Felebarátod házát, mezejét

A szerk.

A minap György Aranka Emese, a Fidesz városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettese, országgyűlési képviselő módosító indítványt terjesztett be a magántulajdon védelmét szavatoló törvényhez. A rövid indítvány ennyit tartalmazott: mi lophatunk. Az illetékes bizottság a módosító indítványt vitára alkalmasnak találta. Bocs, csak vicceltünk.

Nem is György Aranka Emese volt, hanem György István, s indítványa éppenséggel a 2007-es keltezésű kisajátítási törvényt korrigálná; kiegészítvén azt egy ponttal, mely szerint az országgyűlési képviselők, valamint a Magyarország Alaptörvényében meghatározott, az Országgyűlés által választott közjogi megbízatást betöltő személyek és hivataluk elhelyezése céljából az állam ingatlanok tulajdonjogát vonhatja el, mindközönségesen kisajátíthatja azokat.

Melyeket? Azokat, amelyek az Országgyűlés által választott közjogi megbízatást betöltő személyek és hivataluk elhelyezésére szükségesnek találtatnak. A személyük elhelyezésére - bőr az biztos, hogy van György István képén, alighanem vastag.

De legyen bármilyen vastag, mindez tudottan nem az ő agyszüleménye, hiszen a vonatkozó történelmi előzményt mindenki ismeri. Úgy kezdődik, mint egy vicc: Orbán és Tarlós utazik a buszon, beszélgetnek... Aztán a Balettintézet előtt elhaladván Magyarország miniszterelnöke megjegyzi, hogy ő nagyon is akarná ezt visszaszerezni, de egy portugálé. "Kezdeményezzétek, hogy legyen ilyen törvény, én csinálok egy olyat." Gyere, tőke, hamm, bekaplak alapon nyilván. Erre Budapest főpolgármestere nem azt mondja, hogy főnök, az nehéz lesz, meg kicsit ciki is itt Európában, hanem azt, hogy: "jó, beadjuk". Másnap ugrik a helyettese, és beadja.

De létezik egy másik megfejtés is, az tudniillik, hogy Orbán nem is akar annyira balettozni (megértjük), inkább az Országgyűlés Hivatalának vásik a foga a Kossuth téri metrómegálló fölött magasodó MTESZ-székházra, s e törvénnyel kívánják az üzletet rövidre zárni. Mert úgy helyes az, ha a metró az irodája ajtajáig viszi a haza ügyéért fáradót, s örüljünk, ha a Budavári Siklót nem akarják Áder rezidenciájáig vezetni.

Nota bene idevág még az is, hogy a vidéki (ilyenkor szoktak a tévében idézőjeleket rajzolni két ujjal a levegőbe) képviselők 2014-től nem kapnak majd felutazási, leutazási, itt lakási, ott lakási, utazási, havazási támogatást, tisztasági csomagot és uzsonnapénzt, ellenben jogosultak lesznek egy 50 kvadrátméteres szolgálati lakásra a fővárosban. Reszkess, lakosság, jön a vidéki képviselő, jó esetben kopog, megnézném a lakást, ha nem gond, a hűtőszekrény meg a kis hölgy maradhatna is, te meg menjél, isten hírivel.

Erre jön a Fidesz, s azt mondja az ellenzéknek, hogy várjá', nem kell mindjárt pánikolni, fejezzed be csak a "hisztériakeltést", nincs senkinek veszélyben az otthona. Miért nincs? Erre nem mondanak semmit, miként arra sem, hogy miért van szükség erre a kiegészítésre, ha első látásra a Balettintézet is meg a MTESZ-székház is kicsit combosnak tűnik egy országgyűlési képviselő "személyének az elhelyezéséhez". Akkor hát miért kellene mégis kisajátítani ingatlanokat magas személyük garazsírozására? Nincs működő ingatlanpiaca a fővárosnak?

Mindazonáltal nem e teljesen képtelen, pontosabban orcátlan jogosítvány az igazán fenyegető, inkább a gondolkodásmód, amely életre hívja. A tolvajtempó. Amikor evidens, hogy legmagasabb vezetőnk kósza ötleteit az igyekvő és skrupulusoktól alig is terhelt szolgahad törvényerőre emeli, s adott esetben még rá is dob néhány lapáttal útközben, hogy ne csak a palotát, de még a viskót is el lehessen capcarázni. Aminek a módfelett alávaló volta akkor is kétségtelen, ha vagyunk annyira - öngyilkos módon - jóhiszeműek, hogy nem feltételezzük az általunk választott képviselőkről, hogy a lakásunkat akarnák. Nem akarhatják, hiszen tisztességesen megfizetjük őket, s különben sem uralkodni, hanem szolgálni szegődtek, az ügyeinket akarják elintézni, s nem minket, s nemes küldetésükkel természetesen száz százalékig tisztában vannak. Ám e bizonyosságukat (s vele a beléjük vetett bizalmunkat) éppenséggel azzal tudják legfényesebben igazolni, hogy lemondanak lakásunk eluzurpálásának törvényi lehetőségéről. Magyarul kikérik maguknak, és sértetten visszautasítják ezt az őket oly rossz fényben feltüntető, pimasz módosító javaslatot. Ám addig, míg ezt meg nem teszik, sajna egy árva szót el nem lehet hinni a Fidesznek, amikor azt hörgi, hogy senkinek az ingatlana nincsen veszélyben. György István javaslata pont az ellenkezőjéről tanúskodik.

Figyelmébe ajánljuk

És meghalni a gyönyörtől

„A fájdalom politikai kérdés, a gyönyör politikai kérdés” – okítja a haldokló Mollyt (Michelle Williams) egy gyönyörű leszbikus (Esco Jouléy), aki egy személyben radikálisan szabad szexuális felfedező és empatikus szociális munkás is.

Végtére is a gyerek az első

Lehet-e hazugságra építeni értelmes életet, főleg másokét, a családtagjainkét, a gyerekünkét? Persze kizárólag az ő érdekükben! Van-e olyan érdek, ami fontosabb, mint az igazság?

Kísérleti fizika

Öveges József fizikus, piarista szerzetes, tanár, mondhatni mé­dia­­sztár volt a hatvanas–hetvenes években. Közvetlen stílusban, élvezetesen előadott ismeretterjesztő előadásai és a közben bemutatott kísérletek tették ismertté.

Micimackóék felnőttek

Ládaasztal a fő díszletelem a Három Holló pincehelyiségének apró színpadán, olyan, amilyenek mellett a fesztiválokon szoktunk iszogatni. Körülötte jégkockához hasonló, hol egységes kékben, hol különböző színekben pompázó ülések. Gyerekként nem egészen így képzeltük a Százholdas Pagonyt.

A ház torka

Egy Pireneusok mélyén megbújó faluban, a Clavell házban a család egyik nőtagja éppen haldoklik. Hörgő, bűzölgő, démonisztikus tusa ez, pokoli gyötrelem. Nem véletlenül gondolunk a pokolra és érezzük meg egy földöntúli lény jelenlétét.

Mi a művészet?

Hazánk kulturális miniszterének, Hankó Balázsnak – aki a 2023-as és a 2024-es szja-bevallásának „munkáltató” rovatába is „Kultúrális és Innovációs Minisztériumot” írt – érezhető, napi gondjai vannak a nyelvhasználattal.

A javaik és az életük

Válaszolnak… Az a legjobb ebben a szánalmas bolhacirkuszban, hogy válaszolnak, és megmagyarázzák. Hogy az nem is úgy van, mert nem is az övéké, csak épp náluk van, valahogy. Bérelték, lízingelték, amikor egy percre nem figyeltek oda, a nyakukba akasztotta valaki vagy valami. Néztem a tájat, és rám esett, a Jane Birkin meg a táskája, szerencsére nem az egész Gainsbourg család, gyerekkel, kutyával, szivarral.

Honfiak  

–Librettó–

(A helyszín az első négy felvonásban mindvégig a miniszterelnök dolgozószobája.)

Nemcsak a hősök arcai

82 éve, 1943. április 19-én kezdődött, és szűk egy hónapig tartott a varsói gettófelkelés. Miközben a nácik leszámoltak az alig felfegyverzett lázadókkal, porig rombolták a zsidók számára kijelölt városrészt, a túlélőket pedig haláltáborokba küldték, Varsó többi része a megszállás hétköznapjait élte. Hogyan emlékezik ma Lengyelország a világháború alatti zsidó ellenállás legjelentősebb mozzanatára?

„A legkevésbé sem keresztényi”

A nyugati populista mozgalmak és pártok a kereszténység kifacsart értelmezését használják fegyverként a hatalomért folytatott harcban, miközben a hagyományos kereszténydemokrácia identitásválságba került. A Princeton University professzora arra is figyelmeztet: legalább mi ne beszél­jünk szélsőjobboldali „hullámról”.