Vélemény

Az éjféli rendelet

Emlékszünk-e még Bánki Erik – és ne is merüljön e név a feledés homályába! – módosító indítványára, amelyet 2016. február 29-én, hétfőn terjesztett be a magyar törvényhozás elé, s amit másnap, kedden már el is fogadtak? „Az MNB által létrehozott alapítvány vonatkozásában az alapító által juttatott vagyon elveszíti közvagyon jellegét.” Ha felidézzük a magyar történelem eme örökbecsű pillanatát, akkor megérthetjük, mi zajlik Romániában – és minek kellett volna történnie nálunk.

Testbeszéd

A neves amerikai jogfilozófus, Heidi Hurd szerint a tájékozott beleegyezés (informed consent) valóságos morális csodafegyver. Egy csapásra legálissá alakítja át az amúgy illegális cselekedetet – erre pedig valóban csak egy csodafegyver képes. Hasba szúrni valakit nyilvánvalóan illegális cselekedet – hacsak nem orvosi tevékenység során, a páciens előzetes tájékoztatása és beleegyezése alapján végzi ezt az „elkövető”. Hozzájárulás nélkül a nemi aktus is csak nemi erőszak, bűncselekmény, még ha itt a dolog természetéből adódóan nem is várunk el írásos beleegyezést.
  • Sándor Judit
  • 2017. március 9.

Prófétai magány

Gyurcsány Ferenc évértékelőt tartott, ebben Orbánt bűnözőnek, tolvajnak, elmebetegnek nevezte, de ezzel törődött bárki is a legkevesebbet.

Miért kell Budapestnek olimpia?

Magyarország fővárosában egy frissen bejelentkezett ifjúsági szervezet, a Momentum Mozgalom harcol már húsz napja azért, hogy lehessen helyi népszavazást tartani arról, hogy rendezzen-e Budapest olimpiát vagy sem. Most, az aláírásgyűjtés hajrájára bejelentkezett melléjük – mondjuk fél lábbal vagy fél szívvel – a Magyar Szocialista Párt is. De e ténynek nincs komolyabb jelentősége.

A család barátai

A PISA-felmérések értelme az lenne, hogy a saját korábbi teljesítményükhöz vagy a többi országhoz képest leszakadó országok megnézzék, hol barmolták el oktatási rendszerüket, és hogyan tudnák e hibákat kiküszöbölni. Tanulhatnának azoktól az államoktól, amelyek viszont szép javulást érnek el a teszteredményekben. Hosszas és alapos elemzés után a magyar kormány is megtalálta a soha nem látott zuhanórepülés legfőbb okozóit: a rohadék nemzetközi médiát meg a szegény, cigány tanulókat.

Az ajándék

Kedd este van, rámegyünk a Momentum Mozgalom Facebook-oldalára ellenőrizni, hogy is áll a helyzet a NOlimpia aláírásgyűjtésével.

Várhegyi Éva: Ekotrip

A magyar miniszterelnök előszeretettel tetszeleg nagyhatalmi vezetők pózában. Most éppen Donald Trump jelmezét próbálgatva igyekszik ugyanazt előadni, mint ő, egyebek mellett a protekcionista gazdaságpolitika előnyeiről. Ám nagyon különböző országok esetében ugyanaz nem ugyanazt jelenti – s a legnagyobb jóindulattal sem lehet egyenlőségjelet tenni a világkereskedelemre erősen ráutalt magyar és a csaknem önellátó amerikai gazdaság közé.

Radnóti Sándor: Lukács a parkban

Abban az alternatív valóságban, amelyben a budapesti Fővárosi Közgyűlés Lukács György Szent István parki szobrának lebontásáról döntött, a marxista filozófust nem vallatták a sztálini időkben a Lubjankán, nem hurcolták meg a Rákosi-korszakban a Felelet-vitában, nem volt a forradalmi Nagy Imre-kormány minisztere, nem deportálták a forradalom leverése után Romániába, nem volt a Kádár-korszakban mellőzött ember, aki az üldözött Szolzsenyicinről jelentetett meg Nyugaton könyvet, akihez tanítványul szegődni, szellemileg csatlakozni súlyos karrier- és rendőri kockázatot jelentett.
  • Radnóti Sándor
  • 2017. február 26.

Kísérteties rétegek

A kortárs amerikai szociológus és építészetteoretikus, Benjamin H. Bratton spekulatív dizájnról szóló híres esszéjének elején a következőt állítja: „Egyesek akár arra a következtetésre is juthatnak, hogy a 21. századi dizájn legfőbb feladata nem más, mint hogy visszacsinálja a 20. század dizájnjának nagy részét.”
  • Miklósvölgyi Zsolt
  • 2017. február 26.

Költők

A Fidesz már a kormányzása legelején egyértelművé tette, hogy a saját kádereivel rakja tele a művészeti intézményeket, ahol pedig kinevezésekkel nem lehetett leváltani a nemzeti együttműködés kerékkötőit, pénzzel oldották meg az erőviszonyok átrendezését.

Feltételes üzemmód

Tádé Jenő Béla, a kevéssé, de még mindig jóval érdemei felett népszerű Demokratikus Baloldali Túlnyomó Párt (DBTP) üdvöskéje három feltételt szabott ahhoz, hogy teljesítse saját régi kérését, és átvegye az Egyesült Ellenzék vezetőjének szerepét. A három feltétel közül az első saját képességeinek, mindenekelőtt kormányváltó potenciáljának ugrásszerű megnövelésére vonatkozott, a második és egyben a harmadik 15 deka friss töpörtyű biztosítására. Tádé Jenő Béla negyedik feltételül azt szabta, hogy Szűz Mária ajánlja fel neki Magyarországot (várható időpont-egyeztetési problémák miatt személyes jelenlétét az aktuson nem tudja garantálni, de közjegyző által hitelesített okiratot elfogad).