöljön.
  • Dénes Ferenc
  • 2013. június 23.

Még egy szög

Három kormánypárti képviselő, Cser-Palkovics András, Gulyás Gergely és Vejkey Imre "az országgyűlési képviselők választása kampányköltségeinek átláthatóvá tételéről" nyújtott be a múlt pénteken törvényjavaslatot.

A lovasság másik oldalán

Bár majdnem fölösleges a részletekben elveszni, röviden idézzük fel, hogy a lovasság akkor tűnt fel a képben először, amikor Peer Steinbrück beszólt a svájciaknak. Kettőezer-kilencben.

A magyarság elszékelyesedéséről

Az RMDSZ hétvégi (május végi - a szerk.) kongresszusán olyan magától értetődő természetességgel énekelték el a magyar után a székely himnuszt, mint amilyen magától értetődő módon terített az első szónok, Csíkszereda polgármestere tíz perccel később egy székely zászlót a szónoki pulpitusra. Bevégeztetett.
  • Aradi Endre
  • 2013. június 19.

Ha én cigány lennék

Ha én cigány lennék, semmi mást nem szeretnék, mint hogy ne kezeljenek cigányként. Kezeljenek úgy, mintha én is "magyar" lennék. Ennél csak egy dolgot szeretnék jobban: kezeljék a gyerekemet is úgy, mintha "magyar" lenne.
  • Farkas Lilla
  • 2013. június 17.