Azzal természetesen semmi baj nem volna, ha egy asztalhoz ülnének különböző területek képviselői, hogy megismerjék egymás nézőpontját, és közösen próbáljanak megoldást keresni a magyar társadalomban tapasztalható problémákra. Ha nagyon jóindulatú szeretnék lenni, akkor ez volt a hétvégi szárszói találkozó célja. Csak az a baj, hogy nagyon nehéz ilyen jóindulatúnak maradni a találkozó megvalósulásával kapcsolatban. Pedig nem sok kellett volna – csak a forma és a tartalom lett volna más!
A szervező egy interjúban már valamivel pontosabban határozza meg a rendezvény célját: ez pedig nem volna más, minthogy a baloldali elithez tartozók ismét szóba álljanak egymással. Kedves Tivadar, nincs olyan, hogy baloldali elit. Aki baloldali demokrata, az nem elitekben gondolkodik, hanem épp az elit és a nem-olyan-elit tömegek közötti szakadék áthidalásán dolgozik. Egy olyan társadalmi rendszer létrehozásán, ami minden állampolgár számára lehetőséget biztosít arra, hogy részt vegyen a politikai döntéshozatalban. És számára a minden állampolgárban benne vannak a szegénységben élők, az alacsony jövedelműek, az alacsony iskolázottságúak, a roma magyarok, a fogyatékkal élők, a szexuális kisebbségekhez tartozók – mindenki.
Az összejövetel – a meghívottak köre, a felszólalások tartalma és mindennek a sajtóbeli megjelenése – világosan megmutatja, hogyan gondolkodik a magyar értelmiség jelentős (befolyással bíró) része a demokráciáról és a saját szerepéről.
| ||
A demokráciáról azt gondolja, hogy ajándékba kaptuk anno, nem vigyáztunk rá, és most ott tartunk, hogy újjá kell építenünk. Miközben milliók valósága az, hogy húsz éve esélye sincs arra, hogy egyenlő beleszólása legyen az életét és a közügyeket érintő döntések meghozatalába – amit a demokráciának jelentenie kellene. A rendszerváltás tehát ebből a szempontból súlyos kudarc – a kapitalista piacgazdaság kiépítésében sajnos sokkal sikeresebb volt. A legaggasztóbb az egészben azonban az, hogy a rendszerváltást kisajátító „elit” semmit nem tanult ebből a kudarcból, és most is meghívólistás elitrendezvényeken akarja meghatározni az éppen aktuális elnyomó rezsimből kivezető utat.
Pedig éppen ez az, amiből az állampolgárok nem kérnek még egyszer. Nem a régit leváltó új értelmiségi elitet akarnak, hanem valódi demokráciát. A felmérések szerint a magyar lakosság nagyon is sokra értékeli a demokráciát mint politikai rendszert, viszont nagyon elégedetlen a hazai megvalósulásával. Ezen nem is lehet csodálkozni, hiszen a mai magyar politikai berendezkedés széles rétegek elől zárja el a tényleges politikai részvétel lehetőségét. Lehet azon nyavalyogni, hogy az embereket nem érdeklik a közügyek, a többség megelégszik a „Joshi Baráttal”, a probléma azonban ennél sokkal összetettebb. Az idei árvízi védekezés, A Város Mindenkié csoport vagy a Dzsaj Bhím Közösség működése üdítő példa arra, hogy a motiváció a politikai részvételre nem osztály- és nem is etnikai kérdés. A tágabb magyar valóság viszont azt is megmutatja, hogy a tényleges részvétel széles rétegek számára áttörhetetlen akadályokba ütközik. A szegregált falusi iskolákból kikerülők jelentős része például nagyon nehezen olvas. De nincs is nagyon mit, hiszen az alacsony jövedelmű családoknak nem futja internet-előfizetésre, sem számítógépre, ahonnan tájékozódhatnának, így marad a televízió, és persze a Helyi Téma. A végtelenségig kizsigerelt, megalázott és megfélemlített közmunkásoktól és rokkantnyugdíjasoktól hogyan lehetne elvárni, hogy hangot adjanak politikai véleményüknek? De még ha bátorságuk van is hozzá, milyen csatornákon tehetnék ezt meg? Mert Szárszóra biztosan nem hívták el őket. Ezért nem lehet azon csodálkozni, hogy ma Magyarországon az alacsony jövedelmű emberek nem írnak cikkeket a politikai lapokba, nem szólalnak fel politikai rendezvényeken, és nyilvánvalóan nem válik belőlük parlamenti politikus (ha esetleg helyi képviselőségig viszi valaki munkás háttérrel, annak öltözködése, beszédmódja előbb-utóbb biztosan köznevetség tárgya lesz). Mindehhez hiányzik az anyagi, kulturális, és főként a társadalmi-kapcsolati tőkéjük.
Nem nevezheti magát baloldali demokratának az, aki ezekkel a problémákkal nem foglalkozik. Nem attól lesz egy értelmiségi baloldali, hogy a Népszabadságot olvassa, hanem attól, hogy az értelmiségi léttel járó előnyöket és erőforrásokat arra használja fel, hogy ezeken az antidemokratikus helyzeteken és folyamatokon változtasson. Ez következik ugyanis a baloldali hitvallásból. Ráadásul ennek még politikai haszna is volna. A legfrissebb adatok szerint az alacsony iskolázottságú, rossz anyagi helyzetben élő állampolgárok sokkal kisebb arányban mennek el szavazni, mint az iskolázottabb, biztos anyagi háttérrel rendelkező emberek. Az Orbán-rezsim elmozdítását kívánó erőknek ezeket az állampolgárokat kell meggyőznie arról, hogy van értelme részt venni a választásokon – hogy az ő szavazatuk is valóban egyenlő bárki máséval, és a nekik tett ígéreteket is valóra fogják váltani, nem csak a gazdasági lobbinak tetteket. Ez a meggyőzés azonban biztosan nem fog menni balatoni nyaralókban és budapesti tárgyalószobákban.
A szerző társadalompolitika szakos PhD-hallgató, aktivista.
