Önérdekből
Tavaly július 8-án a bukaresti Alkotmánybíróság (Ab) állásfoglalást közölt a Btk. és a büntetőeljárási törvény egyes rendelkezéseiről. Ebben azt kifogásolta, hogy a „hivatali visszaélés” bűntettének meghatározása bizonytalan, s útmutatást nyújtott arra, hogy a bíróságoknak hogyan kell értelmezni a szöveget („egy tettet hibásan követ el” helyett azt kell olvasni, hogy a „tettet jogellenesen követi el”). A testület – miközben magát a törvényi rendelkezést nem semmisítette meg – szükségesnek látta az okozott kár és a büntetés valamilyen arányosítását is. (Igaz, ez a megállapítás csupán az ítélet indoklásában szerepel, és semmilyen törvényalkotói kötelezettséget nem keletkeztet.)
A Szociáldemokrata Párt (PSD) kormánya erre az Ab-ítéletre hivatkozva látott munkához. Múlt kedden 22.30-kor rendelettel módosította a Btk.-t és a büntetőeljárásról szóló törvényt, s a változtatásokat még aznap átküldte a Hivatalos Közlönynek. A hivatkozás szerint alkotmányos mulasztást kellett megszüntetni, nehogy a folyó ügyekben az érintettek megtámadják az eljárást. Jogászi vélemények szerint viszont a sürgősség nem volt megalapozott, a módosítás szabályos parlamenti eljárásban is elvégezhető lett volna (és különben is, az Ab-határozat fél éve született). Az éjszakai rendelet az okozott kár büntethetőségi határát
200 ezer lejben (kevesebb mint 50 ezer euró) szabta meg, s csökkentette a „hivatali visszaélés” büntetési tételét is (ugyancsak indoklás nélkül): 2–7 évről módosította 6 hónaptól 3 évig terjedhető börtönre, illetve pénzbírságra.
Mindez azt jelentette, hogy a Románia politikai életét évek óta fenekestül felforgató különleges ügyészség, a Nemzeti Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) eljárásai az eddigiekhez képest egészen más ítélettel fognak zárulni. Az eljárás neuralgikus pontja pedig az önérdek nyilvánvalósága volt. Nemrég indult ugyanis büntetőeljárás Liviu Dragnea, a PSD elnöke és Románia tényleges vezetője ellen, aki csak azért nem lehetett kormányfő, mert korábban választási csalás bűntettében elmarasztalta a bíróság. A vád a hivatali visszaélés ügyében 108 ezer lej (25 ezer euró) kártételt állapított meg. Ha az éjszakai rendelet akár egy pillanatra is hatályossá válik, Dragnea megszabadul ettől a vádtól.
A román sajtóban órákon belül hosszú listák jelentek meg arról, hogy kiket érinthet kedvezően a módosítás: több száz ilyen ügy lehet, sok vád alá helyezett politikus vagy végleg megszabadulhatna az eljárástól, vagy kisebb büntetési tétellel megúszhatná. (A lapzártánkkor legfrissebb hír szerint a kormányfő, Sorin Grindeanu apja is ezek közé tartozott volna.) Laura Codruța Kövesi, a DNA vezetője pedig arra emlékeztetett, hogy az értékhatár önkényes – igaz, végső soron bármilyen értékhatár önkényes.
Polgári öntudat
A rendelet hírére szinte azonnal tömegtüntetések kezdődtek Románia-szerte. A decemberi parlamenti választásoktól távol maradó, a politikára nagy ívben legyintő polgár most fölpattant foteljéből. Az első kínálkozó kérdés nem is az, hogy miért robbantak ki az utcai tüntetések, hanem az, hogy mi értelme volt a kormánynak kiprovokálni azokat. A rossz helyzetmegítélés a ludas? Az erő tudata? Netán kommunikációs hiba volt ez, vagy az önvédelmi reflex rövidzárlata? Nehéz megérteni a politikai öngyilkosság e rapid formáját.
A távolról sem sajnálatos események kirobbantásában sokan a Szeku döntő szerepét sejtik. (Így becézzük a Ceaușescu-rendszer volt állambiztonságának, a Securitaténak a magukat az új világba átmenekített tagjait.) Egy kiegészítő értelmezés szerint az egész hacacáré Klaus Iohannis államelnök jutalomjátékát szolgálja. (Az elnökválasztás 2019-ben lesz, erre eddig Iohannis jelentőségteljes hallgatásokkal és gyümölcsöző külföldi utazásokkal készült.) De mi hasznot láthat a titkosszolgálat annak a kormánynak a destabilizálásából, amelyet a hozzá ősidőktől baráti szálakon kötődő utódpárt alakított? És ha a Szeku a DNA-val fog össze, hogy megrendítse azt a kormányt, amelyik éppen a Román Információs Szolgálat (SRI) költségvetési forrásainak és a DNA hatásköreinek elvonására készül, akkor mindez feledteti-e, hogy mégis a DNA tevékenysége juttatta tiszta levegőhöz az egész társadalmat, s csillantotta föl a reményt, hogy végre ki lehet lépni a rögzült történelmi tradícióból? Ha Klaus Iohannis a Szeku egyes osztagaival karöltve és a választásokra kacsintva buzdít az „éjféli rendelet” ellen, akkor ez levon-e bármit abból, hogy végül mégis cselekvésre szánta el magát?
S mi van akkor, ha a valódi ok és magyarázat épp az, ami kiböki a szemünket, amit az utcán látunk? Ha a PSD valóban nem akart mást, mint elnökét, a rovott múltú Dragneát kimenekíteni az igazságszolgáltatás karmaiból?
A polgárok a sürgősségi kormányrendeletet, illetve a módosításokat bizonyára nem bogarászták végig, mielőtt az utca felé vették az irányt. (A PSD egyik képviselője éles elméjűen megállapította, hogy nyilván nem spontán tüntetésekről van szó, hiszen azokat a Facebookon szervezik.) De a kormánypárt eljárása sokakban a tekintélyelvű berendezkedés rémét idézhette fel – s ezt Romániában nem lehet hagymázas képzelgésnek tekinteni, s egy „oszt’ jó napot”-tal elintézni. A román társadalom legmélyebb zsigereiben két ellentétes erő között vergődik. Az egyik a félelem a Ceaușescut távolról idéző bármilyen autoriter uralomtól – s ezt hozta vissza váratlan és ijesztő módon a rendelet. A másik a vágyódás a Ceaușescu idején tapasztalható fegyelem, a hierarchikus rend és a szegénységben fogant, az állami újraelosztás által teremtett egyenlőség iránt. A választások kimenetelét ez utóbbi döntötte el, a rendelet viszont az első reflexet hozta mozgásba. A posztceaușiszta államrabló kapitalisták tekintélyelvű berendezkedésének kísérlete riasztotta meg a polgárokat, az az eshetőség, hogy az állam foglyul ejtésével párhuzamosan ők is végképp foglyaivá válnak a korrupt rendszernek.
A PSD idegengyűlölettel, szélsőséges nacionalizmussal és masszív sorosozással terhelt populista programmal s a választásra jogosultak mindössze 18 százalékának szavazatával majdnem 50 százalékos parlamenti többség birtokába került. Ezt a megkötött szövetségekkel (ide számítva az RMDSZ parlamenti támogatását is) kétharmados erővé tudta duzzasztani. Fölsejlettek a román Nemzeti Együttműködés Rendszerének kontúrjai, s a mindent elsöprő erő képzete azonnal lenyűgözte a pártot és a vezetőjét.
„Csak azért nem viszünk ki egymillió ellentüntetőt az utcára, mert nem akarunk utcai harcokat” – mondta nagylelkűen még csütörtöki sajtótájékoztatóján Dragnea. „Masszív többséggel nyertük a választásokat, és továbbra is gyakorolni fogjuk a törvényhozói és végrehajtó hatalmat” – tette hozzá. Kendőzetlen megfogalmazás, ami a végrehajtói és törvényhozói hatalmat egylényegűnek, a saját uralma alá tartozónak tartja. A PSD azt sulykolta, hogy a tüntetéseket a SRI szervezi, és Iohannis bujtogat. Az RMDSZ eleinte mintha ezt az értelmezést tette volna magáévá – de a harmadik napon kisomfordált a PSD mögül, s fölszólította a parlamenti pártokat és a kormányt (amit egyébként támogat a parlamentben), hogy térjenek vissza a törvényhozás rendes ügymenetéhez. Victor Ciorbea ombudsman az Ab-hez fordult az éjszakai rendelet miatt, és az ortodox egyház is állást foglalt a korrupcióellenes harc folytatásának szükségességéről. Egy nappal korábban Franciaország, Németország, Belgium, Hollandia, Kanada és az Egyesült Államok szólította fel a román kormányt, hogy a korrupcióellenes harctól ne térjen el.
A fordulat
Szombaton, február 4-én délelőtt az utca népe sajátos tiltakozási formát választott.
A „bébitüntit” a szabadtéri polgári nevelés céljából szervezték. Ötezer fiatal anyuka és apuka gyűlt össze a kormánypalota előtt, trécseltek, rajzoltak az aszfaltra, lufikat eregettek, a csendőrök pedig setesután, de készséggel játszották a garde de dame szerepét. A gyerekek a szüleik vállán csücsülve, részvevőkként jelentek meg: igen erős érzelmi töltetet hordozott mindez, és vélhetőleg a tömeg – ne adj’ isten szükségessé váló – önvédelmét is segítette.
Ezzel egy időben ülésezett a PSD vezetősége. Ekkor akartak dönteni arról, hogy – ellentétben a két nappal azelőtti bejelentéssel – mikor és hol szervezzék meg a maguk békemenetét. A helyzet avval fenyegetett, hogy a PSD a polgárháború szélére sodorja az országot. Aztán délután a vezetőségi röpgyűlés végén jött a katarzis: Dragnea bejelentette, hogy megbeszéli a kormányfővel, vonja vissza az éjszakai rendeletet. A szarkasztikus, csillogó intelligenciájú publicista, Cristian Tudor Popescu így foglalta ezt össze: „Ceaușescu, ezúttal megyei megtestesülésében, másodszor bukik meg, Oberpincér Dragnea személyében. Elgáncsolták a gyerekek.”
Az elnökségin részt vevők talán csak nem akarták vásárra vinni a bőrüket, több százezer ember ellenében fizikailag kockáztatni az életüket az utcán. „Válassz! Vagy maradsz pártelnök és visszavonod a rendeletet, vagy mehetsz és visszavonjuk a rendeletet” – szegezhették Dragneának, szembesítve őt azzal, hogy politikai hibát követett el. A politikai hiba meghatározása: a saját érdekedben cselekszel úgy, hogy annak nyilvános hatásait a megfelelő körültekintéssel nem vagy képes mérlegelni. A mérlegelés képességének elvesztése nem intellektuális hiányosságra vezethető vissza, sokkal inkább a hatalom bűvölete teszi. Ez nagyon fontos. A nagyarányú választási győzelem elvakította a győztest, és erénynek láttatott valamit, ami pusztán konjunktúra volt. A „jól alakult” realitása helyett a „megcsináltam” gőgje kerekedett felül.
A román polgár (nem a szervezett civil társadalomról beszélünk) azonnal észrevette, és nem volt rest szankcionálni ezt a hibát. Jelezte: nem hajlandó elindulni a számunkra oly ismerős orbáni úton. (Orbán és az ő Magyarországa a romániai sajtókommentárok visszatérő motívuma, amolyan elrettentő példa.) Határozottan kifejezte, hogy nem hajlandó föladni a korrupciómentes Románia morális eszményét – a mégoly vonzó szociális perspektíváért sem. És az álláspontját ezúttal nem sikerült megvásárolni.
Ami nem jelenti azt, hogy holnap sem lehet majd megvásárolni. A mindennapok rutinja felőrölheti a morális tartalékokat – ám ezek valahol megmaradnak, és hosszabb távon alakítják a nemzeti identitás, a politikai kultúra eddigiektől eltérő alakzatát. A mai győzelem az 1989-ben még meg sem született fiatal generációé. Nyelveket tudnak, vállalkoznak, külföldre járnak, sokan dolgoznak közülük európaiak között – és ráuntak, hogy Európa söpredékének tartsák őket. A lehető legnagyobb nyilvánosság és a külföldi közvélemény előtt, a lehető leghangosabban akartak leszámolni avval a tétellel, amit először a középkori külföldi utazók írtak le, s ami aztán önrombolóan beépült az önképbe: a románok tolvaj népség.
A győzelem a román patriotizmus diadala. Ez a generáció meg akarta mutatni, hogy képes késsel és villával enni egy asztalnál más európaiakkal. A román lakosság néppé vált, ahogy a filozófus Gabriel Liiceanu fogalmazott. Messze ható közösségi élménnyel gazdagodott, s kivívta magának a polgári szabadságot, a hatalom ellenőrzésének jogát, ami morális alap és hivatkozás lehet Európában. (Bármennyire is széteső Európa, de a románok hiszik, hogy végre fölemelt fejjel közlekedhetnek benne.) Képes volt ellenállni a tekintélyuralmi kísérleteknek. Mi, magyarok ezt még elképzelni sem tudjuk: politikai képzeletünk megragadt az orbáni uralom mocsarában. Míg a magyar politika a fél-ázsiai múlt ködképeit dicsőíti, Romániában az európaiság mitológiája kel életre.
Vasárnap este, immár a rendelet visszavonása után, konkrét cél hiányában, lezajlott a román történelem legnagyobb tüntetése országszerte 600 ezer ember részvételével. A közösségi erő immár velük volt, és keresték, mire is használhatnák. De az is lehet, hogy ebben a tüntetésben már a nyitányát látjuk a román társadalom gyűlöletvezérelt szétszakadásának (PSD vs. az ellenségei), s ami eddig csak politikai zűrzavar volt, most harci állapottá válik. Ismerős forgatókönyv ez is.
