A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint ismét nyerésre áll a Fidesz. Úgy tűnik, oda a múlt év végén reálisnak látszó esély a kormány legyőzésére (erről az esélyről lásd év eleji írásomat: Túl a nehezén?, Magyar Narancs, 2013. január 10.). Az Ipsos, a Medián és a Tárki egybehangzó véleménye szerint a szavazásra jogosultak nagyobb része támogatja a Fideszt, mint az MSZP-t, az Együtt 2014-et, az LMP-t és a DK-t együttvéve.
Az idei év markáns változást hozott a pártpreferenciák alakulásában. 2010 végétől 2012 végéig szinte folyamatos volt a Fidesz gyengülése, míg az MSZP és az LMP gyakorlatilag megőrizte 2010-es támogatottságát, és tavaly év végén az ellenzéki oldalt erősítve megjelent a színen az E14 is. Az MSZP-LMP-DK összesített támogatottsága a Tárkinál tavaly júniustól folyamatosan meghaladta a Fideszét, novembertől pedig a Fidesztől balra álló ellenzék az E14-gyel kiegészülve tűnt erősebbnek a kormánypártnál. De csak idén februárig: ekkor a Tárkinál 20-ról 26 százalékra ugrott a Fidesz a teljes választókorú népességben, miközben a három baloldali párt maradt az addigi összesített 18 százalékon, a pártszakadás utáni LMP-é pedig 3-ról 1 százalékra törpült.
| ||
Az Ipsos és a Medián hasonló fejleményekről számolt be: a pontos számok és az időzítés némiképp eltérő ugyan, de a lényeg ugyanaz: a Fidesz javította pozícióit, a baloldal támogatottsága stagnált vagy gyengült, a legnépszerűbb politikusait és parlamenti frakcióját vesztő LMP-é pedig alig mérhető szintre zsugorodott.
Eközben a GKI által havonta közzétett fogyasztói bizalmi index tavaly december és idén március között négy hónapon át folyamatosan emelkedett, és egy kisebb áprilisi visszaesés után májusban 2011 eleje óta nem látott szintre ugrott. Ennek eredményeképp, ellentétben a megelőző több mint kétéves időszakkal, a fogyasztói bizalom ma nagyobb, mint 2010 áprilisában volt.
Úgy tűnik, a baloldal mindebből azt a következtetést vonta le, hogy a Fidesz jóléti populizmusba csomagolt tekintélyelvű nacionalizmusa célt ért: a rezsicsökkentés és a Nyugat ellen vívott kormányzati szabadságharc hatott, a magyarok bekajálták az orbánizmust. Ez pedig arra sarkallja a baloldal két vezető pártját, az MSZP-t és az E14-et, hogy kerüljék a nyílt konfrontációt a nemzeti és gazdaságpolitikai demagógiával. A kormány rezsicsökkentésével saját rezsicsökkentési javaslataikat állítják szembe, az orbánizmussal szembeni uniós fellépést pedig úgymond a társadalom érdekére hivatkozva ellenzik. (Hogy az utóbbi miért teljes tévedés, arról lásd Kocsis Györgyi Cikkelymutyi? c. cikkét a május 23-i HVG-ben.) Jó populisták és jó magyarok igyekeznek tehát lenni, átvéve a Fidesz által diktált tempót, elismerve a magyar szabadsággal, az uniós értékrenddel és a piacgazdasági fejlődéssel ellentétes Orbán-rendszer szabályait.
De tévednek. Egyrészt a baloldal populizmusának hitelességét gyengíti, hogy jóléti teljesítménye katasztrofális: 2006 és 2010 között nagyobb mértékben csökkentek az egy főre jutó reálkeresetek és az egy főre jutó fogyasztás, mint akár 1990-1994, akár 1994-1998, akár azon belül 1994-1996 között. A tavalyi gazdasági visszaesés és a személyi jövedelemadó-rendszer kiskeresetűeknek hátrányos változtatása (az adójóváírás megszüntetése) ugyan nem tett jót a reálkereseteknek, de a nettó reálpozíciók romlása egyrészt elmaradt a 2007-estől, másrészt az alacsony keresetűekre koncentrálódott.
Nyilván őket igyekszik a saját oldalára fordítani populista szólamaival a baloldal, ők azonban a beszűkült kommunikációs csatornákon keresztül legnehezebben elérhető, internetet és közösségi médiát legkevésbé használó, a kormányzati propagandának leginkább kitett választói csoportot jelentik. A jobb módúak jövedelmi pozíciói ugyanakkor az szja-csökkentés és az alacsony társaságiadó-teher miatt nem feltétlenül romlottak, még ha a gazdasági válsággal és a totális kormányzati kontrollal járó egzisztenciális bizonytalanság közülük is sokakat érzékenyen érint. Ez utóbbi adresszálása azonban összetettebb politikai üzenetet kíván: a szabadság leromlásától és a növekvő politikai és gazdasági kiszolgáltatottságtól szenvedőknek nem elég azt mondani, hogy rosszabbul élünk; azt is meg kell mondani, hogy milyen értelemben.
Itt érkezünk el a baloldal erőtlenségének legfontosabb okához: ahhoz, hogy képtelen a liberális demokrácia és a versenyelvű piacgazdaság felszámolását a puszta anyagi dimenzión túli, a szabadság, a tisztesség és a teljesítményelv értékei köré szervezett, morális tartalommal rendelkező értelmezési keretben tárgyalni. Ennek hiányában a baloldal ideológianélkülivé válik, sőt, jobb híján átveszi az orbáni jobboldal ideológiai premisszáit: az egzisztenciális túlélés és a nemzeti önérdekelvűség politikailag ügyesen egymáshoz kapcsolt kettős célját.
Ez pedig nem más, mint a Kádár-rendszer ideológiai teljesítményének nacionalista irányú továbbfejlesztése: ha nem ugrálsz, és kellőképp igazodsz, békén hagyunk, a nyugalmadat pedig a haza üdvét a labancérdekekkel szemben hősiesen érvényre juttató, a centrális erőtér közepén álló kormány biztosítja majd. Nem leszünk gyarmat, és ha okosan viselkedsz, akár jól is járhatsz a termőföldtől a trafikon át az atomerőmű-bővítésig terjedő, egyre szélesebb körű erőforrás-újraelosztáskor.
Mit kezdhet ezzel a politikával a baloldal? Értelmesen csak egyvalamit: elmondhatja róla, hogy hazugság. Hogy a szabadság és az európai értékek lerombolásából nem lesz fenntartható jólét, és ha lenne sem volna érdemes ilyen áron hozzájutni. Hogy a méltóság, a tisztesség és a másik megbecsülése többet ér a háztájinál, a trafiknál és az atomerőmű-bővítésnél. Hogy nem Európa és a Nyugat ellen kell szabadságharcot vívnunk, hanem a saját kishitűségünk, provincializmusunk és szolidaritáshiányunk ellen, amivel immár sokadszor adjuk politikai sarlatánok kezére az országunkat. Hogy van más alternatíva, amely ha érezhetően nagyobb jólétet még sokáig nem is, de több szabadságot, kevesebb megaláztatást és élhetőbb társadalmat azonnal tud teremteni.
Hogy van, aki ellenáll a tekintélyelvű nacionalizmus nehezen visszautasítható ajánlatának. És ha elég sokan leszünk, akik ellenállunk, le is tudjuk majd győzni. Még ha mostantól a választásokig minden napra jut is egy rezsicsökkentés.
