Vélemény

„És a győztes… egy háttéralku (és Antonio Tajani)” – ezzel a keserű címmel jelent meg január 17-én, kedd este fél 11-kor az uniós ügyekkel foglalkozó hírportálon, a Politicón az a cikk, amely az Európai Parlament elnökválasztásáról számolt be frissiben.

Az elmúlt év a post-truth és post-factual, azaz az igazságon túli, tények utáni politika jegyé­ben telt – hangzik az új közhely. E szerint a Brexit-népszavazás, Trump választási kampánya és általában a populizmus megerősödése azt mutatja, hogy a politikai közbeszéd immunissá vált a tényekre. A választók számára érdektelen, hogy értesüléseik légből kapottak, a hamis hírek és összeesküvés-elméletek feltartóztathatatlanul eluralták a nyilvánosságot, az értelem és józanság pedig tehetetlenek az irracionalitás erőivel szemben.

Brüsszel elkészítette a szocialista és szabad demokrata kormányok, illetve a szocialista és szabad demokrata budapesti városvezetés mérlegét – mondta hétfői sajtótájékoztatóján Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség államtitkára. És a világon semmi okunk nincsen e kijelentésével vitába szállni.

E lapszámunk megjelenését követő napon, január 20-án iktatják be Donald J. Trumpot. Mi lesz? Nem is az, hogy mi lesz Amerikában, mert azért sírjon az ő anyukájuk – de mi lesz mindenki mással? A világgal?

Az elmúlt év a béremelésektől volt hangos. Először a 2014-es választások után csalódott szocialisták karolták fel a közgazdasági összefüggések iránt nem túl nagy affinitást mutató celeb-tanár, Pogátsa Zoltán ötletét.

A 2016. év a „populizmus” előretöréséről lesz nevezetes. A Brexit és Trump győzelme, a bevándorlásellenes német AfD tartományi választásokon elért eredményei, az osztrák Szabadságpárt majdnem győzelme az elnökválasztáson vagy éppen az olaszországi népszavazás kudarca trendszerűen mutatják a világ változását.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) minden erejével támogatta, hogy 2015-ben a magyar kormány megkapja az IHRA (Nemzetközi Holokausztemlékezési Szövetség) elnökségét, s néhány napja elismerően jelezte egyetértését a magyar kormány Párizsban kifejtett, a közel-keleti béke megteremtésével kapcsolatos álláspontjával.

Az olaszországi népszavazás előtt és után elterjedt aggodalmak szerint az olasz bankszektor helyzetének rendezetlensége egy újabb európai bankválság kiindulópontja lehet. Aki ezen kezd gondolkodni, inkább előbb, mint utóbb óhatatlanul beleütközik a kérdésbe: vajon a világ bankjai mennyire újultak meg, változtak meg a 2008-as válság óta eltelt időszakban? Mennyire valószínű egy újabb összeomlás?

Az elmúlt évtizedben számos genderelméleti tanulmány jelent meg a két világháború közötti sportújságírói jelzőhasználatról, az olimpiákra is bebocsáttatást nyert izmos modern nők és a nőiesség képi megjelenítéséről, a vizsla férfitekintetek által szépnek, illetve csúnyának tartott sikeres sportolónőkről szóló olimpiai összefoglalók terjedelmi eltérései­ről. Ma azonban, amikor a nőket kézcsókkal zavarba ejtő, sportbarát miniszterelnökünk szerint is immár kiszabadultunk a politikai korrektség szellemi elnyomásának béklyóiból, és végre „visszatérhetünk a szabad diskurzus korszakába”, bátran kijelenthetjük, hogy ezek a szempontok minket egyáltalán nem érdekelnek: a sportolónők világát vizsgálva az alábbiakban csakis a szépségre koncentrálunk.

Az eszme diadala a józan ész fölött – szólt hajdan az ítélet a szocializmusról. A történelem, úgy látszik, ismétli önmagát, erre újabb példa a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) egyéves pályafutása.

Az 1956-os forradalom egyik emblematikus mondata úgy hangzik, hogy „Forradalmunk tisztasága megengedi, hogy így gyűjtsünk mártírjaink családtagjainak”. Fénykép is van róla, a falragasz alatt nyitott bőrönd az utcán, rengeteg papírpénzzel. Úgy tudni, 5-6 ilyen gyűjtőhely volt Budapesten, őrizetlenül álló katonaládák, s úgy 260 ezer forint jött össze. A gyűjtést az Írószövetség szervezte, a pénzt a szervezet székházában valaki még át is vette, stempli, aláírás, aztán a november 4-e utáni sorsa ismeretlen.

Rohanjon aláírni, ha nem akarja, hogy még az unokája is adósrabszolga legyen.

Sűrű köd üli meg az MSZP-t. A bizonytalanság, a „merre megyünk sehová” típusú szövegszerpentinek ellepik a számukra egyre korlátozottabb nyilvánosságot, ezeket meg-megszakítják harcias nekibuzdulások, témaröptetések, amelyeket soha nem követ alaposabb feltárás, folytatás, akció. Parlamenti csetepatéik hatékonysága is nullaközeli, ha csak durván közbe nem lép a házelnök.