A Demokratikus Koalíció elnöke akkor durrantott bele a nullás lisztbe, amikor a pártja, és mindenekelőtt a személye ellen szőtt baloldali összeesküvés ellen horgadt fel. Mint azóta Gréczy Zsolt pártszóvivő szíves közléséből kiderült, Lengyel László közíró az, aki nem bír a valagán ülni, és bomlasztaná Gyurcsány pártját. Állítólag belül is hinti a konkolyt (megkörnyékezett legalább egy vezető DK-s politikust), de kívülről is támadna az elvetemült közgazdász (a többi baloldali párttal folytatott titkos megbeszéléseken intrikál Gyurcsány ellen). A minden gátlástól megszabadult közpolitikai elemző aknamunkájáról annyit biztosan tudunk, hogy beszélt DK-s politikussal, és találkozott ellenzéki pártvezetőkkel is. Az is jól ismert tény, hogy a) Lengyel László imád tanácsokat adni, b) nem szíveli Gyurcsányt, c) Botka László, az MSZP pre-miniszterelnökjelöltje inkább Gyurcsány nélkül fogna össze.
De hagyjuk is Lengyel László akcióját (vagy nem akcióját), hisz Gyurcsány kifakadása nyilvánvalóan nem a perfid politológus akciózásának a következménye. Hanem Botka László megjelenésének.
Gyurcsány és a DK szavakban mindig is a minél szélesebb ellenzéki összefogás híve volt, ehhez képest a közelmúltban – Gyurcsány szavajárásával – mutyigyanús körülmények között állapodott meg (vagy legalábbis tárgyalt) az MSZP-vel a fővárosi körzetek lehetséges egyéni jelöltjeiről. Nagyjából világos Gyurcsány hat éve követett nagy stratégiája is. Előbb a megmaradt baloldalt akarta meghódítani – a 2010-es MSZP-szavazókat a DK mögé zsilipelni –, hogy aztán minden Orbán-ellenes választó kénytelen-kelletlen Orbán legerősebb kihívóját, azaz őt támogassa voksával.
Nem tudni, hogy a DK-ban mikor vették észre vagy egyáltalán észrevették-e, de ez a terv rég befuccsolt: híveket csak egymástól csábítottak el, hol a szocialisták, hol a DK, de ez is csupán néhány százaléknyi szavazót érintett. A Fidesz-ellenes szavazatok száma e pingponggal nem bővült. Ez a semmi lassan hat éve zajlik. Gyurcsány Ferencnek öt és fél éve volt arra, hogy nagy tömegeket győzzön meg arról: ismét érdemes lenne a kormányfői tisztre, és meg tudja verni Orbán Viktort.
De Gyurcsány Ferenc öt és fél év alatt nem győzött meg erről senkit, legalábbis senki olyat, aki ezt 2011 októberében, a DK megalakulásakor ne így gondolta volna. Ez elég nyomós érv amellett, hogy már ezután sem fog.
És ha Gyurcsány ezt eddig nem is vette észre vagy a tudata peremére szorította, Botka megjelenését aligha értékelhette másként, mint terve bedőléseként. A nála népszerűbb és elfogadottabb szocialista politikus ráadásul azt is megmondta, hogy szerinte Gyurcsány személye a majdani közös listán inkább taszítana, mint hozna szavazókat. (Főleg az Orbán-ellenes nem baloldali választók esetében.)
Gyurcsány pánikba esett: ezért volt a hétvégi vagdalkozás és indulat. Lehet persze, hogy az unalomig ismert magyar politikai hagyomány szerint csupán az „egyedül maradtunk, mi igazak” heroizmusával igyekszik mindenkivel szemben elhelyezni, és ezáltal népszerűsíteni önmagát. (Régóta ezt a szerepet játssza Orbán is, némileg nagyobb közönségsikerrel és grandiózusabb díszletekkel – hiszen ő, a magányos harcos, az uralkodó világrenddel száll szembe.) De Gyurcsány, pályafutása során nem először, rosszat és a lehető legrosszabb ütemben lépett. A DK-t régóta stabilan a parlamenti küszöb (5 százalék) fölött mérik, vagyis az önálló DK-lista nagy valószínűséggel működne a választásokon, az egyéni jelöltek koordinált indulásából (minden választókörzetben a legesélyesebb jelöltet támogatja valamennyi baloldali párt) pedig józan ésszel nem hagyhatná ki a pártot a baloldali választási szövetség. Ez a szituáció reális és kedvező tárgyalási alap (lehetett volna) Gyurcsány számára, és még a Gyurcsányt közös listán látni nem akaróknak is elfogadható megoldást kínált volna. Ezt egészen rövid ideig tartó gondolkodás után is föl lehet fogni (az MSZP-nek és a többinek is, csak hogy teljes legyen a kép). Gyurcsány azonban a konfrontációt választotta. Mintha abban bízna, hogy az MSZP-ben felülkerekednek a Botka-ellenesek. És akkor megint nekilendülhet, nyilván.
De minek? A miniszterelnökségnek…?
A hétvégén Gyurcsány Ferenc, a frakció nélküli, ötszázalékos párt vezetője, akit még a saját politikai oldalán is mindenki elkívánna, így jellemezte önmagát: „Magyarország egyik vezetője voltam, vagyok és maradok is.”
Nincs több kérdésünk.
